Kiss Ulrich SJ: Szolgáló vezető a tanuló vállalkozásban

Kultúra – 2017. július 1., szombat | 13:10

Kiss Ulrich jezsuita szerzetes, közgazdász, egykori marketingvezető. Könyvében számos személyes történeten keresztül mutatja be a vezetéstudomány egy-egy fontos témáját, sorvezetője Szent Márk evangéliuma. A „Szolgáló vezető” című kötetről Fábics István ismertetőjét olvashatják az alábbiakban.

Kiss Ulrich 1945-ben, a bombázott Berlinben született. Gazdasági tanulmányait a belgiumi Leuvenben, majd a franciaországi fontainebleau-beli INSEAD-ban végezte, filozófiát és teológiát Kanadában, Belgiumban és Olaszországban tanult. Marketingmenedzserként dolgozott a L’Oréál-nál, majd németországi vállalatoknál. 43 évesen lépett be a Jézus Társaságába.

Amikor a szerzőt a címről kérdezem, a következő választ kapom: A vezetéshez a szolgálat egyre elterjedtebb társítás, ugyanakkor fontos mindenkor szem előtt tartani. Ami újdonság még mindig, az a tanulás. A vezetőnek mindenkor tanulnia kell, akárcsak a jó pap is holtig tanul. A vezető tanulása azonban nemcsak személyes tanulás, nem magánügy, hanem közügy. Közügy olyan értelemben, hogy magának a vállalkozásnak tanuló vállalkozássá kell válnia. A jezsuita spiritualitás egyik alapvető pillére a reflexió, ami azt jelenti, hogy rátekintünk az elmúlt időszak eseményeire, történéseire, érzéseire, és ennek tudatában hozzuk meg döntéseinket, vagyis tanulunk saját életünk folyásából. Hasonlóképpen kell tanulnia vállalkozásunk a múltjából, a vevőitől és szállítóitól, alkalmazottaitól és versenytársaitól. A vállalkozásunk pedig nemcsak azt a gazdasági társaságot jelenti, amit a cégbíróság bejegyzett, hanem minden tevékenységünket, amelyre Isten meghívott minket. Vállalkozás akár egy kisgyermekes édesanyának a háztartása vezetése, vagy a nyugdíjas önkéntes társasházi kertésznek a növények rendben tartása.

Az írás kézikönyvként is szolgál a Kiss Ulrich által tartott Management by Jesus, vagyis Menedzsment Jézus szerint című, egyébként teljesen magyar nyelvű kurzusokhoz, vagy másképpen lelkigyakorlatokhoz.

A könyvet jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik érdeklődnek a menedzserek mindennapi ügyeinek kapcsán az evangélium tanítása iránt. A szerző minden fejezet végén segítséget nyújt a témához Szent Márk evangéliumával. Mustó Péter SJ rendtársa ajánlása jól összefoglalja a tartalmat: „A könyv érdekes, elgondolkoztató. Látszik rajta a sok szeminárium, amelyekből a gyakorlatiassága született. Az evangélium tanítása és a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok lelkisége egyértelműen és érthetően, rokonszenvesen megmutatkozik a könyvben. Nem csak menedzsereknek ajánlanám.”

További információk a kötetről ITT.

Fotó: Jezsuita Kiadó

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria