Lassan lefelé a lépcsőn – Farkas Márta: Sószobor

A testi bajok is nagy gondot okozhatnak, ám valószínű, hogy a közeli hozzátartozók számára az elmeállapot romlása jelenti az igazi megpróbáltatást. A demencia, azaz „a gondolkodás képességének a hanyatlása” során ugyanis pont az tűnik el lassanként, ami leginkább emberré teszi az embert. Farkas Márta legújabb, Sószobor című regényében egy olyan asszony viszontagságairól ír, akinek férje az Alzheimer-kór miatt épül le fokról fokra. A kötet a Fekete Sas Kiadó gondozásában jelent meg.

Magdolna már elmúlt ötven. Eddigi élete eseménytelen, mondhatni unalmas volt, hiszen férje, Rácz Bendegúz, azaz Bendi vállalkozásából úgy is megéltek, hogy ő nem dolgozott. Egyetlenegyszer, egy téli vakáción történt vele valami izgalmas: barátnőjével, Jusztinával bennragadtak egy sífelvonóban. Ez az egyhangú lét azonban alaposan megváltozik, amikor kiderül, hogy Bendi alzheimeres.

Amint azt a fejezetcímek is jelzik – Lassan lefelé a lépcsőn, Odalent, A gödör –, a regény túlnyomó része a leépülés fokozatait írja le. Bendi eleinte csak elfelejt teljesíteni egy-egy megrendelést, ami végül is bárkivel előfordulhat. Egy napon azonban a garázs padlóján ülve arra próbál visszaemlékezni, hogy miként került oda – ez pedig már azt jelzi, hogy komoly a baj. Az egyre gyakoribb emlékezetkieséseket a testi tünetek erősödése és a beszédkészség lassú elvesztése követi. E folyamat során Magdolna szinte öntudatlanul sodródik bele férje ápolásába. Amint látja, hogy valami már nem úgy megy, mint régen, ösztönös módon alkalmazkodik a megváltozott helyzethez. Pedig egy öntudatát lassan elvesztő ember gondozása rendkívül fárasztó. Magdolna ennek ellenére mindent megtesz, amit lehet: sétálni viszi a férjét, takarít utána – és ami a legfontosabb, mindig ott van mellette. Kapcsolatuk így, az önátadás és az elfogadás révén kerül szinte észrevétlenül egy magasabb szintre.

A regény stílusa a nehéz téma ellenére nem tragikus, sőt, néhol még ironikus is. Ugyanakkor mélyen átérezzük a helyzet komolyságát, már csak azért is, mert Farkas Márta a demenciát sokszor igen kemény kifejezésekkel írja le. Ilyenkor a „gondolkodó emberből lassan egy gondolattöredékekkel bíbelődő valaki lesz”, akinek egy idő után már „emlékcserepei” sem maradnak, már csak azért sem, mert „az emberi életből a vegetáció állapota” felé tart. A külső szemlélő olyan embernek látja őt, akinek a „szeme mögül kiesett az agya”.

Ez a regény nem egy filozofikus mű. Magdolna nem gondolkodik el mélyebben azon, hogy miért veszítheti el valaki ilyen módon emberi jellegét. Bendi külsőleg ugyanolyan, mint volt, ám belülről, felesége szeme láttára, szép lassan eltűnik. Magdolna nem is meri feltenni a kérdéseit, mert úgy érzi, megválaszolni úgysem tudja őket, ráadásul erre már végképp nincs semmi ereje. Ám abban a pillanatban, amikor valóban szembenéz a problémával, és őszintén megfogalmazza a kérdést, hogy miért, akkor esély nyílik a kilábalásra.

Nem, megoldás erre az állapotra nincs, és nem is lehet. Magdolna halványan sejti, hogy a folytatáshoz nemcsak erőforrásra van szüksége, hanem valami módon neki is meg kell változnia. Egy lelkész prédikációinak hatására tesz egy tétova lépést, és a hit felé fordulva megpróbálja újraértelmezni a helyzetét. Egy író számára nagy lehet a kísértés, hogy egy hosszan ábrázolt leépülési folyamat után – a Deus ex machina módszerével élve – egy pozitív fordulattal gyorsan lezárja a történetet. Farkas Márta ezt nem teszi meg, így a mű az elejétől a végéig hiteles marad.

(Farkas Márta: Sószobor, Fekete Sas Kiadó, 2018. A kötet megvásárolható az Új Ember könyvesboltjában, Budapesten, illetve az Új Ember online könyváruházában.)

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2019. február 3-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.