Láttatni a láthatatlant – Molnár-C. Pál egyházművészeti alkotásai a Párbeszéd Házában

Kultúra – 2017. szeptember 3., vasárnap | 17:10

Szeptember 2-án a Párbeszéd Házában különleges kiállításmegnyitóra került sor: a tárlat reprezentatív válogatás az egyetemes magyar képzőművészet egyik legnagyobb alakjának, Molnár-C. Pálnak egyházművészeti alkotásaiból.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A megjelenteket Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza igazgatója köszöntötte, aki egyúttal a kiállítás címét is adta: Láttatni a láthatatlant. Köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az egy éve tartó előkészítésben, kiemelve a művész unokájának, Csillag Péternek, a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum igazgatójának és feleségének, Évának a fáradozását.

A kiállítást Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök és Csillag Péter nyitották meg. A főpásztor kifejtette: az istenhitnek nincsen mértékegysége, nem lehet megszámolni, lemérni. Egy ember hitéről annyit ismerhetünk meg, amennyit elsősorban tettei, aztán szavai és alkotásai közvetítenek felénk. Ha szavak, alkotások és a hitből fakadó tettek harmóniában vannak, akkor hiteles, őszinte az ember hite. Képzőművészek esetében, különösen a 20. században, már a témaválasztás is hitvallásként értelmezhető. A vallásos témájú alkotások lehetőséget biztosítanak a művészeknek arra, hogy a művek fátylán keresztül megmutassák hitüket, benső világukat.

Spányi Antal felidézte, hogy Molnár-C. Pál élete utolsó évében egy vele készült riportban föltette a kérdést: „Hiszed-e, te CöPál, hogy nem hiába éltél?”

Aki egy kicsit is ismeri Molnár-C. Pál életigenlő, derűt sugárzó műveit, egyetlen pillanatig sem érzi komornak a 87 esztendős művész kérdését. Az idézet szinte kijelentésként hat az emlékirataiban magát „boldog festő”-nek nevező művésztől: hiszi, hogy nem élt hiába. Molnár-C. Pál egész életművében az örök emberi értékek, az emberen túlmutató dimenziók megjelenítésére törekedett. Mindezt derűsen, őszintén és ezért a mindenkori közönség számára hiteles formában tette – szögezte le a püspök. Kiemelte: Molnár-C. Pál a Gondviselés kegyelmének tartotta, hogy fiatal művészként Battonyáról a fővárosba kerülve drágaköves ékszert talált az utcán, amiből lakbérét fizette, ugyanígy azt is, hogy a Szent Ferenc-emlékév képzőművészeti pályázatára beadott festményét Gerevich Tibor művészettörténész, professzor a pincébe száműzött, „kizsűrizett” alkotások között megpillantotta, és vitte azonnal az egyházművészeti kiállításra. Hitéről tanúskodik, ahogyan az 1930–40-es évek sikereit követő mellőzés évtizedeit megélte. A belső száműzetésben sem veszítette el derűjét és alkotókedvét. Az ekkor teljesített egyházi megrendelések hite melletti kiállásként is értelmezhetők.

A főpásztor arra is kitért, hogy Molnár-C. Pál hitének fejlődését művein keresztül követhetjük: a fiatal, útját kereső művész számára fokozatosan válnak egyre fontosabbá a bibliai történetek és a szentek életének ábrázolásai; a hitvalló képek lassan felváltják a világias témákat. A mellőzöttség időszakában egyházi megrendelésre készülő művek mellett találunk elvont, szinte filozofikus mélységű alkotásokat, melyekben könnyen felfedezhetjük a művészt érdeklő teológiai kérdések vetületét is.

Spányi Antal beszélt Molnár-C. Pál Szűz Mária-tiszteletéről is: köztudott volt róla mindennapi vallásos gyakorlatában mély, odaadó ragaszkodása Isten anyjához. Művészként Mária alakjának eszményi megjelenítésére törekedett már az 1930-as évek közepétől. Idealizált testi valóját ábrázolta, de művei túlmutatnak a láthatón, hiszen Szűz Mária különleges lelki tulajdonságait sejtetik.

Biztosan nem véletlen, hogy Molnár-C. Pál Assisi Szent Ferenc mellett Szűz Mária-ábrázolásain engedett leginkább bepillantást derűs és boldog életének forrásába, mély katolikus hitébe – mutatott rá a püspök.

Csillag Péter elmondta: művész nagyapjának egyik nagy visszatérő témája az angyali üdvözlet volt, amely az üdvtörténetnek és az emberiség történetének csodálatos pillanata, amikor összeér az Ég és a Föld. Molnár-C. Pál ezt a találkozást ábrázolja, ahogy az angyal és Mária találkozik, két női alakban, ezt a gyönyörű, leheletszerű találkozást. A mostani kiállításon több Angyali üdvözlet látható, többek között a híres néprajztudós, Bálint Sándor tulajdonát képező festmény. Itt van az 1930-as Velencei Biennálé egyik legnagyobb sikerét arató Angyali üdvözlet is, színeiben egészen szürrealisztikus alkotás, kékekkel, rózsaszínekkel, zöldekkel, pirosakkal, sárgákkal, mégis egészen harmonikus, modern módon jelenik meg, fantasztikus művészi bravúr. Láthatjuk az 1934-ben készült, nagyméretű Angyali üdvözletet is, ahol az angyal arcán ott van a művész szeretett feleségének, Csillag Péter nagymamájának is az arca.

Beszélt Csillag Péter a Menekülés Egyiptomból-képek üzeneteiről is. Rámutatott: ez a téma ma különösen aktuális, arról szól, hogy mennyire fontos minden történelmileg kiszolgáltatott helyzetben tudnunk azt, hogy van, ami minden nehézségnél fontosabb, kiemel bennünket a legkiszolgáltatottabb helyzetekből is, ez pedig az a belső béke, ami sugárzik a menekülő Szent Családot ábrázoló képekről. Így a Pihenés menekülés közben című képről is; ahogy József vezeti Máriát és a csecsemő Jézust, vagy a szoptató Mária háta mögött pihen, biztonságot ad az ő rendkívüli, Istenbe vetett szent bizalma. Molnár-C. Pál lehozza a történetet a mi emberi síkunkra, profánná válik a szakrális, és szakralizálódik a profán, ahogy Mária szoptatja a kisdedet, ebben a boldog idillben.

Kiemelte a tárlaton látható képek közül Csillag Péter az Alexandriai Szent Katalin misztikus eljegyzését ábrázoló alkotást is. Ez a mű az 1920-as években keletkezett. Szent Katalin rendkívüli okosságával és szépségével elkápráztatta a korát, s úgy gondolta, hozzá csak Jézus lenne méltó vőlegény. Egy öreg, bölcs remete azonban szembesítette azzal, hogy az alázat még hiányzik belőle. S akkor Katalin egy álomban megéli azt, hogy Jézus eljegyzi őt. Ez az álom jelenik meg ezen a képen. „Ez egy nagy szerelem üzenete is, mert az a szép hölgy, aki megjelenik Alexandriai Szent Katalin alakjában, az én nagymamám, fiatal özvegyasszonyként, két gyerekkel, akit Rómából hazatérve 1931-ben feleségül vett a nagyapám” – mondta Csillag Péter. Hozzátette: az olyan hatalmas művésznek, mint amilyen a nagyapja volt, aki állandó alkotási lázban égett, szüksége volt egy rendet, folyamatos biztonságot sugárzó háttérre, és ezt az ő nagyanyja maximálisan biztosította számára. Nemcsak múzsa volt a szépségével, hanem csodálatos művészfeleség is, aki a bölcsességével és a megbízható, állandó jelenlétével biztos támaszt jelentett művészférjének, akinek így a kreatív szabadsága tökéletesen kiteljesedhetett.

A kiállítás megnyitóján közreműködött Mécs Károly színművész, a Nemzet Művésze és Horváth Márton Levente orgonaművész. Mécs Károly elszavalta többek között Molnár-C. Pál egyik versét, amelyet a mindig az éjjeliszekrényén tartott Bibliájába írt bele:

Add nekem a tudást,
hogy Isten mindenható,
„fölséges” a földön és
a mennyben
Szabadíts meg a bűntől
a betegségtől és a
haláltól.
Ezt kérem Tőled ma és
mindörökre.
A Te fiad.

A kiállítás, amely az Ars Sacra program része, szeptember 29-ig látogatható, hétköznapokon, 15–18 óráig.

Molnár-C. Pál (1894. április 28. – 1981. július 11.)

1894. április 28-án született Battonya-Tompapusztán, apja Molnár József kulcsár, édesanyja a francia születésű Jeanne Contat, akinek vezetékneve kezdőbetűjét használta művésznévként (C.). Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskola rajztanári szakán kezdte 1915-ben, később Genfbe utazott, ahol autodidakta módon fejlesztette magát. 1921–1922-ben Párizsban élt. 1924-től rendszeresen vett részt KUT-kiállításokon. 1930-ban áttért az irodalmi művek illusztrálására, ezzel párhuzamosan a fametszés technikájára. Bár a harmincas években az illusztrálás mellett plakáttervezéssel is foglalkozott, festői tevékenysége került előtérbe. Még 1928-ban lett a római Collegium Hungaricum ösztöndíjasa, majd a Római Iskola egyéni hangú alkotójává vált. 1933 és 1970 között több jelentős egyházi megbízást kapott. Technikai tapasztalatait szakkönyvekben összegezte, önéletrajzi írásai 1994-ben jelentek meg.

Egykori lakása ma emlékmúzeum: három évvel halála után, 1984-ben Éva lánya hozta létre a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumot, amely a család gondozásában működik. A festmények, rajzok, szobrok között ecsetek, festékek, festőállványok, bútorok és a művész személyes használati tárgyai keltik életre magát az alkotót. Szülőhelyén, Battonyán, ugyancsak 1984-ben a budapesti Battonyaiak Baráti Köre és a Battonyai Nagyközségi Tanács létrehozta egy neoklasszicista épületben a Molnár-C. Pál Emlékházat, benne a művész által szülőhelyének adományozott képeit állítják ki. (Angyali üdvözlet, 1934; Mezőhegyesi jegyzetek, 1950; Önarckép, 1950; Dante: Divina Comedia, 1977), összesen 44 festmény, 20 grafika és egy fametszetsorozat képezi a kiállítás anyagát.

Fontosabb irodalom: A boldog művész képeskönyve – Molnár-C. Pál (1894–1981) (Kossuth Kiadó, 1997). Kor-Rajz – a húszas, harmincas évek világa, ahogyan Molnár-C. Pál látta (Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum 2014). Molnár-C. Pál: Életem története (Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum 2016).

Forrás: A boldog művész képeskönyve; Wikipédia

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria