Május 31-ig lehet jelentkezni a Győri Hittudományi Főiskola kántor szakára

Kultúra – 2017. május 13., szombat | 17:33

A Dunántúlon egyedüliként a Győri Hittudományi Főiskolán lehet diplomát szerezni római katolikus kántor alapszakon. Az alábbiakban a képzésről és a felvételi követelményekről közlünk tájékoztatást.

A Győri Hittudományi Főiskolán 2016 szeptemberében indították el a római katolikus kántor alapszakot levelező rendszerű képzésben. A képzés célja, hogy az egyházzene iránt érdeklődő és a liturgikus zenei hagyomány fejlődésére nyitott hívők elmélyíthessék azokat a liturgikus és zenei ismereteket, amelyek segítségével aktívabb és tudatosabb módon kapcsolódhatnak az Egyház istentiszteleti kultúrájába.

Az alapképzésben részt vevők számára lehetőség nyílik az egyházzenei részfolyamatokba való tudományos betekintésre, valamint magas szinten elsajátíthatják a liturgikus orgonajátékot, és egyéni hangképzésben vesznek részt. A kántor alapszakon szerzett képességek birtokában a hallgatók szélesebb látókörrel rendelkező zenei szakemberek és hitükben, liturgikus szemléletükben, egyházzenei repertoárjukban megerősödött kántorokká válhatnak. Az alapszak elvégzése után lehetőség van továbblépni hitéleti mesterszakos, illetve osztatlan képzésre.

A jelentkezésnek nem feltétele a kántori oklevél és az egyházzenei gyakorlat sem. Várják olyan hívők jelentkezését is, akik korábban nem végeztek liturgikus szolgálatot, de zenei tanulmányaikban olyan szintre jutottak, ami lehetővé teszi a főiskolai képzésben való részvételt.

Mivel a Győri Hittudományi Főiskola hitéleti szakokon képez diplomásokat, a jelentkezők felvételéről saját felvételi eljárás keretében dönt.

Felvételi követelmény: érettségi bizonyítvány, plébánosi ajánlás

A felvételi vizsga anyaga:
– egy klasszikus szonatina első tételének zongorázása kottából 
– egy Bach-mű zongorázása kottából (aki már orgonál, egy orgonadarab is játszható helyette)
– egy szabadon választott tétel éneklése a 9. gregorián miséből, kottából
– két szabadon választott népének kíséretének előadása a „Szent vagy, Uram” orgonakönyv szerint
– tíz magyar népdal éneklése kotta nélkül
– tíz egyházi népének éneklése az Éneklő Egyház római katolikus népénekeskönyvből szabadon választva – mindegyiket első versszakkal, kotta nélkül
– hangközök, hármashangzatok, hármashangzat-fordítások felismerése, éneklése szolmizálva, megadott alaphangra ABC-s névvel
– alapvető teológiai kérdések, beszélgetés keretében

A felvételi vizsga anyagával és a képzés tematikájával, tartalmával összefüggésben, valamint az oktatási, szervezési, tudományos és jogi kérdésekkel kapcsolatban a Tanulmányi Osztályon keresztül kaphatnak segítséget, felvilágosítást. A szakfelelős oktató Maróti Gábor.

A főiskola szakjai államilag finanszírozott és önköltséges formában egyaránt végezhetők.

A levelező tagozaton félévenként nyolc konzultációt tartanak, általában kéthetenként, szombati napokon. 

Jelentkezési cím: Győri Hittudományi Főiskola, 9021 Győr, Káptalandomb 7.

A felvételi jelentkezés beadásának határideje: 2017. május 31.

A felvételi vizsga időpontja: 2017. június 23.

További információk kérhetők a Tanulmányi Osztálytól:
9021 Győr, Káptalandomb 7.
e-mail-cím: tanulmanyiosztaly@gyhf.hu
Telefon/fax: 96/528-279; 313-055

További információk a felvételiről és a Győri Hittudományi Főiskola más képzéseiről ITT olvashatók.

Forrás: Győri Hittudományi Főiskola

Fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria