Márciustól újra várja a látogatókat az esztergomi Keresztény Múzeum

A Keresztény Múzeum képtára magyar, olasz, németalföldi, német és osztrák anyaga révén – a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria után – az ország harmadik legjelentősebb festészeti gyűjteményeként ismert.

A múzeum története közel másfél évszázadot ölel fel. Az esztergomi érseki képtárat 1875. október 12-én, az ünnepélyes megnyitót mellőzve nyitották meg az 1853-ban emelt klasszicista főszékesegyházi könyvtár épületében. Egy régi jezsuita kolostor bővítése révén a következő években felépült a neoreneszánsz stílusú új prímási palota a vár alatt, a Duna partján. 1883-ban a második emeleten – ahol ma is látható – kapott a képtár méltó helyet.

Az itt őrzött képzőművészeti és iparművészeti alkotások túlnyomó része három törzsgyűjteményhez tartozik. A három forrás három gyűjtőhöz kötődik, akik műkincseket vásároltak, illetve műalkotások létrehozását ösztönözték, és gondoskodtak róla, hogy mindez megmaradhasson az utókor számára is.

Az alapítás évtizedeiben jött létre a Simor János (1813–1891) érsek, hercegprímás kulturális, pasztorális és oktató-nevelő célzatú koncepciója szerint kiválasztott tárgyak együttese. A főpásztor 1867-ben közel nyolcvan festménnyel érkezett meg Győrből új székvárosába. Ezek a művek elsősorban korabeli magyar, osztrák, német nazarénus művészektől származtak.

A gyűjtőkör Esztergomban hamar kiszélesedett. A főegyházmegye Dunától északra eső akkori területein sok templomban fellelhetők voltak még középkori emlékek. A fennmaradt, használaton kívüli, rossz állapotú, addigra már szinte pusztulásra ítélt szárnyasoltár-töredékeket tudós kanonokok irányítása mellett gyűjtötték össze. A legismertebb ezen műkincsek közül a garamszentbenedeki egykori bencés kolostortemplomból származó, Kolozsvári Tamás által festett szárnyas oltár 1427-ből, illetve a szintén garamszentbenedeki úrkoporsó.

A gyűjtői munka híre hamar elterjedt a műkereskedők körében is, így külföldről is egyre több alkotást ajánlottak fel Simor Jánosnak megvételre. 1878-ban a római Raffaele Bertinelli kanonok reneszánsz táblaképekből álló hatvandarabos hagyatékát vásárolta meg. Az ekkor beszerzett Madonna-képek (Francesco Pesellino, Matteo di Giovanni és Giampietrino művei) a látogatók kedvencei lettek. A kölni műgyűjtő Alexander Schnütgen (1843–1918) kanonoktól főként iparművészeti tárgyak kerültek Esztergomba, de ugyancsak tőle származik a múzeum legrégebbi, 1170 körül készült szobra is.

Ipolyi Arnold (1823–1886) nagyváradi püspök a 19. századi Magyarország legsokoldalúbb 14–18. századi művészeti magángyűjteményét halmozta fel. A tudományos igénnyel válogatott tárgyak Esztergomba kerülésével vált igazán értékessé az érseki gyűjtemény.

Ipolyi Arnold a középkori magyar, osztrák, német, itáliai festmények és szobrok mellett régi liturgikus tárgyakat is gyűjtött. Különös érdeklődéssel fordult a textilművészet különféle ágai felé. Nagyra értékelte a falikárpitokat, a keleti szőnyegeket és a népi hímzéseket. Az elsők között tartjuk számon azon tudósok között is, akik újra felfedezték a nyugati kultúra számára az ortodox ikonfestészetet. Ipolyi múzeuma Nagyváradon nem jött létre, így a végrendelet értelmében a tárgyak Esztergomba kerülhettek.

Az 1926-ban megérkezett San Marco-gyűjteménnyel teljesedett ki a múzeum iparművészeti és újkori festészeti részlege. A késő reneszánsz és kora barokk festmények mellett a hagyaték iparművészeti tárgyai a legfontosabbak: ötvöstárgyak, kerámiák, porcelánok. Azóta kisebb-nagyobb tételszámú hagyatékokból, ajándékokból származó műtárgyegyüttesek, illetve egyedi darabok révén gazdagodott a múzeum.

Az állandó kiállításon az első két teremben magyar, osztrák, német és németalföldi 15–16. századi táblaképeket és szobrokat láthat a nagyközönség. A garamszentbenedeki műkincseken kívül itt kaptak helyet M S mester 1506-ban festett passióképei is, valamint érdemes megkeresni az egyik vitrinben őrzött kis méretű, de annál értékesebb Fájdalmas Krisztus-ábrázolást a bruggei Hans Memlingtől. A harmadik terem az itáliai művészet történetét öleli fel az 1280-as évektől a 17. századig.

A negyedik terem falait falikárpitok borítják. A hatalmas szövött textíliák a 15. században váltak népszerűvé Európa-szerte, a leghíresebb műhelyek Franciaországban és Flandriában működtek évszázadokon át. A késő középkori, tournai Kálvária-kárpit a legrégebbi a Keresztény Múzeumban, de reneszánsz és természetesen barokk alkotások is láthatók. A történeti kárpitok között találjuk a 2000-ben harminchárom magyar művész által tervezett és kivitelezett Szent István és műve című, tizenhat négyzetméteres darabot is. A végső kompozíció kialakításához számos Árpád-kori műtárgy adta az ihletet, így középre került a vizsolyi templom falképéről ismert köpönyeges Mária, aki óvó kezeit a Szent Korona fölé tartja. A koronázási palást, illetve a Képes krónika egy-egy részlete szintén felbukkan a kárpiton, emellett idézeteket is olvashatunk rajta Szent István legendájából és Imre herceghez írt intelmeiből.

Az ötödik teremben a múzeumalapító kedvenc 19. századi képeit tekinthetjük meg, illetve két új kortárs alkotást a magyar kárpitművészet különleges darabjai közül.

A hatodik terem a barokk világába kalauzolja a látogatókat. A 18. század német és osztrák festészetének, szobrászatának remekműveit csodálhatjuk meg itt. A Magyarországon igen jól ismert Franz Maulbertsch Az utolsó vacsora című műve talán a legismertebb mind közül.

A folyosón az igen változatos iparművészeti gyűjtemény jellegzetes darabjai zárják az állandó kiállítást.

A múzeum márciustól decemberig naponta 10 és 17 óra között tart nyitva. Magyar és idegen nyelvű tárlatvezetést előre rendelhetnek a csoportok. Az intézmény múzeumpedagógusa gazdag programkínálattal várja az iskolás gyermekeket. További információ a múzeum honlapján olvasható.

Forrás: Keresztény Múzeum/Kontsek Ildikó

Fotó: Mudrák Attila

Magyar Kurír