Máriapócson is ablak nyílt az örökkévalóságra – KÉPRIPORT

Kultúra – 2018. június 11., hétfő | 9:01

Hajdúszoboszlót, Debrecent és Nyíregyházát követően Máriapócson nyílt meg az „Ablak az örökkévalóságra” címet viselő vándorkiállítás június 3-án.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A kiállítás Képbe foglalt imádság a magyar fiatalságért alcímmel tekinthető meg augusztus végéig a Családvár épületében.

A tárlaton 130 alkotást állítottak ki az ország egész területéről. Az alkotók nagy része megfordult a hajdúdorogi Szent Bazil Középiskola által szervezett művésztelepen, illetve az intézmény tanulója, dolgozója. A várható helyszínek között szerepel még Miskolc és Pannonhalma is. A rendezvényről a tervek szerint hamarosan könyv jelenik meg.

Az Ablak az örökkévalóságra kiállítás a debreceni érseki hivatalból indult útjára február 9-én.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria