Mario Spinelli: Kalazanci Szent József – az ingyenes közoktatás elindítója

Az egyháztörténész szerző kötetében egy olyan szent életútját dolgozta fel, aki saját korának történelmi eseményei közepette, szembesülve a testi és lelki szegénység és nyomor okozta fájdalmakkal, felismerte az ingyenes közoktatás fontosságát. Spinelli születésétől kezdve mutatja be a jómódú spanyol családból származó Kalazanci József életét, aki kilencvenegy évet élt, amelyből 35 évet töltött Spanyolországban, majd Rómában szolgált. A hazájában leélt első időszakot teljes egészében II. Fülöp uralma jellemezte. Ebben az időszakban ült össze a trentói zsinat, s indította útjára az egyházi reformot. Kalazanci fiatal papként különböző püspökök mellett szolgált, elsősorban saját, urgeli egyházmegyéjében. A második, Rómában töltött időszakban hat pápa uralkodása alatt még nagyobb intenzitással élte meg a zsinat utáni reform légkörét, s megtapasztalta a harmincéves háború katasztrofális következményeit, a szegénységet és a vidékek elnéptelenedését. Személyesen ismerhetett meg olyan szenteket, mint Néri Szent Fülöp, Lellisi Szent Kamill.

Kalazanci már fiatal papként is nagyon szeretett tanítani, hitt abban, hogy alkalmas rá, s felismerte, hogy a tanításban egyszerre van jelen a lelki és az anyagi segítség, a szeretet és az együttérzés, a papság és az ember szolgálata. A keresztény szeretet egyik legszebb gyümölcse volt számára, hogy segítheti a gyerekeket, fiatalokat növekedni a hitben és a tudásban, hogy „jó állampolgárok és jó keresztények legyenek, és így képessé teheti őket, különösen a szegényeket, hogy találjanak munkát, amiből megélhetnek, hogy családot alapítsanak és hasznos tagjai legyenek a társadalomnak.” Ezért Urgelben egyetértett püspökének azzal a tervével, hogy bízzák meg a szerzeteseket valamilyen iskola vagy kollégium alapításával, amelynek révén elő lehet segíteni a trentói zsinat által megfogalmazott reformot, a fiatalok, a klerikusok és a nép műveltségi szintjének emelésével. Egész további életére sorsdöntőnek bizonyult, amikor 35 éves korában Rómába indult. A könyv írója rámutat: ennek több oka volt, püspöke képviseletében ad limina-látogatáson vett részt, szeretett volna egyházmegyei gondnok lenni a Katolikus Egyház fővárosában, s azután is vágyakozott, hogy kanonoki rangra emelkedjék. „De mindezen felül azért is ment oda, hogy megtalálja valódi önmagát” – véli Mario Spinelli. Hozzáteszi: bármiért ment Rómába Kalazanci, „egy dologban biztos volt: élete további részét is annak szenteli, hogy jót tegyen másokkal, felszárítsa a könnyeket és gyógyítsa a sebeket”. Érezte, hogy ezt akarja tőle Isten, mégpedig „azonnal és örökre, itt Rómában”. Ezért visszautasította, hogy Brindisiben érsekké nevezzék ki, s még az V. Pál pápa által felajánlott kardinális kalapot sem fogadta el. Habozás nélkül mondott nemet a III. Fülöp által kilátásba helyezett kanonokságra is, mert ahogy megfogalmazta: „Rómában jobb módot találtam arra, hogy szolgáljam az Urat és azt a világon semmiért nem hagynám ott.”

Mario Spinelli kiemeli, hogy tervei megvalósításánál Isten nem mindig művel csodákat, legtöbbször a valóságot, az életet, konkrét személyeket és helyzeteket használ fel. Így történt Kalazanci József esetében is. Rómába való megérkezését követően tagja lett a Szent Apostolok Főtestvérületnek, s ennek égisze alatt hat-hét év alatt legalább 150 látogatást tett a római Trastevere negyed legrosszabb helyzetben lévő rétegeinél. Járt számos viskóban és pincelakásban, közvetlenül megtapasztalhatta, mennyit kell éheznie, milyen nélkülözések közepette kell élnie sok családnak, amelyek nemcsak az alsó néposztályból kerültek ki, hanem lecsúszott nemesi és polgári famíliák is akadtak köztük. Ám nem csak az anyagi szegénység döbbentette meg Kalazancit, hanem az emberek szellemi és lelki hanyatlása is. Mindkettő ellen tenni akart. Miközben egyre inkább odafordult az emberi nyomorúsághoz és szűkölködéshez, megerősítette, tökéletesítette lelki és aszketikus képességeit. Az évek során „egyre szorosabban követte és egyre jobban megvalósította a társadalmi apostol, a keresztény nevelő, az evangéliumi szeretet megtestesítőjének modelljét, aki azonban Isten embere, teljes értékű keresztény, pap, szerzetes, aki mindenekelőtt önmaga megjavítására és a szentté válásra törekedett”.

A szerző részletesen taglalja a rend alapításának körülményeit: 1598 januárjától Kalazanci egyre gyakrabban fordult meg a Santa Dorotea-plébánián, amelynek legfőbb felelősévé vált. Ekkor fogalmazódott meg benne véglegesen a radikális terv: ebbe az iskolába csak szegény gyerekeket vegyenek fel, olyan családok fiait, akik nem engedhetik meg maguknak sem a városnegyed iskoláit, sem más fizetett oktatási formát. Ezt a merész elképzelést gyors tett követte, így még 1598 vége előtt korszakos változást élt meg a Santa Dorotea, létrejött Európa első ingyenes iskolája. A legszegényebb római városnegyed közé tartozó Trastevere „a történelem egyik legnagyobb társadalmi és pedagógiai forradalmával ajándékozta meg a világot” – állapítja meg Mario Spinelli.

A szerző bemutatja mindazt a megpróbáltatást, amelyet Kalazanci életének utolsó szakaszában átélt, az ellene szóló rágalmak, igaztalan támadások miatt. Úgy halt meg, hogy élete főműve, a piarista rend a megszűnés szélére került, de minden emberi remény ellenére megőrizte Istenbe és Szűz Mária közbenjárásába vetett hitét, megjósolva a rend újjászületését, amely halála után nyolc évvel folytathatta apostoli tevékenységét, majd 1669-ben IX. Kelemen ismét teljes jogú szerzetesrenddé tette a kegyes iskolák rendjét.

(Szent István Társulat, 2007.)

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír