Megjelent a Vigilia októberi száma

Kultúra – 2017. október 8., vasárnap | 17:30

A Vigilia ez évi tizedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A reformáció most záruló jubileumi esztendeje kapcsán Közös tanúságtétel című vezércikkében Lukács László főszerkesztő hangsúlyozza: „A megemlékezések során egyre határozottabban körvonalazódott a vágy, hogy ez a jubileumi esztendő világszerte legyen Krisztus-ünneppé, amelyen az összes keresztények közösen tanúságot tesznek Jézus Krisztusról, a világ megváltójáról. Sürgetően fontos ez a szekularizálódó Európában, a többi vallásokkal folytatódó párbeszédben, talaját vesztett, globalizált korunkban.”

A reformáció szellemtörténeti jelentősége című tematikus összeállítás három tanulmányt foglal magába: Hidas Zoltán: Protestantizmus és modern világ. Dilemmatörténeti vázlat; Balázs Zoltán: A protestantizmus három politikai hagyománya; Birkás Antal: Luther és Kálvin a világi hatalomról.

A lap szépirodalmi részében Vasadi Péter, Gömöri György, Vörös Viktória, Uri Asaf, Simek Valéria, Debreceny György és Tarjáni Imre versei, valamint Kőrössi P. József és a kínai Jü Hua prózái mellett Thimár Attila: A szó univerzuma. A Mészöly-próza végtelenjei és Czigány György: Weöres Sándor égtájain című esszéit olvashatjuk.

Az Emlékezet és kiengesztelődés rovatban Fejérdy András: A kommunista rendszerrel szembeni vallási ellenállás Magyarországon: források és gyűjtemények című írása szerepel.

A Kritika rovatban Lukács László főszerkesztő Kereszty Rókus – Puskás Attila: Jézus Krisztus. Krisztológiai alapvetés; Sárkány Péter Martin Buber: Istenfogyatkozás. Vizsgálódások vallás és filozófia kapcsolatáról, Szalagyi Csilla pedig Takács Zsuzsa: A sóbálvány című könyvét mutatja be.

A Szemle rovatban Illyés Gyula: Naplójegyzetek 1956–1957; Bereményi Géza: Versek; Háy János: Ország, város, fiú, lány; Kemény István: Lúdbőr; Kurcz Ádám István: Gion Nándor művei és műhelytitkai; Ady Lajosné Kaizler Anna: Az ismeretlen Ady; Lisztóczky László: A mindenség illata és Szeiler Zsolt – Harai Levente SJ (szerk.): A Bölcsesség műhelyéből című könyvekről olvashatunk ismertetéseket.

Vigilia Szerkesztőség / Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria