Megjelent a Vigilia szeptemberi száma

Kultúra – 2018. szeptember 9., vasárnap | 13:57

A Vigilia ez évi kilencedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A Nyugat alkonya? című tematikus összeállítást Lukács László Európa jövője című vezércikke vezeti be, amelyben egyebek mellett ezt írja: „Az európai örökség két legfontosabb pillére: a görög szellem és a kereszténység. A görögök dolgozták ki a demokrácia eszméjét. Ez azonban nem válhat a számbeli többség diktatúrájává. Igazodnia kell az igazsághoz, tiszteletben tartva a lelkiismeret jogát. A második pillér a Jeruzsálemből Rómába érkezett kereszténység, amely a földi történelmet beleállította az öröklét távlataiba: Isten szeretetből teremtette és szeretetközösségre hívja az emberiséget. Az emberek mindnyájan egyenlőek, és csak ebben a testvéri szeretetben élhet(né)nek igazán boldog, teljes életet.”

Az összeállításban négy tanulmányt olvashatunk: Csejtei Dezső írását Spengler híres műve, A Nyugat alkonya centenáriumára, továbbá Rostoványi Zsolt: Európa válságai, Török Csaba: Alkonyok és hajnalok, illetve Hatos Pál: Történelem és történetírás újjászületés és bukás között.

A Vigilia beszélgetése rovatba Görföl Tibor készített a témához kapcsolódó interjút Hans Joas német vallásszociológussal.

Az Egyház a világban rovatban Kis-Pongrácz Tamás A messiási zsidó mozgalomról ír, a Napjainkban pedig Gyáni Gábor az idén márciusban elhunyt Hayden White-ról A tudományos történetírás „renegátja” címmel. A Mai meditációk rovat ezúttal Kovács Péter írását közli egy 12. századi burgundiai Krisztus-corpusról.

A lap szépirodalmi részében Jász Attila, Markó Béla és Vörös István versei, valamint Dobai Lili prózája olvasható.

A Kritika rovatban Fabiny Tibor és Lukács László ír a Reformáció és ökumenikus párbeszéd. Teológiai tanulmányok című konferenciakötetről, a Szemle rovatban pedig a XVI. Benedek megnyilatkozásai, Gyurgyák János: Európa alkonya?, Jász Attila: Boldog temető és Vörös István: Elégia lakói, 2000–2011 című könyveiről találunk recenziókat.

Vigilia Szerkesztőség / Magyar Kurír

 

Kapcsolódó fotógaléria