Megnyitotta kapuit a Braccio Nuovo, a Vatikáni Múzeum felújított épületrésze

Kultúra – 2016. december 22., csütörtök | 18:41

Hét éven át tartó felújítás után december 22-én újra megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a Vatikáni Múzeumhoz tartozó Museo Chiaramonti úgynevezett új szárnya (Braccio Nuovo).

A Museo Chiaramonti VII. Piusz pápáról (1800–1823), polgári nevén Barnaba Chiaramontiról kapta a nevét, aki 1807-ben építtette a gyűjteménynek helyet adó 68 méter hosszú palotát. Az „új szárnyat” (Braccio Nuovo) 1822-ben kapcsolták az épülethez, ahol antik római szobrokat és görög alkotások római másolatait állították ki. A nagy alakú császárszobrok szimmetrikusan kialakított falmélyedésekben állnak. Ezek közt látható a mellvértet viselő Augustus császár két méter magas híres márványszobra is.

Az épületrész restaurálását a Vatikáni Múzeum ez év végén leköszönő igazgatója, Antonio Paolucci kezdeményezte. 2009-ben fogtak hozzá az aprólékos és időigényes munkához. A felújított szárnyat december 19-én adták át, majd három nap múlva nyitották meg a látogatók előtt.

A felújításban nyolcvan szakértő vett részt: restaurátorok mellett régészek, vegyészek, építészek, mérnökök és művészettörténészek is – mondta el Guy Devreux, a munkálatok egyik koordinátora a december 19-i átadási ünnepségen.

Mircol Forti kurátor közlése szerint a munkálatok 1,6 millió euróba (közel fél milliárd forintba), a 140 szobor restaurálása pedig további 700 ezer euróba (217 millió forintba) került. A költségeket részben adományokból fedezték.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatikáni Rádió, Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria