Megszólaltak a kövek Esztergomban – Vasárnap zárul a PPKE BTK Nemzetközi Régészeti Nyári Egyeteme

Kultúra – 2016. augusztus 26., péntek | 17:44

Amint arról már korábban hírt adtunk, Esztergomban Nemzetközi Régészeti Nyári Egyetemet rendez a PPKE BTK Régészeti Tanszéke, melynek vezetője Major Balázs. A tanszék hallgatói mellett mintegy harminc külföldi diák vesz részt az augusztus 1–28-ig tartó programon.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Érkeztek szírek, spanyolok, angolok, németek, bolgárok is. Számukra különösen érdekes volt, hogy Esztergomban ennyi török emlékkel, leletanyaggal találkozhattak, melynek magyarázata, hogy a város kereken százharminc esztendőn át volt török uralom alatt.

A négy hét során a régészhallgatók és oktatóik öt különböző helyszínen végeztek ásatásokat: Esztergomban a Várhegy és a Víziváros erődítéseinél, valamint a királyi és érseki palota úgynevezett Vitéz János-féle nagyterme alatti terület feltárásánál, és újabb kutatási helyszínként a Lipót-terasznál. Emellett feltárást végeztek a tokodi, késő római erőd belső területén, valamint Pilismaróton, a Kishegyen fekvő, szintén késő római időből való erődnél.

A nyári egyetem szervezői augusztus 25-én ásatáslátogatásra hívták az érdeklődőket, melynek során Horváth István, a Balassa Bálint Múzeum címzetes igazgatója várta az esztergomi vár történetére kíváncsi résztvevőket. Horváth István negyvenhét évig volt a múzeum alkalmazásában, ebből negyvenhárom esztendőn keresztül az intézmény igazgatója volt. Bár szülei Párkányban éltek, ő Esztergomban született, s a háborút követően a Vízivárosba költöztek, a Duna jobb partjára. Egy barokk lakóházként ismert épületben laktak. A régész végzettségű szakember saját házuk környékén is végzett ásatásokat, s kiderült, hogy Rüsztem pasa 1560-as években épült egykori fürdője fölött él a család.

Esztergomot hazánk és a világ más tájairól turisták, érdeklődők tízezrei keresik fel. Már messziről feltűnik a bazilika, sokan látogatják a város múzeumait, templomait, a Várhegyről lenéznek a Duna partjára. Itt napközben gyönyörködnek a Duna méltóságteljes folyásában, este pedig megcsodálhatják, amint a napnyugta az eget először vörösre festi, majd az ég sötétkékké válik, utóbb feketévé, és feljönnek a csillagok.

Több mint egy évezred emlékei borulnak ekkor sötétbe, csak a nevezetességek vannak kivilágítva. Kevesen gondolnak arra, kevesen tudják, hogy Esztergom a huszadik század második felében is még elnyomott, szinte megszállt városa volt hazánknak, pedig a középkorban még harmincnyolc temploma, tíz kolostora volt.

A királyi városban háborúk, megszállások, belső viszályok időről időre elpusztítottak gyönyörű épületeket, bombáktól omlottak le falak, majd újabbak épültek – hirdetve a város nagyságát, történelmünkben elfoglalt szerepét, fontosságát. Talán azt is kevesen tudják, hogy a jelenlegi bazilika építésekor, 1869-ig hatalmas mennyiségű földet termeltek ki az alapozások során, melynek egy részét a Duna felőli részen szórták le, betemetve az egykori ostromok idején ledőlt várfalak kőanyagát, az ornamentikát, szobrokat. Ezért a régészeti kutatások során 1985 és 1995 között százezer köbméternél is több földet hordattak onnan el, amit részletesen átkutattak, hogy az értékes leleteket kiválasszák. Horváth István elvezette a látogatókat az egykori királyi, majd később érseki lakhely konyhájának falához, ahol a nyári egyetem régészhallgatói centiről centire átrostálták a talajt, hogy feltárva a rétegekben található ételmaradékokat meg tudják állapítani, a történelem különböző időszakaiban mi került a királyok, érsekek asztalára, mit ettek, milyen állat húsát fogyasztották, hiszen a konyhán dolgozók a várfal tövébe szórták az ételmaradékokat.

Bevallom, sokszor nem értem, hogy a földből fél méterre kilógó néhány kődarab miért okoz örömet a régészeknek. Horváth Istvánt hallgatva azonban megértettem. Megszólaltak a kövek. A szakemberek egy-két lelet alapján, ismerve az adott kor írásos emlékeit, rekonstruálni tudják, hogy különböző korokban hogyan nézett ki a vár, mi történt a százharminc éves török uralom alatt, de azt is nagy valószínűséggel meg tudják mondani, hogy ezernél is több esztendővel ezelőtt hol született Szent István király, hol keresztelték vagy bérmálták, s hogy hol halhatott meg. Megtudhattuk a lakótoronyról, hogy egykor sokkal magasabb volt. Szinte érezhettük a meredek várfal alatt az egykori konyhából áradó illatokat, s megnézhettük azt a közelmúltban feltárt kaput, az úgynevezett „kitörő kaput”, mely az erődítményt vízzel ellátó, Vízivárosban eredő forráshoz vezetett. Megtudtuk, hogy Géza fejedelem idején hol állt a vértanú Szent Istvánnak szentelt templom, kézzelfoghatóvá vált a történelem – életre keltek a kövek.

Az út végén eljutottunk a dzsámihoz, mely pár évtizede még szintén lakóház volt, hiszen nem tudták, egykor milyen szerepe volt az épületnek. Jelenlegi tulajdonosai múzeummá és kávézóvá alakították.

Itt ért véget látogatásunk. Horváth István beszélt arról, hogy a már feltárt és még feltárásra váró területek leletanyagának köszönhetően Esztergom történetének sokkal több részletét ismerhetjük meg. Reményét fejezte ki, hogy a kutatások nyomán a városnak sokkal több olyan részét állíthatják helyre, melyek most még rejtve vagy félig elpusztulva várják sorsuk jobbra fordulását. Mint mondta, reménykednek, hogy pályázatokon elnyert források segítségével, folyamatos kutatómunkával egyre teljesebb képet kaphatnak Esztergom múltjáról. Így majd elérhetik azt a célt, hogy a látogató ne csupán fél méterre a földből kiálló falakat láthasson, hanem – a visszaépített falak, a feltárt épületek nyomán – eredeti pompájában szemlélhesse ezeréves múltunk emlékeit.

Fotó: Bókay László

Bókay László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria