Megújult a nagykárolyi Szent József-templom egy értékes oltárképe

Kultúra – 2018. december 8., szombat | 12:00

A Szatmári Egyházmegye szatmárnémeti restaurátorműhelyében újult meg a nagykárolyi Kalazanci Szent József-templom egyik értékes mellékoltárképe, melyet egy jelentős barokk festő, Johann Ignaz Cimbal készített 1778-ban. A képet a napokban szállítják vissza Nagykárolyba.

Johann Ignaz Cimbal osztrák festőművész a Károlyi család felkérésére több szatmári egyházmegyei templom számára készített fő- és mellékoltárképeket. A nagykárolyi Kalazanci Szent József-templomban is több, Cimbal kézjegyével ellátott mellékoltárkép található, amelyből a Nepomuki Szent Jánost ábrázolót korábban, a Páduai Szent Antalt, Assisi Szent Ferencet és további tíz alakot megjelenítő képet pedig 2018 folyamán újították fel az egyházmegyei restaurátorműhelyben.

Puskás Éva és Sulyok László restaurátorok elmondták, az 1778-ban festett kép javítása, felújítása több okból is indokolttá vált. Egyrészt az idők során besötétedett, berepedezett, helyenként kilyukadt, de a távolabbi múltban történt hozzá nem értő beavatkozások is sokat rontottak a festmény állapotán. Az egyik helyen például egy gyertya által okozott sérülést egyszerűen begletteltek és lefestettek más árnyalatú, oda nem való festékkel – a beavatkozás helye az idők során feldomborodott.

A felújítás során a hibákat szakszerűen kijavították, a vásznat megduplázták, de megújult a feszítőkeret is. A felfrissített kép tehát készen várja, hogy hazavigyék, valószínűleg karácsony előtt helyezik vissza eredeti helyére.

A két Cimbal-kép elkészülte után hamarosan egy harmadik nagykárolyi festmény, egy Immaculata-kép restaurálására is sor kerül. A felújítandó műalkotás várhatóan húsvét körül fog elkészülni és visszakerülni a nagykárolyi Kalazanci Szent József-templomba.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Józsa János

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria