Miben segíthetett egy tábori lelkész a Doberdónál? – Könyvbemutató Debrecenben

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A Pintér Tamás, Rózsafi János és Stencinger Norbert történészek által összeállított, Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című kötet 2009-ben jelent meg először, majd 2017-ben, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány gondozásában újra kiadták. „A Nagy Háború centenáriumának záróévében végre Debrecen is megismerkedhet a szerzőkkel és a kötettel” – mondta köszöntőjében Topor István helytörténész, aki Papp Miklósnak, a nyíradonyi egyházközség parókusának és Lukács Imre irodavezetőnek is köszönetet mondott azért, hogy az érseki székház otthont adott a könyvbemutatónak.

Szerencsés a helyválasztás, hiszen az Egyháznak nagyon fontos szerepe volt a katonák lelkigondozásában – emelte ki Lukács Imre, majd a kiengesztelődésre hívta fel a figyelmet. – Hiába vagyunk száz évvel a Nagy Háború után, még manapság is sokakban lehet ellentét, harag emiatt; az Egyháznak viszont kötelessége, hogy ezeket elsimítgassa, és békés kapcsolatot alakítson ki az unokák, dédunokák között.

Lukács Imre végül reményét fejezte ki, hogy a könyvbemutató lelki töltekezést is ad, és mindenkit arra kért, imádkozzon az elesettek lelki üdvéért.

A Doberdó-fennsík méltán vált a magyar hadtörténelem emlékhelyévé, a magyar katonai helytállás és hősiesség jelképévé. A fennsík védelmében 1915–17 között tizenkét ütközet zajlott. Az itt küzdő magyar katonák harcai nyomán vált a magyar történelemben Doberdó szomorú emlékű, szimbolikus jelentőségű fogalommá. Ezt örökíti meg a kötet, mely a három szerző átfogó, éveken át tartó kutatómunkájának eredményeként született meg.

Topor István helytörténész hosszan méltatta a könyvet, mely részletesen és megrendítő őszinteséggel ír a magyar harcokról. A kötet a Doberdónál folyó csaták főszereplő alakulatait és azok küzdelmeit mutatja be. Külön fejezetben foglalkozik a fennsík stratégiai jelentőségével, annak védelmével az isonzói csaták során.

A tábori lelkészek szerepét Stencinger Norbert hadszíntérkutató mutatta be. A jelenlévők megtudhatták, hogy mivel az Osztrák–Magyar Monarchiában jobbára római katolikus hívők éltek, ezért a katolikus tábori püspök volt az egyházi joghatóság a harcoló sereg fölött. Csapatonként két tábori lelkész szolgált: az egyik mindig katolikus volt, a másik pedig olyan felekezetű, melyből a legtöbb hívő szolgált az adott alakulatnál. Mivel a felszentelt papok mentesültek a kötelező sorkatonaság alól, a tábori lelkészek önkéntes alapon viselték gondját a hazájukat védőknek.

Stencinger Norbert elmondta, a harctéren celebrált szentmiséknek fontos eleme volt a general absolutio, vagyis az általános feloldozás. Mivel a katonákat nagyon foglalkoztatta, mi lesz, ha bűnök terhe alatt halnak meg, közösségi gyónás keretében kaptak feloldozást. (Ezt a mai napig alkalmazzák rendkívüli helyzetben.) A miséket mindig megszentelt helyen kellett tartani, amit úgy lehetett kivitelezni, hogy a tábori lelkészek egy kis „mobil-kápolnával” voltak felszerelve. Ehhez tartozott egy megszentelt kő is, amire felállítva a tábori oltárt, kezdődhetett a mise.

A tábori lelkészek egyik legnagyobb feladata a temetés volt. Amikor a Doberdó-fennsíkon elkezdődtek harcok, nem számítottak hosszan elnyúló csatákra. Mindenhova temettek, ahol a sziklás talaj engedte, aztán később kénytelenek voltak már a polgári temetőkbe is hantolni, majd katonatemetőket kialakítani.

A tábori lelkészek szolgálatáról bővebb információ ITT olvasható.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír