Minden szenvedőben ott rejtőzik az egyetemes, a krisztusi – Megnyílt Simonyi Emő kiállítása

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Köszöntőjében Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza igazgatója kifejtette, a tárlat címével kapcsolatban azonnal a Bibliára és a kereszténységre gondolunk. Az Újszövetségben Krisztus passiójában megmutatkozik a végtelen gonoszság, sötétség, a rossz erőinek való totális kiszolgáltatottság. S ebben a véglegesnek látszó reménytelenségben, szemben a halállal hangzik el a keresztfán függő Jézus fohásza: „Bocsáss meg nekik, Atyám, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Tudjuk, hogy a halált a dicsőséges feltámadás követi, ami átvezet bennünket az Apokalipszishez. Ez a szép görög szó valaminek a kinyilvánítását, a valóság legmélyebb rétegeit tárja fel. A világmindenséget összetartó erők megrendülnek, de a végleges pusztulás helyett az igazi élet kezdődik, mennyei Jeruzsálem, új ég, új föld. Gazdag és tiszta kibomlása mindannak, aminek a csíráját valamennyien magunkban hordozzuk. A Krisztusban kiteljesedő, elpusztíthatatlan élet ígérete teljesül maradéktalanul

Simonyi Emő alkotásai – még a középpontban lévő kép, a Szamaritánusok című is – nem annyira a konkrét helyzeteket ragadják meg, sokkal inkább az egyetemeset. A képeken a szenvedés teológiai mélységei jelennek meg, a Názáreti Jézus megtestesülésével közénk eljött szeretet, ami mozgat napot s csillagot, az egész mindenséget. Minden szenvedőben ott rejtőzik az egyetemes, a krisztusi élet és halál. A Golgotát Jézus végigjárja a halálig, egészen a világegyetem végezetéig, az új ég és új föld eljöveteléig. Mindez megjelenik Simonyi Emő képein, grafikáin.

A kiállítást Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténész, művészetkritikus nyitotta meg. Leszögezte: a Münchenben élő, az ottani képzőművészeti akadémián évtizedekig festészeti anatómiát tanító festőművész-grafikus tárlata fölzaklató esemény. Arra, hogy mit tud a festészetből, mit sajátított el érzékeny átformálással-beleéléssel a klasszikusoktól, hatalmas olajvászna, a Szamaritánusok a legjobb példa. Vajon a két izmos férfi kezében a keresztről levett Jézus pihen-e? Nem tudhatni. Egy bizonyos, a júdeai zsidók őt is, a megfeszítettet, szamaritánusnak tartották. A testek feszülése és ernyedtsége, két végletes állapot, jó alkalom arra, hogy a művész beléjük lopja a dinamikát. Az erőtlen testtel annak elveszejtését, az erősekkel pedig annak robbanó hatását – mondta a művészetkritikus.

Szakolczay Lajos kifejtette: bár Simonyi Emő kiállításának címében Passiót emleget, de Krisztus keresztútjának stációi nem a hagyományos szellemben jelennek meg előttünk. Elszakíthatatlanok ugyan a Bibliától és a biblikus történésektől – a szenvedés keresztjén izzó testek mindig valahol a drámai véget jelentik –, ám profán voltukba belejátszik a történelem megannyi gyalázata is. Amikor a művész tudtunkra adja, hogy nem rajzolt hagyományos stációs jeleneteket – „sok grafikán a saját élményeimet és gondolataimat rögzítettem” –, egy jeruzsálemi látogatás fölkavaró élményére is utal. Az örmény kolostor múzeumában őrzött nagyméretű fotók azért rázták meg – utcasarok mindkét oldalon keresztekkel, rajtuk megfeszített emberekkel –, mert érintettként (a családja egyik része örmény) fokozottabban átélte a genocídium testet-lelket kaszaboló véghetetlen fájdalmát.

A kiállítás Apokalipszis című részét illetően a tárlatot megnyitó művészetkritikus megállapította: Simonyi Emő fölfogásában az megnevezve és megnevezetlenül is végítélet. Egyszerre utal a világ és az ember romlottságára, a pokol tüzére, a mitologikus szörnyekre, amint átveszik fölöttünk a hatalmat. Emberek és állatok, sokszor egymásnak eresztve, viaskodnak a méltóbb életért, a betevő falatért. A művésznő kíméletlenül ostorozó grafikai hálójának végítéletét némi föloldással – „de elkövetkezik-e a hajnal?” – a Lucifer zuhanása testesíti meg, „ám eme kesernyés durvaságában is költői eszközökkel (a csúnyaság szépségével) élő grafikai univerzum csimborasszóját a Sas áldozata az izmusoknak című lap adja – kompozíciós találékonysággal.” Amit észlelünk, az egyszerre nevetésre fakasztó és rémisztő. A rajz egyik főszereplője, az ülő Marx grillsütőn forgatja a sast, miközben Minotaurus (az ugyanolyan súlyú szereplő) tüzet vesz a szájában lévő szivarhoz. „Az izmus (kommunizmus, nácizmus, fasizmus) falta föl a szárnyaló szabadságot jelképező sasmadarat?” – tette föl a kérdést Szakolczay Lajos. Válasza: „Inkább a neki kiszolgáltatott, vele együttműködő ember.”

A megnyitó záróakkordjaként Simonyi Emő elmondta: a kiállítás anyaga harminc év termése. A művésznő szavaiból kiderült, hogy rendkívül tudatos és hatalmas munkabírással rendelkező alkotó. Rengeteg helyre elutazott, Angliától kezdve Olaszországon át Afrikáig, hogy megismerkedjen az ősi művészeti formákkal. Napközben nyolc órán keresztül készíti kisalakú grafikáit, utána pihenésképpen egy órát fut, éjszaka pedig nagyméretű képeit festi. Mellette évtizedeken át tanított a Müncheni Művészeti Akadémián.

Nem vár az ihletre, hihetetlen szorgalmával kikényszeríti azt. A legenda szerint az egyik legnagyobb magyar festőnk, Czóbel Béla azt mondta hedonista életvitelt folytató tanítványainak, akik a mellőzöttségükre panaszkodtak: kártyaasztal mellett nem születnek életművek. Simonyi Emő itthon a képzőművészeti főiskolán többek között Barcsay Jenő tanítványa volt. Rengeteget tanult tőle, de kiemelkedő alkotásokban gazdag életműve arról tanúskodik: megszívlelte Czóbel Béla szavait is.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír