Nagyböjti kalendárium – március 19.

Kultúra – 2016. március 19., szombat | 7:00

Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„A teológusok között vannak, akik azt mondják, hogy Isten tökéletességei és tulajdonságai között az irgalom a legnagyobb. Ehhez a Szentírás, a Hagyomány és Isten egész hívő népének élete is bizonyítékokat szolgáltat. Ez esetben azonban nem az Istenség misztériumának belső, az isteni lényeghez tartozó tökéletességéről van szó, hanem arról a tulajdonságról, mely által az ember saját életének rejtett mélységében gyakran és nagyon közelről találkozhat az élő Istennel. Krisztus Fülöphöz intézett szavai szerint (vö. Jn 14,9) az »Atya látása« – ti. Isten hitben való látása – az irgalomban való találkozás alkalmával mélységesen egyszerű és igaz pillanatokat jelent, melyhez hasonlót a tékozló fiú példabeszédében láttunk.”

(Dives in misericordia, 75.)

Istenünk, te szüntelenül munkálod az emberek üdvösségét, most azonban még bőségesebb kegyelemmel örvendeztetted meg népedet. Tekints jóságosan választottaidra, akik már megkeresztelkedtek vagy most készülnek a keresztségben újjászületni, és támogasd őket segítő oltalmaddal. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria