Nem pótkötet, révkalauz! – Gerlóczy Márton: Nézd csak, itt egy japán!

2018. július 1. vasárnap 19:03

Minden kétséget kizáróan a 2018-as Ünnepi Könyvhét egyik, nem óriásposzteres, de csöndességében is megkérdőjelezhetetlen szenzációja Gerlóczy Márton legújabb könyve, a „Nézd csak, itt egy japán! – az Altató borítójának története”.

Szokatlan, de nagyon szép vállalkozás ez. Nem egyszerűen arról van szó, hogy Gerlóczy a 2017-ben megjelent, komoly sikerű nagyregényét, a Mikecs Anna Altatót meg akarta „fejelni” a regény főszereplőiből összeállított galériával, a középpontban két fájdalmas sorsú asszony, Áprily (Jékely!) Lajosné Schéfer Ida (az író dédanyja!) és egyéniségét erőteljesen alakító nagyanyja, Jékely Márta fényképeivel.

Továbbá az Áprily Lajos Annának hívták című gyászversciklusa nyomán kicsi árnyéknak nevezett, négy és fél évesen meghalt Mikecs Annácska rövidke életének „fényírásos” emlékeivel, köztük azzal a felvétellel, amelyen nem az akkoriban még babakorú kislány, hanem csak a kicsi árnyék árnyéka látható, mintegy sorsának baljós előjeleként. A szerző eredetileg ezt a rögzített pillanatot képzelte el címlapként, mígnem egy okinawai kocsmában megismerkedett Kaz Kameshima japán fotóművésszel. Az ismeretségből barátság és nagyon mély munkabarátság lett, kettejük rendkívül különböző természete, neveltetése és háttere ellenére. Ennek eredményeként Gerlóczy olvasói most nemcsak a címlapkészítés japánosan aprólékos, finom műhelytitkait ismerhetik meg, hanem részesei lehetnek egy kettős országismereti leckének is arról, milyennek látta Kazuhiko Magyarországot és Erdélyt (az író őseinek szülötte földét!), s hogyan kóstolgatta a mi ízeinket, egészen a külföldiek számára többnyire ehetetlen egzotikumnak tűnő pacalig… Az országismereti lecke másik fele viszont arról szól, milyennek látta Gerlóczy az árnyalatokra nagyon odafigyelő, egy címlapképet is önálló kompozíciónak tekintő japán mentalitást.

Természetesen, egy Gerlóczy Márton-könyvből nem hiányozhat a hol szeretetteljes, hol gyilkos irónia sem, például annak akkurátus leírása, hogyan szenvedte végig a csoda-vonatokhoz szokott fotográfus a költői és elegáns neve ellenére utasgyötrő Ady Endre intercity „fedélzetén” a még bennszülötteket is meg-megnyúzó, hétórás vánszorgást: „Kazuhiko már ásítozott, szívta az orrát, és amikor a vonat továbbhaladt, látható volt, hogy letelt az az idő, amit ő egy vonaton utazni szokott. Mocorgott, aztán mozdulatlanul, kezét a zsebébe süllyesztve meditált. Hol mocorgott, hol meditált. A szeme bevörösödött, és nem szólt egy szót sem. Arca megöregedett, úgy ült ott, ahogy egy hosszú repülőút utolsó órájában szokás: kiszolgáltatottan, reménytvesztetten.”

A kolozsvári fotóstúra e kellemetlen nyitány ellenére jól sikerült, mégsem az ottani, s nem is a szentgyörgypusztai képek egyike lett a címlap, s még csak Annácska tragikus szépségű, babakori árnyképe sem. A végső megoldást az az este hozta el, amikor előkerült az Altató címlapján látható, francia virágos porceláncsésze, amely az író családjában 1884 óta öröklődik anyáról lányára. Erről azután Kazuhiko egyetlen felvételt készített: de micsoda felvételt! Ez a törékeny, gondosan megőrzött tárgy generációk szomjúságáról, szeretetre, szerelemre, odafigyelésre szomjazó asszonyokról tanúskodik.

Meglehet, akadnak olyanok, akik a Nézd csakot, nagyon igazságtalanul és felületesen, egy kis pótkötetnek, aprócska szerzői „werkfilmnek” tekintik majd. Pedig egyáltalán nem az! Gerlóczy ebben a miniatűr folytatásban nem hét írói éve hordalékát adja elénk, hanem arra vállalkozik, hogy e kis gyűjtemény fénycsóvaerejű szövegeivel és a csatolt családi galériával révkalauzunk legyen az Altató kanyargós, gyakran olvasópróbáló vizein. Jómagam eddig kétszer olvastam végig a regényt, most, harmadjára már ezzel az önmagában is remekbe szabott borítótörténeti utóhanggal.

Gerlóczy Márton részéről szép és napjainkban nagyon ritka gesztus, hogy a kis könyv végén a családi nagyregényről szóló hét kritikai írásból is idéz. Ezzel a tárgyilagos tiszteletadással oldva egyúttal valamelyest azt a fájdalmat, amelyet a Galéria archív záróképe kelt bennünk, a felvétel a Szentgyörgypusztán kéz a kézben sétáló nagyapáról, Áprily Lajosról, s a kicsi árnyékká vált kicsi virágról, Annácskáról.

(Gerlóczy Márton: Nézd csak, itt egy japán! – az Altató borítójának története, Scolar Kiadó, 2018.)

Petrőczi Éva/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. június 24-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
papnovendekek-titkos-elete-hat-csapat-300-perc-tomeny-futball
A papnövendékek titkos élete: Hat csapat, 300 perc tömény futball

Az elmúlt hétvégén, november 16–18-ig egy különleges focikupától volt hangos az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnok. Hat szeminárium kispályás focicsapata mérte össze tudását a Magyar Sion „futballarénájában”. Müller Márk papnövendék írását adjuk közre.

09:45
hogyan-lesz-egy-benzinkutasbol-diakonus-nyary-krisztiannal-beszelgetett-bela-atya
Hogyan lesz egy benzinkutasból diakónus? – Nyáry Krisztiánnal beszélgetett „Béla atya”

November 19-én, hétfőn este a budapesti Magvető Caféban Nyáry Krisztián kérdezte Molnár-Gál Béla állandó diakónust, iskolaigazgatót, Röhrig Géza Kossuth-díjas színészt, írót, költőt és Nagy Szabolcs fotóriportert a szociális területen szerzett tapasztalataikról.

2018. november 20. kedd