Ortodox szerzetesek miniatűr faragványait állították ki az Iparművészeti Múzeumban

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Jékely Zsombor igazgatóhelyettes köszöntötte a résztvevőket az Ars Sacra Fesztivál hivatalos programján, melynek anyagát Terdik Szilveszter művészettörténész  állította össze az Iparművészeti Múzeum és a Nemzeti Múzeum, illetve magángyűjtemények ritkán látható kincseiből. Megköszönték az ötvös- és bútorgyűjtemény munkatársai, különösképp Orosz Péter restaurátor munkáját. A megnyitón közreműködött a Szent Demeter Kamarakórus, mely 1997-ben alakult a szláv tanszék hallgatóiból.

Az ortodox kereszténység liturgikus tárgyai között számos miniatűr jelenetekkel díszített, gyakran fémfoglalatba helyezett puszpáng- és szarufaragvány maradt fönn. A 16. és 19. századra datált, roppant türelmet igénylő apró darabokat szerzetesek faragták, míg a díszes fémkeretek világi műhelyekben is készülhettek.

A kamarakiállítás két tárlóban, két érintőképernyő segítségével mutatja be a tudományos köznyelvben „áthoszi faragványoknak” nevezett műtárgyakat, melyek azonban nemcsak az Athosz-hegyen, hanem a Balkán-félsziget más monostoraiban is születhettek.

A tárgyak többsége a liturgiában használt talpas és kézikereszt – mindkettő az ortodox oltár állandó felszerelési tárgya.  Jelentős számban maradtak fönn faragott medalionok és mellkeresztek is: a nagyobb méretűeket egyházi személyek (papok, püspökök, szerzetes-elöljárók) viselhették (például a panagiákat), míg a kisebb méretű kereszteket, amulettszerű faragványokat a hívek is hordhatták. A faragványokat a monostorok árusíthatták, sokszor viszont ajándékként jutottak a templomok, más monostorok birtokába.

A kiállítást megnyitó beszédében Nacsinák Gergely a tárlókban látható miniatűr faragványok kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy bár napjainkban múzeumokban találkozhatunk velük, eredetileg nem erre a célra jöttek létre. Már a legkorábbi szerzetesi irodalomban is feltűnik a gondolat, hogy a szerzetesi élet lényege a fáradozás. A monostorokban mindenki munkát végez: egyfelől a közösségért tevékenykedik, például mosogat, másfelől az egyéniségének megfelelő munkát végez, vagyis ikont fest, farag, teológiával foglalkozik. Ez a sokféle tevékenység mind szolgálat, mind alkalmat jelent a belső összeszedettségre, az alázatra.

A fáradozással ellentétben a tétlenség „szétszedi” a lelket, ahelyett, hogy egy mederbe terelné a testi, lelki, szellemi erőfeszítéseket. A finoman kidolgozott faragványokban tükröződik a belső koncentráltság, a szeretet a megfeszített Krisztus, a szentek iránt.

Az athoszi remekek, melyekre alkotójuk olyan sok időt és szeretetet áldozott, mindent „tudnak”, amit egy több négyzetméteres freskó tud, csak ezt hordozható formában teszik – fogalmazott Nacsinák Gergely –, és tőlünk is türelmet és szeretet kérnek ezek a tárgyak.

Fotó: Lambert Attila; Soltészné Haranghy Ágnes (Iparművészeti Múzeum)

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír