Pörös Géza: Krzysztof Zanussi világa

Kultúra – 2017. február 5., vasárnap | 14:00

Krzysztof Zanussi (1939) a lengyel és az egyetemes filmművészet világszerte elismert, kiemelkedő alkotója, több mint félszáz játék- és televíziós filmet, számos rövid- és dokumentumfilmet készített. Olyan jelentős műveket rendezett, mint a „Közjáték”, az „Illumináció”, vagy a „Védőszínek”.

Az ismert filmtörténész, Pörös Géza monográfiájában Zanussi teljes életművét bemutatja, részletesen elemzi valamennyi alkotását. A polgári családból származó, eredetileg fizikusnak tanuló rendező katolikus hite közismert, de elutasít mindenféle hamis pátoszt, mert tisztában van azzal, hogy a hit nem csupán kegyelem, hanem folyamatos küzdelem is. Egy vele készített interjújában fogalmazta meg: „Katolikusnak tartom magam. Mégpedig abban az értelemben, hogy tudatosan csatlakoztam az egyházhoz, ám haboznék ezt objektív tényként leírni, mert az ember csak néha tekinthető katolikusnak, lévén a hit törékeny ajándék. Vannak pillanatok, amikor megtapasztalhatjuk az értelem és a hit harmóniáját, és vannak a sötétség hosszú időszakai, amikor nem érezzük folyton a világosságot, csak annak tudatában élünk, hogy az azért még létezik.”

A kötet írója kiemeli: Zanussi életművének legtágabb értelemben vett tárgya abban a küzdelemben gyökerezik, amelyet a modern kor embere immár két évszázada folytat a világgal való harmonikus kapcsolat visszaállítása, pontosabban újrateremtése érdekében. Pörös Géza szerint azt az igényt, hogy az embert az abszolútum, a létezés metafizikai fényében ábrázolja, sok gondolkodó plántálta Zanussiba, de közülük Szent Ágostonnak és követőinek, így elsősorban a janzenistáknak a hatása a legfontosabb. Ágostonra sokszor hivatkozik, az Imperatívusz főhősét egyenesen róla nevezte el. „A totalitás ideája éppúgy a hippói püspöktől ered, mint a jó és a rossz emberből ki nem irtható dualitásának a felismerése, vagy a személyközpontúság” – írja a monográfus. Pörös rámutat: a lengyel rendező hőseinek legáltalánosabb problémája éppen az, ami Szent Ágostont is foglalkoztatta, és ami egyik filmjének, a Konstansnak is alapkérdése: kitől vagy mitől függ a sorsunk, ki vagy mi által üdvözülünk vagy kárhozunk el? Vajon élethivatásunk betöltésének elsődleges feltétele és eszköze-e akaratszabadságunk, vagy ellenkezőleg: „az eleve elrendelés és a kegyelem szilárd és megváltoztathatatlan igazság, mert Isten még a világ teremtése előtt kiválasztotta azokat, akiket akart, azaz az elhívás, kiválasztás, és az, hogy a kiválasztottak megigazulttá válnak, Isten cselekedete, amit semmilyen emberi tett nem befolyásolhat.” Mégis, a fentiek ellenére is, vajon módunkban áll-e valamilyen formában rászolgálni a kegyelemre?

A könyv szerzőjének elemzéséből egyértelmű: Zanussi filmjeinek hősei a környezetükkel való testi-lelki harmónia titkát keresik. Két nagy szenvedély izzásában égnek. Az egyik a megismerés, a másik a belső integritás és a lelki béke kiküzdése. Az értelem révén messzire jutnak ugyan, de időközben rádöbbennek, hogy az ész „kormányozhatatlanná válhat, ha nem társulnak mellé az egyén feletti, abszolút erkölcsi értékek.” A lengyel filmrendező világképének értékhierarchiájában az jelöli ki az egyes alakok helyét, hogy ki milyen mértékben felel meg az ideális ember kritériumainak. A mi Urunk testvére című, Karol Wojtyła-színműből készített film Albert testvére, vagy az Életet az életért ferences minorita rendi szerzetese, Maximilian Kolbe közel állnak ehhez a minőségeszményhez, de teljes megfelelésről csak ritkán és feltételesen beszélhetünk. Külön csoportot alkotnak a filmeken belül azok a hőstípusok, akiket nem valamilyen konkrét cél, hanem elsősorban jellemük tisztasága vezérel, s csak olyan életprogramban vesznek részt, amely maradéktalanul megfelel ennek. Ez a karaktertípus jelenik meg többek között Jan (Közjáték), Emilia (A nyugodt nap éve), Angelo (Idegen test) alakjában. A Zanussi-filmek másik fő karaktertípusa „a hűvös, nyugodt, racionális tudós, aki distanciával viseltetik a világgal és önmagával szemben is.” Ebbe a csoportba tartozik a Védőszín cinikus docense, vagy Az élet, mint nemi úton terjedő halálos betegség Berg doktora.

Zanussi világképében a végtelen az emberi cselekedetek értékhierarchiájának az alapja. Pörös Géza ezzel kapcsolatban idézi a jezsuita filozófus Weissmahr Bélát: „Ha nincs végső norma, megszűnik a jó és rossz közötti valódi különbségtétel. Márpedig, ha nincs Isten, nincs végső norma.” A kötet szerzője számára egyértelmű: egyedül az ész útján Zanussi nem jutott volna el Isten létének problémájáig, ehhez szükség volt a benne lévő keresztény érzületre is. A rendező nem osztja a relativizmus napjainkban oly elterjedt igazságfelfogását, szerinte ugyanis az igazság egyetlen és abszolút. A jók természetesen közelebb állnak az igazsághoz, mint ellenfeleik, nagyobb mértékben részesülnek belőle, de az igazság kizárólagos birtoklása hiú ábránd. Más szempontból ez azt jelenti, hogy „a jó és a rossz, az isteni és a sátáni mindenkor arányokban testesül meg.”

Pörös Géza megállapítja: Zanussi filmjeinek centrumában az a kérdés áll, hogy „vajon lehetséges-e erkölcsileg megformált élet egy alapvetően romlott világban? És ha igen, mekkora árat kell fizetni érte?” A lengyel filmrendező kérlelhetetlen következetességgel ábrázolja az etikai értékek belső ellentmondásait, illúzióval nem áltat, ezzel együtt műveinek egybecsengő üzenete „a halkan kimondott igen. Minden filmje arra biztat, hogy ne fogadjuk el kizárólagosnak az adott világot, törekedjünk jellemformátumra.”

Több mint harminc évvel ezelőtt, 1983-ban fogalmazta meg, hogy a modern kor embere „mintha lemondott volna a nagyság utáni vágyról, az önmegvalósítás gigászi lehetőségéről, a kiteljesedésről. És ez szörnyen veszélyes. Az ember arra ösztönzése, hogy ne nőjön, ne fejlődjön, törődjék bele, szokjon hozzá ahhoz, hogy az, ami. Ez a reakciós gondolkodás vagy a visszafogott, ’leföldelt’ cselekvésben rejlő reakciósság veleje. Ha egy társadalomban ragyogó elmék, fényes jellemek, tisztességes emberek nevelődnek, növekednek fel, akkor az a társadalom haladó. Ha idiótákat nevel, nem is lehet minősíteni.”

Zanussi pozitív alakjai mindig arra törekszenek, hogy intellektuálisan és morálisan is feljussanak a maguk Himalájára.

(A Pázmány Péter Katolikus Egyetem 2013 januárjában az egyetem díszdoktorává avatta Krzysztof Zanussit – a szerk.)

(Kossuth Kiadó, 2016.)

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria