Pázmányosok rendhagyó tárlatlátogatása az Evangélikus Országos Múzeumban

A reformáció fél évezreddel ezelőtti kezdetét jelző idei emlékév alkalmat nyújtott egy nem mindennapi látogatásra. A budapesti Deák téren, az evangélikus templom épületegyüttesében – az úgynevezett „Insula Lutherana” szívében – lévő Evangélikus Országos Múzeum a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karáról érkezett látogatók számára szervezett tárlatvezetést a közelmúltban megnyitott új állandó kiállításán. A látogatás ötlete az ez év tavaszán megrendezett, a Reformáció és ökumenikus párbeszéd tárgyú teológiatanári konferencia kapcsán merült föl, melyen római és görögkatolikus, valamint protestáns teológusok vettek részt. A kölcsönösen megfelelő időpont egyeztetését követően a kar dékánja, Kránitz Mihály vezetésével érkezett meg az oktatókból, teológus és hittantanár szakos hallgatókból álló csoport a felújítás után nemrég átadott múzeum épületébe, ahol Harmati Béla László múzeumigazgató fogadta őket.

Bár a II. vatikáni zsinat óta a felekezetek kölcsönös megismerésének igénye és híveinek közeledése fokozatosan élő gyakorlattá vált, mégsem tekinthető egy ilyen múzeumlátogatás hétköznapinak, így a vendéglátó és a vendégek egyaránt várakozással tekintettek e kivételes alkalom elé. A tárlatvezetés során a gazdag kiállítási anyagból azokat a részleteket hangsúlyozták, ahol az evangélikusság és a katolikusság ötszáz éves együttélésének emlékei váltak megismerhetővé.

Ahogy belépnek a múzeumba, a látogatók rögtön a „főtérnek” nevezett kiállításrészbe érkeznek. A megnevezés jelképes, hiszen az európai településeken általában a központi helyeken találhatók a templomok. Az evangélikusság is a centrum felé törekedett, így a főtéren helyet kaptak az állam és az egyház közötti kapcsolatokat bemutató események, tárgyak. A kiállítás árnyaltan közelíti a hatalom és az evangélikusság viszonyát, amelyben váltakoztak a szembenállás és a megbékélés korszakai. Helyet kaptak az evangélikus Thököly Imre felkelését követő véres megtorlás emlékei éppúgy, mint a többségi helyzetben lévő vadosfai evangélikusoknak a katolikus kisebbséggel szembeni támadására vonatkozó dokumentumok.

A főtér után a kiállítás „templomtér” elnevezésű egysége következik. Ez a kiállításrész bizonyára a katolikus hívek számára is ismerős, és akár vonzó is lehet. Az evangélikus templomokból nem hiányoznak a képek és szobrok, bár ezek nem imádat tárgyai, hanem tanító jellegük miatt kerülnek ide. Az oltárok a templomhajó központi helyén állnak, de az istentisztelet keretében a prédikáció meghatározó jelentőségét jelzi a kiállított festett szószékoltár, ahol az oltárral egybeépített szószékről hangzik fel a lelkészi igehirdetés. Az oltárokon elhelyezett úrvacsorai edények ismerősek lehetnek más felekezetek tagjai számára is, bár itt többnyire ónból, az „evangélikusok ezüstjéből” készült kannákat és ostyatartó tálakat láthatunk. Az oltárképek szintén meghatározó jelentőségűek az evangélikus templomban. Általában bibliai jeleneteket ábrázolnak, így a szentekkel kapcsolatos történetek alakjait az evangélikus oltárképeken hiába keressük. Az 1793-ban keletkezett, keresztre feszítést ábrázoló, itt elhelyezett szakonyi oltárkép még az evangéliumok szerint a kereszt alatt állókat sem ábrázolja, ami a reformáció „solus Christus”, vagyis „egyedül Krisztus” jelmondatát illusztrálja. (Az evangélikus hitvallások szerint megváltásunk és üdvösségünk egyedüli forrása Krisztus kereszthalála és feltámadása.)

A múzeum további egységei az iskolát és az evangélikus otthont jelenítik meg. Az iskolaalapítás és -fenntartás a reformáció kezdete óta meghatározó jelentőségű az evangélikus identitásban. Az iskolai emlékeket bemutató tárlók közt kiemelkedő helyet kapott a selmeci gimnázium 19. századból fennmaradt önképzőköri érdemkönyve, mely Petőfi Sándor – akkor még Petrovics néven – első költeményeit tartalmazza, de számos, a későbbiekben hírnevet szerzett evangélikus személyiség első megnyilvánulásainak nyomait is őrzi. Az evangélikus otthont megjelenítő kiállításrész a bensőséges vallásos életet dokumentálja, részben a hívő ember életének meghatározó állomásaihoz, vagyis a születéshez, a konfirmációhoz, a házasságkötéshez, a temetéshez kötődő szokásokat és tárgyakat.

A múzeum pinceszintjén található az egykori óvóhely, mely két meghatározó 20. századi evangélikus személyiségnek állít emléket. A Deák téri templom pincéje a II. világháború során számos üldözött személy bújtatásának helyszíne volt, s az embermentés meghatározó alakja az akkori Deák téri lelkész, Keken András volt, akit a jeruzsálemi Jad Vasem intézet e tevékenységéért a „Világ Igaza” elismeréssel illetett. Itt helyezték el a világháború utáni években elhunyt vagy üldöztetést szenvedett szülők gyermekeit befogadó, Sztehlo Gábor lelkész alapította Gaudiopolis otthon tárgyi emlékeit is. A sors különös fintora, hogy mindkét lelkészt az ’50-es években súlyos igazságtalanság sújtotta a világi hatalom részéről, s érdemeik ellenére a társadalom perifériáján kellett tevékenykedniük. Életük példája azonban, hasonlóan a pozsonyi vésztörvényszék által a 17. században elítélt és gályarabságba hurcolt negyven prédikátoréhoz, az egyéni és vallási meggyőződéshez való ragaszkodásra figyelmezteti az utókort.

A múzeum új kiállítása nemcsak műtárgyak és dokumentumok esztétikus bemutatása, hanem bátran él a modern technikai eszközök kínálta lehetőségekkel. A neves evangélikus személyiségekre, valamint evangélikus templomokra vonatkozó információkat érintőképernyős alkalmazás jeleníti meg. A tárlat összeállításának ökumenikus jellegét mutatja, hogy a kiállított műemlék orgonába beépített, a hangszer dallamait interaktív módon lejátszó alkalmazás hangfelvételeit a pécsi katolikus székesegyházban rögzítették.

A vendéglátók abban bíznak, hogy a rendhagyó tárlatlátogatás sok hasznos információval szolgált, s eredményesen járul hozzá a reformáció emlékévében a kölcsönös elfogadás, a vallási megbékélés gyakorlatának kialakításához. Ez a gondolat nemcsak jelenkori ötlet, hanem több mint két évszázados hagyomány folytatását is jelenti. Az evangélikus vallásgyakorlás szabadsága a Habsburg Birodalomban részben a felvilágosodás öröksége, melyben a római katolikus vallású uralkodók fokozatos engedményekkel járultak hozzá az evangélikus önazonosság erősítéséhez. S az evangélikusság a múltban hálásan gondolt a felvilágosult uralkodók felekezetek közötti megbékélést szorgalmazó tevékenységére. Egy II. József korabeli, négy keresztény vallás képviselőit és az uralkodót ábrázoló metszeten található vers így hangzik:

Alle vier geben das Brot, nur drei den Wein daneben
Ach möchte ihnen Gott ein Sinn und Mund auch geben
So wäre in der Christenheit
Nicht so viel Zancken, Hass und Streit.

(Mind a négyen adják a kenyeret, de csak hárman borral együtt.
Bárcsak Isten nyitná meg értelmüket és szájukat,
Úgy nem lenne a kereszténységben
Oly sok viszály, gyűlölet és vita.)

Bár II. József megítélése a magyar történelemírásban nem feltétlenül pozitív, a vallási toleranciával kapcsolatos meggyőződése feltétlenül előremutató, s az utókor számára is követendő példát jelenthet.

Forrás: PPKE

Fotó: Reformáció2017.hu

Magyar Kurír