Roma festők, akik hallgatnak a színekre – Vándorúton a válogatás a kortárs alkotók gyűjteményéből

Tekintélyes kollekcióról van szó, hiszen mintegy két és félezer darabos a gyűjtemény, amely ismert és kevésbé ismert cigány alkotók műveit is magában foglalja. Legutóbb a kaposvári Kodály Zoltán Általános Iskola, valamint a Somogy Megyei Kormányhivatal Galériája adott otthont a festményeknek, amelyek újra és újra vándorútra kelnek, hogy minél szélesebb kör ismerje meg a roma művészek alkotói világát.

Bontovics Balázs, az ötletgazda Napkerék Egyesület irodavezetője, Kaposhomok alpolgármestere a kiállításmegnyitón elmondta: származása révén is tisztában van azzal, hogy a roma képzőművészetre stílusbéli sokszínűség jellemző.

– A naiv ábrázolásmódtól a klasszikus gyökerű figuratív festészeten át a legkülönbözőbb avantgárd irányzatokig sokféle alkotást találhatunk a gyűjteményben. A műfajok tekintetében szintén széles a skála, de szembetűnő a festészet dominanciája a grafikával, a kisplasztikával, a szobrászattal és más műfajokkal szemben – magyarázza. – Gyakran jelenik meg témaként a cigányság, a roma közösség, s az ábrázolásmód lehet objektív, szociografikus jellegű vagy néprajzilag már-már tudományos hitelességű, de akár teljesen szubjektív, személyes élményeken, vágyakon alapuló is. A hit, a vallás, a mítoszok és a népi mágia világa szintén sok roma alkotót foglalkoztat.

A kelet-európai roma képzőművészet históriájából ismert, hogy ezen országok kultúrájában csak a 20. század 60-as, 70-es éveiben jelenik meg markánsan a roma képzőművészet, s a képzett, professzionális művészek mellett döntően autodidakta alkotók igyekeznek bemutatni eleik és társadalmuk mindennapjait naiv, tárgyias ábrázolásmóddal és meglepő spontaneitással. A figuralitás mindkét „tábor” képviselőinél felettébb népszerű.

Kathy-Horváth Lajos hegedűművész, zeneszerző, a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ igazgatója – aki temperamentumos improvizációval ajándékozta meg a tárlat megnyitójának közönségét – vallja: a roma társadalom integrálódásának legfőbb feltétele, hogy a döntéshozók már kisiskoláskortól kezdve folyamatosan segítsék a romákat szellemi gyökereikhez való visszatérésükben, s adjanak nekik lehetőséget arra, hogy az oktatásukkal, fejlesztésükkel párhuzamosan egyre szélesebb kör megismerhesse kulturális örökségüket. Mint megjegyezte, a mindenkori kormánytól azt kérik, hogy az esélyegyenlőségről ne csak beszéljen, hanem ugyanazt nyújtsa a romáknak, mint a nem romáknak.

A kollekció színvonalában, tematikájában és technikájában is rendkívül sokszínű. Ezen akár a rikító színek tarka forgatagát – mint a cigánykultúra egyik fő jellemzőjét – is érthetjük, ám most elsősorban a művészi megvalósítás sokrétűségére gondolok. Az alkotók között számos érett, s már ismert, elismert, „befutott” művész munkájával is találkozunk. Ilyen Gyügyi Ödön, akinek Egy pad című pasztell- és ceruzaképe láttán először francia gobelinre gondolnánk, ám közelebbről nézve már egyértelműen látszik a technika. A mátészalkai születésű alkotó állami gondozottként nőtt fel, s tizenegy esztendős kora óta fest. A viszonylag fiatalon elhunyt Péli Tamás és a már életében klasszikussá lett Szentandrássy István gondolatvilágából is merített, és számos helyen, köztük a berlini Magyar Házban is volt kiállítása. A képein megjelenő varjú általában a művészt jelképezi, a gömb, a tojás a tökéletességet, s a vízesés a folyamatosságot.

A Letenyéből származó Ferkovics József  lágerportréi megdöbbentő erővel idézik a holokausztot, amelyről a művész jelentős grafikai sorozatot is készített. Vászonra festett olajképei Pekinget, Rómát, Nápolyt, Londont is megjárták, s a grafikusdiplomát szerzett alkotó tanítványainak is mesél a benne élő kifejezési vágyról. Azt sem rejti véka alá, hogy édesanyja és apja válása miatt gyermekotthonban nevelkedett, és már kiskorától fogva mindent lerajzolt, amit maga körül látott, tapasztalt és átélt. A felnőttkor küszöbén, tizennyolc esztendősen ismerte meg vér szerinti szüleit. Hála a tanári érzékenységnek, felszínre törhetett benne a tehetség, nevelői több pályázatra is benevezték. Egy 1974-es japán nemzetközi gyermekrajz-versenyen második helyezést ért el. Az embersorsok, a szegénység képi világa érdekli, valamint a folyton más és más arcát mutató természet ábrázolása foglalkoztatja.

Csányi János zenész cigánycsaládból érkező művész pályája is gyorsan ívelt felfelé; közreműködött egyebek mellett a Páva utcai zsinagóga, az Uránia Filmszínház, valamint több fővárosi és vidéki templom díszítőfestésében. Művei a Roma Parlament állandó kiállításán is megtekinthetők, de ő az illusztrátora a Magyar Református Egyház által 2002-ben megjelentetett négy evangéliumnak is. A profán témák mellett vonzza a szakralitás is, és a groteszk is jelentős szerepet követel magának az életműben.

A tárlat kisebbik felét naiv képek alkotják, megjelenítve a cigányfolklórt és a hagyományos mesterségeket. Ezek a művek élénkségükkel kiáltanak, de – ahogy Zsigó Jenő, a Cigány Ház egykori igazgatója, a csaknem 2500 darabos kortárs roma képzőművészeti gyűjtemény létrehozója fogalmazott a festmények, alkotók tucatjait bemutató Cigány festészet – Magyarország 1969–2009 című, 2009-ben megjelent, könyvészetileg is jelentős album előszavában – a cigány festők hallgatnak a színekre. Jó barátok, alkotótársak. Azt javasolja, legyünk mi is színesek, s állítja: földi értelemben a cigányok a legszegényebbek, az egyetemes emberi értékek szintjén viszont a leggazdagabbak! E kiállítássorozat küldetését is előrevetíti: „A festők megejtő őszinteséggel és nyíltsággal mutatják meg magukat, arra vágynak, hogy lássák, értsék és megbecsüljék őket. Inspirálni, hatni szeretnének, különösen az őket követő generációkra, remélve, hogy ők már elfogulatlanok lesznek a cigányokkal.”

Fotó: Kovács Tibor

Lőrincz Sándor/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. augusztus 19-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.