Római Szent Franciska özvegy, rendalapító

Orazio Gentileschi: Római Szent Franciska látomása (1615–19)

Franciska előkelő római családban született 1384-ben. Nagyon korán megtanult olvasni; kedvenc olvasmánya a zsolozsmáskönyv, a szentek élete és Dante Isteni színjátéka volt.

Már hatévesen arra vágyott, hogy követhesse a vértanúkat és a szüzeket. Lelkiatyja, az olivetánus bencésekhez tartozó Antonio de Monte Savello előtt föltárta: egyetlen vágya, hogy szigorú rendbe lépjen, s teljesen Krisztusnak szentelhesse magát. Ezért tizenegy évesen engedélyt kapott arra, hogy próbaidőre gyakorolja a vezeklés néhány formáját. Ennek azonban külső jelei is lettek, ezért édesapja elérkezettnek látta az időt, hogy férjhez adja. Franciskának kemény küzdelmébe került, hogy meghajoljon atyja akarata előtt, de sikerült neki, és tizenhárom évesen férjhez ment Lorenzo de Ponzianihoz.

Nicolas Poussin: Szent Franciska hírül adja a római pestis végét (1657)

Áhítatgyakorlatait és felebaráti szeretetcselekedeteit negyvenévi házassága alatt sem hanyagolta el. A keresztény feleség és édesanya példaképe lett. Házasságukból hat gyermek született: közülük hárman csecsemőkorban, ketten hatévesen meghaltak.

Róma Trastevere városrészében, a Tiberis nyugati partján, a Szent Cecília-bazilika közvetlen szomszédságában éltek. Franciska férje egy háborúban súlyosan megsérült; de Franciska kitartó ápolásának köszönhetően felépült. Néhány év múlva ellenséges csapatok törtek be házukba, egyetlen élve maradt fiukat túszként elrabolták, a házat kifosztották és felgyújtották. 

Franciska a ház épen maradt részében kórházat rendezett be, és a sebesültek és betegek ápolásával enyhített a sok szenvedésen. Istennek, a családnak és felebarátainak szolgált. Éjszakánként alig két órát aludt, a többi időt imádságban töltötte. Napjait a háztartás és a családi gondok, illetve a betegek és szegények gondozása töltötte ki. Fáradhatatlanul gondoskodott Róma szegényeiről, ha kellett, koldulni is elment a szegények számára.

Később a hasonló gondolkodású asszonyokat és özvegyeket társulatba gyűjtötte, és 1425. augusztus 15-én megalapította a bencés harmadrendet, az obláták közösségét. A rend tagjai Szent Benedek szabályai szerint, de fogadalomtétel nélkül éltek, s karitatív szolgálatokat végeztek. Franciska 1433-ban a Capitolium mellett kolostort alapított azoknak a nővéreknek, akik nem voltak családjukhoz kötve. Templomul a fórumon lévő Santa Maria Nova-templomot választotta, amelyet gyermekkorától fogva nagyon szeretett.

Franciska hűségesen ápolta férjét mindvégig, s csak halála utána, 1437-ben lépett be a saját maga által alapított kolostorba. Itt fejezte be földi életét 1440. március 9-én. Halála előtt utolsó szavai ezek voltak: „Nyitva áll az ég! Az angyalok szállnak alá, s a főangyal, aki bevégezte művét, előttem áll, és hív, hogy kövessem őt!”

Franciska halála után több mint hatvan esetről tanúskodtak, amikor az ő közbenjárására történt csodás gyógyulás.

A Szent Franciska-templom Rómában

Amikor V. Pál pápa megkérdezte Bellarmin Szent Róberttől, hogy időszerűnek látja-e Franciska szentté avatását, az így válaszolt: „Benne bármelyik életkorban vagy állapotban élő lélek példaképet talál. Mert Franciska kicsi korától őrizte szüzességét, hosszú ideig tiszta házasságban, majd özvegységben élt, s végül kolostorban mutatott példát minden erényre.”

1608-ban avatta szentté V. Pál. Ünnepét már a következő évben fölvették a római kalendáriumba. Róla nevezték el a korábbi Santa Maria Nova-templomot: mind a mai napig Római Szent Franciska-templom néven ismert ez a templom. Franciska a háziasszonyok védőszentje.

Istenünk, te Római Szent Franciskában a hitvesi és a szerzetesi élet csodálatos példáját állítottad elénk. Tégy minket állhatatossá szolgálatodban, hogy egész életünkben reád figyeljünk, és kövessük szent akaratodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír
(gj-vn)