„Rosa Mystica – Titkos értelmű rózsa” címmel nyílt kiállítás Veszprémben

Kultúra – 2015. szeptember 24., csütörtök | 18:48

A szeptember 19-én, az Ars Sacra Fesztivál keretében a veszprémi Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban nyílt kiállítás a rózsafüzér történetét és különböző imádkozási módjait mutatja be.

A megnyitón Pálfalviné Ősze Judit igazgató köszöntötte a megjelenteket, és köszönetét fejezte ki Kuncsik Katalinnak, aki nélkül nem jöhetett volna létre a tárlat, hiszen több mint száz darabból álló rózsafüzér-gyűjteményét bocsátotta a Szaléziánum rendelkezésére.

Kuncsik Katalin hivatalos elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen a kiállításmegnyitón, köszöntőlevelében így fogalmazott: „Hála és köszönet a Szűzanyának, aki gondot visel erre a gyűjteményre, és már a második kiállítását »menedzseli«. Ha rajtam múlt volna, ezek a rózsafüzérek egy szekrényben porosodnának. Hiszem, hogy a Szent Szűz közbenjárásának köszönhető, hogy mások is, Önök is gyönyörködhetnek bennük. Az én feladatom csak annyi volt, hogy a kiállítási helyszínekre elvittem a gyűjteményt, a többit az égben szervezték.”

Márfi Gyula érsek a rózsafüzér kialakulásának történetéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a rózsafüzér hitünk alapigazságait tartalmazza. A mai világban az a veszély fenyeget minket, hogy felszínessé válunk, hiszen túl sok információ zúdul ránk, aminek következtében hitvilágunk felszínes marad. Aki viszont rendszeresen imádkozza a rózsafüzért, annak a lelkébe bevésődnek az alapigazságok.

A Rosa Mystica – Titkos értelmű rózsa című tárlat bemutatja a rózsafüzér kialakulásának történetét, megismerteti használatát, és bemutatja különböző fajtáit.

A megnyitón közreműködött Zsilinszky Cecília, a Szent Mihály-bazilika kántora.

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Veszprémi Főegyházmegye/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria