Sándor István-kiállítás a Ferencvárosban

Kultúra – 2015. február 11., szerda | 10:51

Boldog Sándor Istvánt a ferencvárosi Imre utca 4.-ből hurcolta el az ÁVH 1952-ben. Vele együtt letartóztatták szalézi szerzetesnövendék társát, Dániel Tibort is. Emlékük előtt tisztelegve rendeznek februárban programsorozatot Budapest IX. kerületében a Don Bosco Szaléziak – közli a Szaléziak.hu.

A február 6-án megnyílt kiállítás fontos célja, hogy a ferencvárosi polgárokat megismertesse a boldoggá avatott vértanúval, Sándor Istvánnal és az ő életpéldájával. A tárlatnak helyet adó Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteménytől, amely a Ráday utca és az Erkel utca sarkán található, alig ötpercnyi sétára van az Imre utca, ahonnan a két szalézit elhurcolták. A kiállítás megnyitóján jelen volt Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök is, aki elmondta, hogy Sándor István azért lett vértanú, mert a fiatalok mellett döntött. Lehetősége lett volna rá, de nem szökött át Ausztriába, mert nem akarta magukra hagyni a rábízott fiúkat. És bár nem akart meghalni, mégis úgy esett, hogy innen, a Ferencvárosból indult a vértanúságba.

„Sándor Istvántól alig maradt tárgyi emlék, ezért felhasználtunk egyes idevágó tárgyakat, amelyeket más tárlatokon már bemutattunk, de mindig igyekezünk újat is mutatni – mondta el B. Varga Judit, a kiállítás rendezője. – Most egy olyan tárggyal rukkoltunk elő, amely eddig még nem volt látható egy kiállításon sem. Ez egy logarléc, amely megjárta az ÁVH Fő utcai börtönét, ahol Sándor Istvánt fogva tartották, kihallgatták, végül pedig felakasztották. Ez a logarléc Sándor István egyik pertársának, Pokorni Jánosnak a tulajdona, akit Sándor István után egy hónappal tartóztattak le ugyanezen ügy kapcsán. A logarléc benne maradt a zakója zsebében, és az a különlegessége, hogy kiszabadulásakor visszakapta – de például a jegygyűrűjét nem. A másik érdekes tárgy Sándor István bicskája. Ez a bicska egy mindennapi használati tárgy volt, amit a szerezetes mindig magával hordott, a nyelét is ő faragta.”

A kiállításon látható a tavaly meghirdetett iskolai vetélkedőre készült két bőrönd is, amelyeket a diákok állítottak össze. A feladat az volt, hogy Sándor István lelkületét egy régi bőröndben létrehozott minitárlaton keresztül mutassák be.

A kiállítás február 28-ig látogatható, és a Boldog Sándor István-emlékhónap kapcsán több esemény is társul hozzá a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény helyiségeiben. Február 20-án, pénteken 17 órától vetítik az Isten szolgája, Sándor István című kisjátékfilmet, utána pedig a Hely szelleme sorozatban Dér András rendezővel találkozhatnak az érdeklődők, február 25-én, szerdán 16 órakor – a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján – pedig Pokorni Jánossal, Boldog Sándor István egykori cellatársával beszélgetnek, és Hollai Ferenccel, aki a Katolikus Iparos- és Munkásifjak Országos Egyesületében (KIOE) tevékenykedett együtt a vértanú szerzetessel.

Fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria