Sóvárgás a szabadság után – Schiele és Klimt az Uránia Nemzeti Filmszínházban

Életútjuk, művészetük mégis figyelemre méltó, mondhatnánk úgy is, megkerülhetetlen. Tehetjük, hogy nem beszélünk róluk, afféle struccként viselkedünk, azt képzelve, hogy amit nem látunk, az nincs is. Ám a kihívások, a sorsok elől nem menekülhetünk, szembe kell néznünk a valósággal, még ha az nem is mindig rokonszenves.

Egon Schiele – A halál és a lányka címmel 2016-ban játékfilmet forgattak osztrák és luxemburgi filmesek. Nem éppen könnyű a téma, hiszen az alkotók – a szereplők életmódját tekintve – beleszaladhattak volna egy melodráma útvesztőjébe. Ám nem ez történt; sikerült egy rendkívül erős filmet készíteniük, amely nagyrészt Bécsben játszódik, mégsem látunk benne egyetlen bécsi képet sem. A film hatóerejét az adja, hogy hitelesen ábrázolja a kort, az 1910-es évek hangulatát és a szereplők tragikus sorsát az első világháború és a spanyolnátha sújtotta Európa kellős közepén.

A film elején a nyomasztóan sötét tetőtéri műteremben haldoklik a nagybeteg festő. Felesége, Edith a másik szobában már meghalt, hat hónapos terhesen. A környezet kísértetiesen emlékeztet Kondor Béla Bécsi utcai műtermére, amelyet Molnár Edit örökített meg A halál éjszakája című fotósorozatában. Ez már a vég, aztán vissza a kezdetekhez, az 1910-es évek elejére. Modellek, lányok, kapcsolatok, hányódás, Schielét elbocsátják a képzőművészeti akadémiáról. Nyilván nem véletlenül; a magaviselete nem éppen a legjobb, öntörvényű ember a fiatal festő, szertelen és gátlástalan. Gyakran áll a tükör előtt, keresi önmagát, elég sok fénykép maradt fenn róla. Schiele inkább grafikus, mint festő, állandóan rajzol, erős kontúrokat használ, de a színeket sem veti meg. Lassan kialakul a csak rá jellemző szálkás, groteszk stílus, ahogyan modelljeit, leginkább a nőket ábrázolja. Persze amint az gyakran lenni szokott, szerelmek szövődnek a műtermében. Életének legfontosabb szereplője Wally, akire a film címe – A halál és lányka – is utal: ő volt az igazi szerelme, egy festmény is készült ezzel a címmel, s a film remekül mutatja be ugyanazt a mozdulatot, amit a képen láthatunk.

Meglepő módon azonban a festő első modellje és múzsája a húga, Grétivolt, akihez kissé furcsa kapcsolat fűzhette. A film tesz is utalást erre, túl sokat azonban nem lehet tudni. Az viszont kétségtelen, hogy egészen fiatal lányokat is felkért modellnek, amiért perbe is fogták. Felmentették ugyan, de egyik rajzát, a bűnjelet, a bíró a tárgyaláson nyilvánosan elégette.

Képeit, rajzait nem mindenki vette szívesen. Voltak megrendelései, de a megbízóknak nem mindig tetszett az elkészült kép. Kétségtelen, hogy Schiele nem a szépséget kereste; a gömbölyű testformákat kiszögletesítette, az emberi vonásokat karakteressé tette, mindig természet után dolgozott, az önkifejezés érdekelte. Példaképe volt Gustav Klimt, akinek bizonyos fokig átvette a stílusát, líraiságát azonban nem követte. A filmben a színész remekül alakítja Klimtet, aki a rá jellemező macskával jelenik meg műtermes házában, ahol Schielééket vendégül látja. Gustav Klimt hamar felismerte a fiatalember tehetségét, és biztatta is, hogy művészetével jó úton jár.

A játékfilm végén megtudhatjuk, hogy a korán meghalt Schiele után 300 festmény és 2000 rajz maradt az utókorra. 1918-ban végigsöpört Európán a spanyolnáthaként elhíresült influenzajárvány, amelynek nemcsak a 28 éves Schiele, hanem a mester, Gustav Klimt is áldozatául esett.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a szóban forgó filmet játszották, műsoron van egy másik alkotás is, amely a századfordulós Bécs művészetét, hangulatát, kultúrtörténetét hivatott bemutatni. Klimt és Schiele – Amor és Psziche címmel decemberben kezdték vetíteni a dokumentumfilmet. Ki ne ismerné az osztrák szecesszió legismertebb épületét, a Szecessziós házat? 1897 és 1898 között épült a kortárs művészet kiállítótermeként. Különleges, szögletes formája, aranyló díszítményei messziről feltűnnek az utazó számára. A házban Gustav Klimt freskóiban gyönyörködhet a látogató; Beethovennek állítottak itt emléket a szecesszió művészei. Ez volt az első tervezett kiállítás, amely maga is műalkotás. Olyan sok mindent megtudhatunk ebből a remek dokumentumfilmből, hogy nehéz bármit is kiemelni. A film a Művészet templomai sorozat részeként került a moziba.

Láthatjuk, hogyan változott meg a nő szerepe a századfordulón. Szép lassan megjelenik a később, inkább a 20. században jellemző agresszió és szexualitás témája. Egy Nobel-díjas öreg orvos mesél nekünk a filmben a megváltozott világról, Sigmund Freud, Arthur Schnitzler, Gustav Mahler, Arnold Schönberg koráról. Remek eredeti filmkockákat láthatunk Sigmund Freudról, dallamos zenék kíséretében. Hallhatjuk Beethoven Örömódáját, Brahms, Mahler zenéjét és részleteket Richard Strauss Salome című operájából.

Amikor Bécsben járunk, és a Ringen sétálunk, megcsodáljuk a kirakatokat, bámuljuk a szállodákat és az üzleteket. Ilyenkor eszünkbe sem jut, amit a filmben hallhatunk, hogy ez a hely az önmutogató arisztokrácia hazug világa volt, s hogy a fényes paloták csak kevesek kiváltságai lehettek. A korabeli középpolgári réteg, a kevésbé tehetősek jól látták ezt, amint megtudhatjuk a filmből. Az I. világháború után már semmi sem volt a régi. 1918-ban a már említett spanyolnáthajárvány egyetlen gyógyszere a kinin volt, ám ehhez csak a feketepiacon lehetett hozzájutni, és ott is csak aranyáron. Sőt, a Halál és a lányka című filmből az is kiderül, hogy egy idő után már csak briliánsokért kapott kinint Schiele húga, sajnos túl későn. Bécsben általános volt a nyomor, a tüdővész, aratott a halál. A járványnak áldozatául esett Egon Schielén és Gustav Klimten kívül Otto Wagner építész és Koloman Moser képzőművész is.

Az új generáció mást akart, le akarta rombolni a hazug világot, és visszatérést hirdetett az eredethez; szabadulni akart az eklektikától, a kiüresedett akadémizmustól. Szecesszió – azt jelenti kivonulás. Ahogyan az ókori Rómában a fiatalok tették annak idején: vissza a természethez, az organikus formákhoz. A szögletes helyett a lekerekített, az egyenes helyett a görbe került előtérbe, s a természet újrafelfedezése lett a jelszó, az angol író, festő és esztéta, John Ruskin útmutatásai alapján.

A maguk korában, a századelőn még nem becsülték meg igazán Schiele és Klimt művészetét, mára azonban már végleg a helyükre kerültek; milliók csodálják alkotásaikat. Gustav Klimt aranyba hajló festményei egyszerűen fantasztikusak. Egon Schiele rajzainak és a halált is oly gyakran megjelenítő festményeinek szuggesztív erejéhez nem fér kétség. Műveiket megcsodálhatjuk a bécsi Albertina és a Leopold Múzeum, a bécsi Szépművészeti Múzeum és a Belvedere tárlatain.

Fotó: Urania-nf.hu

Mészáros Ákos/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2019. január 27-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.