Számos programmal készül a Pécsi Egyházmegye az Ars Sacra Fesztiválra

Kultúra – 2016. szeptember 14., szerda | 17:16

Mintegy húsz rendezvénnyel kapcsolódik szeptember 15. és 25. között a Pécsi Egyházmegye az Ars Sacra Fesztivál országos programsorozatához.

Pécsen két nappal az országos rendezvényt megelőzően, már csütörtökön kezdődnek a programok, mivel szeptember 17-én az egyházmegye kiemelt eseményére, a bátai Szent Vér-zarándoklatra kerül sor.

A pécsi nyitónapon a bátai Szent Vér tisztelete és a szent művészet kapcsolatáról hangzik el előadás a Dóm-kőtárban, ahol másnap Szabó Géza és Buzás Gergely könyvbemutatójára várják az érdeklődőket.

Szombaton a Nyitott templomok éjszakája keretében a máriagyűdi kegyhelyen templomismertető beszélgetést, dokumentumfilm-vetítést, gyertyás körmenetet, éjszakai orgonakoncertet is tartanak. (A Siklóshoz tartozó Máriagyűd a Mária-tisztelet egyik legrégebbi magyarországi kegyhelye, több jelentős zarándokút csomópontja, végpontja. A településről 1689-ben, majd 1706-ban is Mária-jelenéseket jeleztek, ezért két alkalommal is kegyszobor került oda, 1738-tól pedig tömeges zarándoklatok indultak a kegytemplomhoz. A csodás gyógyulások után 1805-ben VII. Piusz pápa Máriagyűdöt hivatalosan is kegyhellyé nyilvánította.)

Szombat délelőtt a pécsi székesegyházban tartanak interaktív idegenvezetést, amellyel a kereszténység üzenetét közvetlen módon, a templomon keresztül szeretnék bemutatni.

Kora este szintén a bazilikában rendezik meg a pécsi székesegyház Palestrina kórusának lemezbemutató koncertjét, majd Kajtár Edvárd plébános tart tárlatvezetést.

Szeptember 21-én Szamosi Szabolcs orgonaművész és Ókovács Szilveszter operaénekes, a Magyar Állami Operaház főigazgatója ad közös koncertet a pécsi bazilikában. Ugyanott 23-án a püspöki kincstárban tartanak tárlatvezetést.

A székesegyház altemplomában szeptember 24-én a Híres Pannónia Régizenei Együttes Szent Gellértről, Szent Istvánról, Szent Imréről és Szent Lászlóról szóló, valamint a magyar Szent Koronához kapcsolódó énekeket ad elő.

Másnap, az Ars Sacra Fesztivál egyházmegyei programjainak zárónapján a Kodály Központban a kortárs szakrális zenéről rendeznek kerekasztal-beszélgetést Kelemen Áron egyházzenész, karnagy, Kovács Szilárd zeneszerző, orgonaművész, valamint Szigeti István és Vedres Csaba zeneszerzők részvételével.

Aznap este tartják a koncertközpontban az UniCum Laude énekegyüttes koncertjét és Vedres Csaba Miserere című oratóriumának ősbemutatóját a Pannon Filharmonikusok közreműködésével. 

Bővebb információt a Pécsi Egyházmegye honlapján találhatnak a programokról.

Az immár tizedik alkalommal megrendezett Ars Sacra Fesztivált szeptember 16-án, pénteken Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek nyitja meg Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Forrás: MTI

Fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria