Szent Márton Baranyában

Kultúra – 2016. november 11., péntek | 18:10

Baranya megyében 19 településen van jelen valamilyen formában az irgalmasság szentjének, Szent Mártonnak a tisztelete. A zarándokút, amely ezeket a településeket összeköti, a Via Dividendae Caritatis („A megosztandó szeretet útja”) nevet viseli.

Petre András és Perjés Krisztina azzal a szándékkal járták végig az útvonal állomásait, hogy a templom-, illetve kápolnabelsőkről, közvetlen környezetükről lomografikus és digitális felvételeket készítsenek. A felvételeket 2014-ben Pécsen a Művészetek és Irodalom Háza Martyn Galériája mutatta be, az idei emlékévben pedig a szombathelyi Szent Mór Látogatóközpontban kaptak helyet. Az alkotók bíznak abban, hogy munkájuk „hozzájárul keresztény hitünk megerősítéséhez, a Szent Márton által oly sokszor hangoztatott krisztusi hitvalláshoz: aki engem szeret, az Atyát szereti általam”.

Szent Márton emléknapján a sokszínű baranyai zarándokút néhány állomását a fotósorozat képein keresztül mutatjuk be.

A Via Dividendae Caritatis Kisújbányáról indul. A ma már Hosszúhetény részét képező egykori település kápolnáját 1794-ben építették Szent Márton tiszteletére.

A ma már szintén nem önálló település, Orfűhöz tartozó Mecsekrákos Szent Márton tiszteletére emelt kápolnája előterében az ökumenét hirdeti: a Krisztus-kereszteket református és római katolikus hívek közösen emelték.

Máriakéménd a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt kegytemplom mellett a 18. században egy copf stílusban épült Szent Márton-templommal is gazdagodott.

2013-ban Horvátország is csatlakozott a Via Sancti Martini európai zarándokút-hálózathoz a Via Dividendae Caritatis útszakaszon keresztül. Az év júliusában Illocskáról indult zarándoklat az első horvátországi állomásra, Pélmonostorra.

A megyeszékhelyen az egykor önálló település, Patacs 19. századi temploma is Szent Márton nevét viseli.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria