Takaréklángon – A „Fahrenheit 451” új adaptációjáról

2018. június 25. hétfő 09:00

Elég csak ránézni az elmúlt időszakban bemutatott mozifilmek listájára vagy a tévécsatornák és streaming szolgáltatók idei kínálatára, hogy észrevegyük: újra divatba jött a társadalomtudatos sci-fi.

Az okok összetettek, ám valószínűleg több ez, mint a szocio-borzongásra vágyók igényeinek menetrendszerű kielégítése: újra a korszellem részévé vált a baljós jövőtől való rettegés. A felhozatal pedig imponáló: igényes filmek (Expedíció, Hang nélkül) és sorozatok (Black Mirror, Westworld) egész sora vizslatja az emberiség rendeltetését. George Orwell 1984-e mellett a modern társadalmi utópiák másik nagyapjának tekinthető Fahrenheit 451, Ray Bradbury klasszikusának újbóli megfilmesítésére ezúttal az HBO vállalkozott – felemás sikerrel.

Az amerikai science fiction író 1953-ban megjelent, a jövőbeli könyvégető társadalomról és annak meggyőződésében elbizonytalanodó tűzőréről szóló kisregénye számtalan későbbi, papírra vagy vászonra kerülő történetet megihletett már. François Truffaut 1966-ban bemutatott költői és akkurátus filmje pedig a filmművészetbe is beemelte Bradbury alkotását.

A regény szerteágazó értelmezési lehetőségei közül ehelyütt két vonatkozást érdemes kiemelni filmünk szempontjából. A Fahrenheit 451 egyfelől szembemegy a totalitárius rendszerek egyik legfőbb ismérvével (s egyúttal Orwell remekével is): nincs legfőbb vezető, akinek személyi kultusza köré épül az elnyomás. A regény rideg világát a személytelen bürokrácia működteti. S ehhez kapcsolódik a regény másik fontos állítása: a rezsim, amelyet leír, a társadalom többségének akaratából jött létre. Nincs háborús fenyegetés vagy ökológiai kataklizma – a világ népei maguk döntenek úgy, hogy elpusztítják a kultúrát, ami addig éltette és boldogította őket. A politikai korrektség véleménydiktatúrája és a hamis hírek özöne már csupán következmény. A párhuzam nem is lehetne kiáltóbb: gondoljunk csak a végletekig elmagányosodott, intim szféráját és emberi kapcsolatait a virtuális világ kedvéért önként feladó mai emberre.

Ez járhatott az HBO által felkért alkotók, Amir Naderi forgatókönyvíró és Ramin Bahrani író-rendező fejében is, amikor belevágtak az új adaptációba, a legfontosabb döntésük ugyanis a cselekmény jelen időbe helyezése volt. A metropolisz, amit látunk, Amerika bármelyik nagyvárosa lehetne; a felhőkarcolók falán élő Facebook-közvetítések futnak a szerverszobákban razziázó tűzőrök munkájáról, s az egyikük – főszereplőnk – ennek a színtérnek a legújabb celebritása. Míg Bradbury a nyugati világot akkoriban meghódító tévé rémuralmától óvott, Bahrani napjaink közösségi médiájának káros hatásaira figyelmeztet azzal, hogy filmjét teleszórja efféle utalásokkal.

S le is vonja a következtetést: számára a Fahrenheit 451 nem csupán a szabad gondolat felbecsülhetetlen értékéről, hanem az annak hiányában beálló végzetes elidegenedésről is szól. Montag, a feltörekvő tűzőr (Michael B. Jordan) ezért nem él házasságban, egyedüli társa a háztartási szoftver; főnöke pedig a rendszer engesztelhetetlen védelmezője, Beatty (Michael Shannon). Az ő különös apa-fiú kapcsolatukra mint tengelyre épül fel a némileg sűrített és több ponton is megváltoztatott cselekmény, melyben kevesebb játékidő jut a vívódás stációinak, s annál több az akciónak. Mindez a kortárs befogadás felpörgetett ritmusával tán még magyarázható volna, ám nem segíti a figurák árnyalt bemutatását. Az pedig még kevésbé, hogy az adaptáció súlypontja a fináléban átkerül egy homályos magyarázattal indokolt küldetés teljesítésére, és hiába a tűz sokoldalú szimbólumként való szerepeltetése, a cselekmény menthetetlenül leegyszerűsödik, s feledhető akcióthrillerbe fordul.

Megrendítő pillanatok azért így is akadnak a friss Fahrenheit 451-ben. Montag arcán szemmel látható a döbbenet, amikor egy idős nő mártíromságot vállal szeretett könyveiért – szelídsége láttán a mi szívünk is összeszorul. Az öklünk pedig akkor, amikor az egyik mellékszereplő élő adásban zajló tűzhalálát látva együttérző emotikonok röpködnek a képernyőn, ám a közelében állók közül senkinek sem jut eszébe, hogy segítsen. Ez a 2018-as Fahrenheit 451 talán legkeserűbb üzenete: a valóságot önnön képzelgéseire cserélő ember legszörnyűbb bűne nem az, amit elkövet – hanem amit elmulaszt.

Fotó: Imdb.com

Paksa Balázs

Az írás az Új Ember 2018. június 17-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
segitettbol-lett-segito-bemutatjuk-szent-erzsebet-rozsaja-dij-idei-kituntetettjet
Segítettből lett segítő – Bemutatjuk a Szent Erzsébet rózsája díj idei kitüntetettjét

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idén Horváth Kálmánnét, a Katolikus Karitász győri csoportjának önkéntesét tüntette ki a Szent Erzsébet rózsája díjjal, melyet Veres András, az MKPK elnöke adott át november 17-én a Szent István-bazilikában. A díjazottról szóló riportunkat olvashatják.

11:41
egyhazmegyei-ifjusagi-talalkozo-kiskoroson-misszios-kereszt-jelenleteben
Egyházmegyei ifjúsági találkozó Kiskőrösön, a missziós kereszt jelenlétében

Kiskőrösön rendezték meg a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye ifjúsági találkozóját, a KEFIR-t november 17-én.

13:24