Tíz éve hunyt el Nagy Gáspár költő

Nagy Gáspár, aki minden ősét földművesnek tudta, egy Vas megyei kis faluban, Bérbaltaváron született 1949. május 4-én Nagy Gáspár és Kelemen Erzsébet egyetlen gyermekeként. Gyermekkorának két meghatározó élményköre a paraszti élet és a kereszténység volt. Ugyanakkor már kisgyerekként találkozott 1956 élményével is: a forradalom leverése idején náluk megszálló, Nyugatra menekülő forradalmár diákoktól hallotta először a forradalom valóságos történetét, 1958 júniusában pedig láthatta, hogy édesapja és nagybátyja megsiratta a kivégzett miniszterelnököt.

Első verseit általános iskolai tanítónőjének mutatta meg, de aztán évekig nem írt többet. A bérbaltavári általános iskola elvégzése után a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákja lett, ahol 1967-ben érettségizett. Később is mindig szeretettel emlékezett középiskolai éveire, tanáraira és diáktársaira egyaránt.

Az érettségi után egy évig segédmunkásként dolgozott Szombathelyen, ekkor kezdett el újra verseket írni. 1971-ben diplomázott a szombathelyi főiskolán népművelő–könyvtár szakon. Ebben az évben már könyvben: a Sor című antológiában is jelent meg költeménye. Bemutatkozásként írt sorai már ekkor erkölcsi és történelmi érzékenységéről és igényességéről tanúskodtak: „Ösztönösen azokra figyelek, akik azt bizonyítják, hogy a költészet töretlen gerincek kopogtatása, s nem hiszik, hogy a segesvári és szárszói tragédia mindegy lenne az anyaföldnek.”

Szombathelyi kezdő költőként ismerkedett meg a Kilencekkel. Az ő segítségükkel talált rá mestereire: Nagy Lászlóra, Kormos Istvánra, Weöres Sándorra, később Jékely Zoltánra és Pilinszky Jánosra.

Világszemléletének alakulásában fontos szerepe volt 1968-nak: a prágai tavasz letörése jegyezte el a történelemmel, és a politikai rendőrség is ekkor írta róla az első jelentéseket. Aztán egészen 1989-ig minden lépését számontartották.

1971–75-ig Budapesten könyvtárosként dolgozott több helyen, és közben, 1972–75 között esztétikai tanulmányokat folytatott. 1974-ben vette feleségül Szabó Mártát. Három gyermekük született: Réka (1975), Áron (1979) és Rita (1982).

Kormos István adta ki első kötetét is 1975-ben a Móra Kiadó Kozmosz sorozatában, 1976-ban pedig meghívta szerkesztőnek a kiadóhoz. Nagy Gáspár a magyar és világirodalom területeit járta be a Gyöngyszem-sorozat darabjainak összeállításakor, majd elődei és kortársai köteteinek szerkesztésekor. Néhány év alatt közel száz könyv szerkesztésében vett részt.

A Magyar Írók Szövetségének titkára volt 1981-től 1985-ig, akkor, amikor a szervezet a szellemi szabadságért való küzdelem legfontosabb fórumaként működött. A választmány ülései a politikai hatalom és az írók ütközésének alkalmai lettek. Ezeknek a küzdelmeknek Nagy Gáspár az egyik legaktívabb résztvevője volt.

1985-től két évtizeden keresztül a Bethlen Alapítvány titkári feladatait is ellátta. Ez a közadakozásból a nemzet javára létrehozott és fenntartott alapítvány Bethlen Gábor szellemében erősíti az összmagyarság szellemi összetartozását, anyanyelvének és történelmi hagyományainak ápolását.

Pannonhalmi osztályfőnökével, Forrai Botond atyával

Nagy Gáspárnak 1985 márciusában kellett távoznia az írószövetségtől a Nagy Imréről az Új Forrás 1984. évi 5. számában megjelentetett Öröknyár: elmúltam 9 éves című verse miatt, melyben Nagy Imre tisztességes eltemetéséért és gyilkosainak néven nevezéséért emelt szót. 1986 júniusában pedig a Tiszatáj szerkesztőségét váltották le A Fiú naplójából című verse miatt. Ebben a forradalom elárulása ellen tiltakozott, s felmondta az értelmiség és a hatalom 1956 után kötött kompromisszumát.

1988-ban az – évtizednyi próbálkozás után végre engedélyezett – első független folyóirat, a Hitel szerkesztője lett. 2004-ig dolgozott a lapnál, majd a Magyar Katolikus Rádió kulturális szerkesztőségét vezette. Különböző munkáinak is köszönhetően szinte minden kortárs magyar írót személyesen is megismert, emellett gazdag külföldi kapcsolatokat ápolt.

A nyolcvanas évek közepén megjelent „rendszerváltó” versei és folyamatos ellenzéki magatartása miatt az 1989 előtti politikai hatalom egyik fő ellenségének tekintette, ő pedig személyes feladatának érezte a diktatúrával szembeni küzdelmet. Nyíltan szót emelt a történelmi tények meghamisítása ellen. Költészetének kezdetektől fogva fontos motívuma lett „ötvenhat”, „október” és „hatvannyolc”. A magyarországi rendszerváltozás folyamatának érzékeny ösztönzője és kritikus megítélője volt.

Verseiben a politikai és morális ítélet az esztétikai érték részévé tud válni. Költői világát belső biztonság, szinte szakrális nyugalom jellemezte, miközben érzékeny látleletet készített a diktatúrától és a rendszerváltás bonyolult jelenségéről éppúgy, mint a személyiség „egyenes testtartásának” igényéről.

Az összetett esztétikai minőség és etikai szigorúság mellett külön értéke művészetének a folyamatos cselekvő történelmi jelenlét, az emberi sors és benne a magyarság helyzete alakulásának éber figyelése és megítélése, tanúságtétel a háttérbe szorított értékek mellett, az intenzív szellemi tájékozódás, a példaszerű nyitottság.

Verseiben egy szakrális tisztaságú és az etikus magatartást minden körülmények között vállaló költő ítéli meg a kort, amelyben él. Különlegesen gazdag magyar költői hagyományt mozgósít, nagyon sok elődjét és pályatársát szólítja meg verseiben, hogy a szellem és erkölcs tiszta értékeinek tábort szervezzen. Esszéinek közel ezer lapot kitevő két kötete is a szakmai tájékozottság, érzékenység és a „közösségragasztó” figyelem példaszerű találkozása.

Művészetében egyre erősebb hangsúlyt kapott a lét szakrális tartománya. Alkotásának belső rendjében a végső igazságtevés transzcendens bizonyosságként jelenik meg.

Forrás: Görömbei András/nagygaspar.hu

Fotó: nagygaspar.hu

Magyar Kurír