Tündöklő liliom – Székely Bertalan freskója Szent Margitról a pécsi székesegyházban

Kultúra – 2018. január 18., csütörtök | 12:54

Január 18. Árpád-házi Szent Margit ünnepe. A pécsi székesegyház Mária-kápolnájában Székely Bertalan alkotása állít emléket az ország megmentéséért Istennek ajánlott királylánynak.

Szent Margit neve szorosan összekapcsolódik az Európa elleni 13. századi mongol invázióval. Életéről legenda maradt fenn, amelynek tanúsága szerint szülei még a gyermek születése előtt megfogadták, hogy ha lányuk születik, az ország megszabadításáért Istennek ajánlják, nevelését apácákra bízzák.

IV. Béla király és felesége, Laszkarisz Mária betartotta fogadalmát, lányukat hároméves korában a domonkos apácák veszprémi Szent Katalin-kolostorába adták. Hét évvel később elkészült a IV. Béla által építtetett kolostor a Nyulak szigetén, ahova a király átköltöztette lányát. Szent Margit rövid életének ezt az eseményét örökíti meg Székely Bertalan festménye a pécsi székesegyház Mária-kápolnájában.

A magyar történelmi festészet kiemelkedő művésze a pécsi székesegyház alkotásainak elkészítésekor is arra törekedett, hogy minél érzékletesebben jelenítse meg azt a történelmi kort, amelyben az adott jelenet játszódik. A Szent Margit-legenda részletét bemutató festmény hangulatát meghatározza Magyarország történelmének egyik legkeservesebb időszaka. Hátterének sárgás-pirosas árnyalata utalás az egész országot romba döntő tűzvész, a tatárjárás pusztítására. A kép szereplőinek gondterhelt ábrázata, a szülők és a királyi kíséret tagjainak testtartása, mozdulatai mind a múlt nehézségeit, küzdelmeit hivatottak megjeleníteni. A festmény jobb oldalának sötét tónusát a baloldal világos színeinek változatos gazdagsága, a sziget üdesége és a háttérből hívogató kolostor nyugalma ellensúlyozza.

A kép fókuszában a múlt és a jövő közötti kapocsként a tíz évvel korábban az ország szabadulásáért felajánlott gyermek áll, aki mindvégig hű maradt küldetéséhez: amikor elég idős lett ahhoz, hogy rendelkezhessen saját sorsáról, megerősítette apja felajánlását. Két házassági ajánlatot utasított vissza, huszonnyolc éves korában szerzetesi fogadalmát megtartva halt meg. Tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték, 1943-ban avatták szentté.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria