„Vászonjézus” – George Stevens: A világ legszebb története című filmje a Párbeszéd Házában

2018. március 21. szerda 17:41

„Vászonjézus” címmel indított sorozatot a Párbeszéd Háza, amely bemutatja, hogyan jelenik meg Jézus Krisztus alakja a filmművészetben. Március 6-án és 20-án George Stevens „A világ legszebb története” című, 1965-ben bemutatott alkotását vetítették Budapesten.

George Stevens 1965-ben rendezett filmje egyike a Jézus életéről készült legteljesebb, a Bibliához hű feldolgozásoknak. A film története a négy evangéliumra épül; a tanítások, példázatok kiegészülnek az alkotók szándékai szerinti fiktív elemekkel. A filmben egyformán fontos Jézus csodatevő és szeretetet hirdető tevékenysége. Krisztus gyakran szomorú amiatt, hogy tanítását sokan nem értik vagy félreértik, és a többség csak a szenzációt látja benne.

A film egyik legösszetettebb üzenetet hordozó epizódja a vak férfi meggyógyítása. Tudjuk, hogy az evangéliumok szerint Jézus többször is gyógyított vakokat, a filmben ábrázolt eseményből leginkább János evangéliumára (9,1–34) asszociálhatunk. Jézus Názáretbe látogat, de gyermekkorának helyszínén ellenségesen fogadják, rosszindulatú primitívséggel, lenézően nevezik az ács fiának, s nem hiszik el róla, hogy képes csodát tenni. Elébe viszik az öreg Áront, aki gyermekkorától kezdve ismerte Jézust, s követelik, hogy gyógyítsa meg, ha valóban rendelkezik csodatevő képességgel. Áron születésétől kezdve vak volt. Jézus ekkor nem gyógyítja meg őt, érzékeltetve, hogy nem vásári mutatványos, és nem hajlandó kényszerből csodát tenni. Ám később, amikor Áron egyedül marad, Jézus visszaadja neki a szeme világát. Az evangélium szerint a meggyógyított férfit a zsidó főtanács maga elé idézi, s arra akarja kényszeríteni, vallja azt, hogy Jézus csaló, de ő nem hajlandó erre. Jézus utóbb kinyilatkoztatja magát neki (Jn 9,35–41). George Stevens filmjében Áron a főtanács előtt tesz tanúságot Jézusról, amikor az Emberfiát már elfogták, s kihallgatásakor tanúkat idéznek be, hogy ellene valljanak.

Jézus tevékenységét állandóan figyelteti a hatalom hármas csoportja, így a római helytartó, Poncius Pilátus; Júdea negyedes fejedelme, Heródes Antipász; valamint a Zsidó Főtanács főpapja, Kajafás. Csodatettei közül tudunk a kánai borcsodáról (Jn 2,1–11), a kenyérszaporításról (Mk 6,33–44), a vízen járásról (Mt 14,22–33), a leprások meggyógyításáról (Lk 5,12–14). Azt, hogy Jézust királynak nevezi a nép, mindhárman félreértik, hiszen csupán földi hatalomban gondolkodnak.

George Stevens látványosan fényképezett filmje – a beállítások leginkább a hagyományos stílusban megfestett templomi freskókra emlékeztetnek, ahogy a film nyitó- és zárójelenetében is látható – érzelmekben rendkívül gazdag, gyakoriak a teátrális, de a stilizált jelenetek is. A színészi játék is ezt a stílust követi, a film hangulata szelíd, időnként drámai.

Az alkotók Jézus tanításából az egyetemes szeretetre és irgalomra vonatkozó parancsot emelték ki, nyíltan vállalva, hogy Jézus követése egyenlő az igazság követésével, s hogy híveinek hirdetniük kell az evangéliumot. Emellett a filmben jelen van a remény, hogy Jézus, ígéretéhez híven, mindig velünk marad: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6) – és a parancs, melyet tanítványainak adott: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig!” (Mt 28,19–20).

* * *

A március 20-i vetítés végén Tímár Dalma, a Párbeszéd Háza munkatársa beszélgetett Varga Gyöngyi evangélikus lelkész-teológussal és Gelencsér Gábor filmesztétával. Varga Gyöngyi elmondta: bár a film időben távoli, 1965-ben készült, a jelenkor számára is van mondanivalója.

A rendező elkészítette a maga személyes Jézusát – fogalmazott a lelkésznő, és két mozzanatot emelt ki a filmből: az egyik a hegyek vissza-visszatérő metaforikus ábrázolása, a másik pedig a nyíló vagy csukódó kapuk.

Feltűnő az is, hogy pasztellszínű a történet, a húsvéti eseményre színesedik ki – folytatta Varga Gyöngyi. – Amikor a húsvéti fény áttör a színen, akkor kezdenek élni a színek, ekkor tárul ki a mindenség a maga színeiben. Nagyon érdekes az is, hogy a film első kétharmada Lázár feltámasztásával ér véget, ami elővételezi Krisztus feltámadását. Mindkettőnél lelassulnak a mozdulatok, nagyon kifejező a várakozás csendje, szépen körvonalazódik a történet. És ahogy Lázárnál sem látjuk igazán, hogyan zajlik a feltámadása, Jézusnál is csak a végkifejletet látjuk. Mindkét történet azt az evangéliumi üzenetet hordozza, hogy a hatalmas isteni valóság, az élet áttörése egyszerre következik be az Isten világában, Jézus feltámadásával, és az ember világában is ott van a lenyomata. Jézus karaktere univerzális, a film azt sugallja, hogy Ő mindenkié, erre utal, hogy többször is kitárja a karját, mintha az egész világot magához ölelné.

A lelkész-teológus szerint ugyanakkor a filmben ábrázolt Jézus sokkal inkább a magas krisztológiát képviseli, a kinyilatkoztató Istent testesíti meg, nem pedig a közvetlen, az emberekkel beszélgető Jézust.

Gelencsér Gábor kifejtette, nagyon jellegzetes munkáról van szó, és emlékeztetett arra, hogy valaha népszerű volt a Biblia pauperum (szegények Bibliája, festett Bibliája), a 13. század végétől elterjedt képes Biblia, melyben Jézus életét mint beteljesedett előképek sorozatát írták le és illusztrálták. Ennek mintájára készültek a Cinema pauperumnak minősíthető filmek, amikor nagyon közérthető módon, ismeretterjesztő és nyilván hitéleti, spirituális szempontból filmesítik meg a Szentírást és Jézus történetét, azzal a céllal, hogy megismertessék az evangélium üzenetét azokkal is, akik nem járnak templomba, vagy nem ismerik az evangéliumot.

Ez a film is ebbe a sorozatba tartozik, képes Biblia, de minőségi darab, tudatosan végiggondolt, gyönyörű képek vannak benne – mutatott rá a filmesztéta. – Szépen kidolgozott az esztétikai forma, festményből indulunk, és festményhez érkezünk. Sokan úgy is reklámozzák ezt az alkotást, hogy ez egy Jézus-freskó, freskószerű film. Hihetetlen igényességgel építi fel a maga vizuális világát. Vállalja a stilizálást is, például az egyik legfontosabb résznél, a Golgota-jelenetnél. Ez nem az ügyetlenség miatt látszik díszletnek, hanem tudatosan akar díszletszerű lenni.

Gelencsér Gábor kiemelte a Jézus szerepét alakító Max von Sydow játékát. Felidézte, hogy Sydow a világ filmművészete egyik legnagyobb alakjának, Ingmar Bergmannak volt az egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze. A világ legszebb történetének megszületése előtt néhány évvel Bergman A hetedik pecsét című filmjében egy Istenben kételkedő középkori lovagot játszott. George Stevens filmjének Jézusa idős, negyvenes, érett férfi, nincs fiatalra maszkírozva. Ez a Jézus-kép nem idealizált, az ikonográfiája is másmilyen, nem annyira hosszú a haja, nyírott a szakálla. A Max von Sydow által megformált Jézusból árad az egzisztenciális kétségbeesés, nem naiv személyiség, aki meseszerűen végigmegy az úton, hanem szenvedő Krisztus. Mindez Max von Sydow zárkózott egyéniségéből is fakad.

Tímár Dalma arról beszélt, hogy a film második részében kiemelt szerepe van Júdásnak, ez a rész elsősorban az ő belső vívódásairól szól. Jézus alakjában pedig egyszerre jelenik meg az istenség méltósága és az egyszerűség, közvetlenség.

Fotó: Hojdák Kristóf

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
hinni-jo-nagyszulok-bucsuja-matraverebely-szentkuton
Hinni jó – Nagyszülők búcsúja Mátraverebély-Szentkúton

Szent Anna és Szent Joachim ünnepéhez kapcsolódva a nagyszülőket várták július 22-én Mátraverebély-Szentkútra. A búcsús sokaság Varga László püspökkel ünnepelt.

11:48
-amig-az-urnak-szuksege-lesz-ram-beszelgetes-az-aranymises-ruppert-jozseffel
„Amíg az Úrnak szüksége lesz rám” – Beszélgetés az aranymisés Ruppert Józseffel

Ruppert József piaristát kérdeztük hivatásáról, pályájáról,

2018. július 22. vasárnap