Volker Kessler: A Biblia négy vezetési alapelve

Kultúra – 2017. február 26., vasárnap | 15:00

A német teológus Kessler könyvében arra keresi a választ, miként viszonyuljon a keresztény vezető a szolgálathoz, a hatalomhoz, a felelősséghez és a kegyelemhez, és hogyan alkalmazza a szeretet bibliai parancsát ezeken a területeken.

Volker Kessler emlékeztet rá: a keresztény vezetés alapvető mintája a szolgáló vezetés. Kiindulópontját Jézusnak Zebedus fiaival folytatott párbeszédében találjuk. Amikor János és Jakab (illetve Máté evangéliumában az édesanyjuk) azzal a kívánsággal fordulnak Jézushoz, hogy uralkodásakor jobb és bal oldalán ülhessenek majd, a Megváltó ezt a kérést használja fel, hogy megvilágítsa, mit jelent a „krisztusi vezetés” (Mk 10,42-45). A könyv írója figyelmeztet: a szolgáló vezető nemcsak azt kérdezi, hogy mit tehetnének értem a munkatársaim, hanem azt is: „Mit tehetnék én a munkatársaimért, hogy képességeiket, ajándékaikat kibontakoztathassák?” Az a vezető, aki elsősorban szolgálni akar, ellentéte annak a vezetőnek, aki mindenekelőtt vezetni akar. A szolgáló vezető háttérbe szorítja önmagát, hogy másokat állítson a középpontba. Ezt a fajta hozzáállást jól jellemzi Keresztelő János mondata: „Neki (Jézusnak) növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” (Jn 3,30). A szolgáló vezető örül, ha munkatársai sikeresek, akkor is, ha netán sikeresebbek, mint ő maga. Jó példa a szolgáló vezetőre Barnabás is, aki bevezette a jeruzsálemi gyülekezetbe Pált, később Antiókhiába mentek, majd együtt indultak első missziós útjukra. Kezdetben Barnabás vezetett, de később Pál átvette a vezetést és Barnabás ezt elfogadta (Csel13,2;13). A szolgáló vezető számára a szolgálat, a feladat áll az első helyen, nem a pozíció. A jó keresztény vezető elsősorban Istennek szolgál, másodsorban a szervezetnek, amelyet irányít, harmadsorban pedig a szervezet munkatársainak. Ez a háromféle szolgálat általában jól összeegyeztethető.

Vezetés és hatalom kapcsolatát elemezve a szerző kiemeli, hogy a hatalom több a formális hatalomnál, önmagában nem bűn. Hatalom nélkül nem lehet vezetni. Kessler emlékeztet rá: az ember hatalma abból ered, hogy Isten képmására teremtetett. „Ez a tudás adhat bátorságot, hogy jó lelkiismerettel merjünk is élni ezzel a hatalommal, de felelősségünkkel és korlátainkkal is tisztában kell lennünk.” A hatalom birtokosai a rábízottakon kívül felelősséggel tartoznak annak is, akitől a hatalmat kapták. A hatalom soha nem lehet maga a cél, hanem mindig csak eszköz. A hatalom gyakorlásának két nagy veszélye van: az egyik a hatalommal való visszaélés, a másik pedig ennek az ellenkezője, ha valaki egyáltalán nem él a hatalmával. Vannak akik úgy gondolkodnak, hogy a hatalomnélküliség egyfajta keresztény erény. Ez azonban a Biblia tanításának félreértelmezése. Jézus ugyan bizonyos esetekben lemondott hatalma használatáról – pl. amikor elfogták a Getsemáni-kertben, vagy amikor a kereszten szenvedett (Mt 26,36-46; 27,32-50) –, de ez a lemondás egy adott célt szolgált, és csak ideiglenes volt. Ha valaki meghívást kap a vezetésre, mondjon igent a hatalomra, amely Isten egyik ajándéka. Használja a hatalmat eszközként, hogy jót tegyen, vagy hogy a rosszat megakadályozza. Alkalmazkodjon munkatársainak kultúrájához és az arra jellemző hatalmi felfogáshoz. Legyen nyitott a bírálatra a saját hatalomgyakorlásával kapcsolatban, de ne hagyja, hogy mindenféle kritika elbizonytalanítsa.

A vezetés és felelősség kérdését illetően Volker Kessler kifejti: mivel az ember Isten megbízottjaként gyakorolja a hatalmát, ez mindig a Teremő előtti felelősséggel jár együtt. A hatalom gyakorlása azért válik szolgálattá, „mert a hatalommal rendelkező ember Isten előtt felelős.” Felelős azoknak az embereknek is, akik megbízták a vezetéssel. Az önmagunkért vállalt felelősség csúcspontját pedig a Bibliában Jézus tanítványaihoz intézett szavai jelentik: „Többé nem mondalak titeket szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura” (Jn 15,15). A szolga csak utasításokat követ, nem nagyon van választási lehetősége, és döntési szabadsága korlátozott. Vele ellentétben „a barát megértette az úr szándékait. Ezért képes felelősen cselekedni.”

A vezetés és kegyelem kapcsolatát elemezve a szerző megállapítja: a felelősség és a kegyelem szorosan kapcsolódik egymáshoz. A szó eredeti jelentése szerint keresztény az, aki Krisztust követi. Annak tudatában él, hogy bűnös, de bízhat a Jézus általi megbocsátásban, aki „az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét” (Jn 1,29), s aki az egyetlen „közbenjáró Isten és emberek között” (1 Tim 2,5-6). Kessler gondolatmenete szerint a felelősség vállalása és a kegyelem megtapasztalása ugyanannak az éremnek a két oldala. Ahol van kegyelem, ott könnyebb beismerni a hibákat és vállalni a felelősséget. A vezetőnek szüksége van a kegyelem lehetőségére, a keresztény vezető pedig tudja, hol találhat kegyelemre, és ő is továbbadja a kegyelmet. Ha hibázik, elismeri tévedéseit, hibáit, és bocsánatot kér munkatársaitól. Nem az erkölcs teszi a vezetőt keresztény vezetővé, hanem a Krisztussal való kapcsolata – szögezi le a szerző.

Volker Kessler rámutat: egy szervezet, egy társadalom beteggé válik, ha csak az arra alkalmatlanok készek a vezetésre. „Az igazi ellenség az a szolgáló jellemű ember, aki képes lenne vezetni, de nem vállalja; vagy aki amellett dönt, hogy olyan vezetőt követ, aki nem szolgál.” Ettől az egész társadalom szenved. Ezért ha egy keresztény hívőnek adottsága van a vezetéshez, s ha teljes szívvel akarja követni a fő parancsot, a szeretet kettős parancsát – „… szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből… Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Mk 12,29-31) –, akkor vegye kezébe a vezetői pálcát, amit feléje nyújtanak. Ez az egész közösség javára válik.

(Harmat Kiadó, 2016.)

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

Kapcsolódó fotógaléria