William H. Shannon: Úton a túlvilág felé

2018. március 3. szombat 16:53

William H. Shannon (1917–2012) amerikai római katolikus pap, teológus, egyetemi tanár volt. Idős korában lelkészként szolgált a New York-i Szent József Nővérek otthonában, ahol sokaknak nyújtott lelki támaszt a földi élet utolsó napjaiban. Itt szerzett tapasztalatait írja le könyvében.

A teológus szerző tényként állapítja meg: nagyon sok ember csupán a teljes veszteséget látja a halálban. A végső hanyatlást, mindannak a jónak a végét, amit az élet jelentett. A halál ebben az értelmezésben kegyetlen, végső, megváltoztathatatlan tragédia. A keresztény hit ezzel ellentétben a halálra mint az élet kezdetére tekint, „annak az életnek a kezdetére, amely a legtökéletesebb, a legvalóságosabb”. Hitünk szerint a meghalni szót így határozhatnánk meg: „a legcsodálatosabb módon elkezdeni az életet”. Jézus Krisztus feltámadása alapvetően új utat nyitott az ember előtt. William H. Shannon idézi Lancelot Andrewes XVII. századi anglikán írót: „Amíg a mienk volt, halandó volt, de most, hogy mi az Övéi lettünk, Ő halhatatlan, és mi testvérei vagyunk ebben az állapotban, a halhatatlanság állapotában.”

A szerző Elisabeth Kübler-Ross pszichiáter meghatározását alapul véve sorolja fel a haldoklás öt szakaszát: tagadás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás. A haldokló ingadozhat az egyes szakaszok között, miközben válaszokat vár a kérdéseire: „Miért történik velem mindez? Miért nem értem Isten rám vonatkozó tervét? Van-e Isten, és ha van, miért ez a rengeteg szenvedés?” Az orvosoknak, ápolóknak meg kell hallgatniuk a betegeket, sőt kifejezetten bátorítaniuk kell őket arra, hogy kifejezzék érzéseiket. A halálban nincs többé semmi, ami hamisságra csábítana, és semmi nem akadályoz meg bennünket abban, hogy teljes szívünkből kimondjuk a visszhangzó, boldog igent Istennek, tudomásul véve, hogy hazamegyünk egyetlen, igazi otthonunkba.

A könyv írója rámutat: halandó, földi életünkben Isten arcát mintha fátyol takarná el szemünk elől, hasonlóan ahhoz, amikor egy idős ember szemére hályog kerül, amely nem engedi, hogy tisztán, élesen lásson. A halálra tehát úgy is tekinthetünk, mint egy „lelki szürkehályog-műtétre”, amely új látást ad számunkra. „Azt a csodálatos látást, amely boldogsággal jár. A halálban meglátjuk Isten arcát.” Földi életünk küszködései során energiáink szétszóródnak, soha nem vagyunk egészen önmagunk. A halálban azonban végre teljesen azzá válhatunk, akik lenni szeretnénk. „Örökre. Halálunk eljöttével többé nem saját, elkülönült létezésünk illúziójában élünk tovább, hanem fölismerjük, hogy életünk Isten létezésében részesedik Krisztus Jézussal és testvéreinkkel együtt – ami mindig is így volt.” A halál tehát nemcsak azt teszi lehetővé számunkra, hogy meglássuk Isten arcát, de azt is, hogy meglássuk végre valódi önmagunkat. A halál „a végső és egyértelmű szent misztériuma a feltámadt Jézussal való találkozásunknak, amikor Jézus azt szeretné, hogy egyesüljünk vele. Jézus csak a halál misztériumában végzi be azt a küldetését, hogy minket újjá alkosson, amint átadjuk Neki magunkat.” A pap teológus leszögezi: Isten szeretete nem engedte, hogy Jézus halott maradjon, feltámasztotta a halálból, és Isten szeretete nem hagyja azt sem, hogy elpusztuljunk, hanem engedi, hogy örökké éljünk. „Férfi és nő többé nem halhat meg, mert Isten ismeri és szereti őket. Minden szeretet örökkévalóságot akar, és Isten szeretete ezt nemcsak akarja, hanem meg is valósítja.” Az a meggyőződésünk, hogy nem semmisülünk meg, hanem örökké fogunk élni, Isten szavahihetőségén alapszik. Keresztény hitünk szerint a halál a teljes ember átváltozását eredményezi, mert a lélek nem létezhet test nélkül. A halál után az ember nem válik testtelenné. „Akik a halálunk után leszünk, azok teljes egészében mi magunk leszünk, nem csupán a lelkünk.”

Kitér a szerző a pokol és a tisztítótűz (purgatórium) kérdéskörére is. Megállapítja: az evangéliummal összhangban és Isten egyetemes, megmentő szeretetének hitében a poklot úgy kell tekintenünk, mint az ember saját maga által választott elhidegülését Istentől, nem pedig úgy, mint Isten büntetését. Isten nem utasítja el azt, aki vétkezett, de a bűnös elvetheti Istent. „A pokol teljes elfordulást jelent Istentől. Úgy kell tekintenünk, mint a mennyország ellentétét. A mennyország állandó közösséget jelent Istennel és a szentekkel, míg a pokol a teljes egyedüllétet az egyén által választott elkülönülésben.” Az egyik állapotban az ember teljesen elmerül a szeretetben, teljesen és véglegesen kilépve önmagából, míg a másikban csak önmagával van elfoglalva, bezárva magát saját börtönébe. A Szentírás alapján soha nem szabad a pokolra úgy tekintenünk, mint Isten bosszújára, sokkal inkább arra a határozott választásra, amellyel a teremtmény elutasítja a Teremtőt.

A tisztítótűzzel kapcsolatban Shanon atya kiemeli, hogy a megtisztulás fontosabb szerepet kap, mint a büntetés. A Katolikus Egyház Katekizmusa a tisztítóhelyről szólva megtisztulásról beszél, és nem tesz említést átmeneti büntetésről: „Akik Isten kegyelmében és barátságában halnak meg, de még nem tökéletesen tiszták, örök üdvösségük felől ugyan biztonságban vannak, de a halál után tisztuláson mennek át, hogy elnyerjék azt a szentséget, melyre szükségük van, hogy a mennyország örömébe beléphessenek.”

Vizsgálja a szerző azt a kérdést is, hogy a különböző vallások hívei vallásuktól függetlenül jutnak-e el az üdvösségre, vagy ezeknek pozitív szerepük van Isten tervében. William H. Shanon bizonyos abban, hogy a mennyben „nem lesznek katolikusok, zsidók, protestánsok, muszlimok, hinduk, buddhisták. Csak emberek lesznek, mindenki Isten szeretett gyermeke lesz.”

William H. Shannon: Úton a túlvilág felé
Fordított: Cságoly Pálné
Szent Gellért Kiadó és Nyomda 2017.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-homiliaja-tallinnban-le-kell-gyoznunk-felelmeinket-el-kell-hagynunk-bezart-tereinket
Ferenc pápa homíliája Tallinnban: Le kell győznünk félelmeinket, el kell hagynunk bezárt tereinket!

Szeptember 25-én délután a Szentatya a tallinni Szabadság téren mutatott be szentmisét, észtországi látogatásának utolsó programjaként. Beszédében arról elmélkedett, hogy mit jelent „választott, papi, szent népnek” lenni.

00:03
zala-megye-diszpolgara-lett-marfi-gyula-veszpremi-ersek
Zala megye díszpolgára lett Márfi Gyula veszprémi érsek

Márfi Gyula veszprémi érsek a Zala Megyei Önkormányzat ünnepi díszközgyűlésén szeptember 22-én a megye díszpolgára címet vehette át.

2018. szeptember 25. kedd