Youcat: Gyónás – Megújulás

A kötetben világi és egyházi személyek fejtik ki gondolataikat, érzéseiket a gyónással kapcsolatban.

Bernhard Meuser német római katolikus újságíró ironikus megfogalmazása szerint sokan vélik úgy, hogy a világon a legrosszabb dolog fogorvoshoz menni, a második helyen pedig a gyónás áll. Elismeri, nem kis bátorság kell ahhoz, hogy szembenézzek életünk sötét oldalaival, egy „vadidegennek” beszéljek arról, hogy „loptam, csaltam, hazudtam…, fél éjszakán át mindenféle szemetet nézegettem az interneten…”. Ám teljes hittel vallja, hogy a gyóntató pap szavai igazak: „Ha Isten megbocsátja a bűneidet, akkor valóban új életet kezdhetsz… Isten, aki a szeretet, nemcsak megbocsátja bűneidet – de valahogy még el is felejti!” Bátorításként Meuser idézi Vianney Szent Jánost is: „Van, aki azt állítja: Túl sok rosszat tettem, a Jóisten nekem már nem tud megbocsátani. Ez durva sértés. Az ilyen ember határt szab Isten irgalmasságának. Pedig az ő irgalmának nincs határa: végtelen. Semmi sem sérti annyira a Jóistent, mint ha kételkedünk irgalmasságában.” A német katolikus újságíró a gyónást többek között a laptop rendszeres frissítéséhez hasonlítja: „Ha elmulasztom, egy idő után az egész szoftverem tönkremegy. Laptopom védtelenül ki lesz szolgáltatva a vírusoknak és a spameknek.” Bernhard Meuser azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az első dolog az őszinte bűnbánat, valóban fájdalmat kell éreznünk bűneink megvallásakor, „fontos, hogy belásd: rosszat tettél, másokat vagy magadat megsebezted vagy bemocskoltad, elfeledkeztél Istenről, az isteni rendet megzavartad”. A bűnbánathoz hozzátartozik a jó szándék is, vagyis annak elhatározása, hogy többé nem követjük el a bűnöket, még ha ezt sajnos többnyire nem is sikerül megvalósítanunk. Szükség van a bűnvallomásra is, a rendszeres, napi lelkiismeret-vizsgálatra. Ha igazán ki akarunk engesztelődni Istennel, akkor csak az segít, ha elmegyünk gyónni.

Rudolf Gehrig a huszas éveinek elején járó fiatal, jelenleg a német Senden plébániáján önkénteskedik. Az utolsó ifjúsági világtalálkozó óta lett számára fontos a gyónás. Összehasonlítva a környezetszennyezés különféle ártalmaival, rámutat: a bűn a „legmérgezőbb” fajta szennyezés, mert mindenkit érint, károsítja, sőt, tönkreteheti az életünket. „Bemocskolja a bensőnket.” A lelkünkben összegyűlt szennytől egyféleképpen szabadulhatunk meg, a gyónással. Az ifjú Gehrig számára a gyónás nagyon egyszerű. Isten azt mondja neki: „Vétkeztél, de mert őszintén megbánod, és mert szeretlek, megbocsátok neked.” Új lehetőséget kapunk ajándékba, új kezdetet, sőt, nem is elölről kell kezdenünk, hiszen nagyon is elképzelhető, hogy lelkileg már nem is a nullán vagyunk, hanem egy magasabb fokon, így onnan folytathatjuk tovább a lelki tökéletesedés felé vezető utunkat. Erre utal a könyvecske lényeges része, az újdonságnak számító lelkitükör, amely nemcsak a rossz tetteinkre kérdez rá, hanem a jó cselekedeteinkre is. Bernhard Meuserhez hasonlóan Rudolf Gehrig is figyelmeztet a bűnbánat kiemelkedő fontosságára, és vallja: bűneink inkább elszomorítják Istent, nem pedig feldühítik. „Az emberiség történetében Isten még senkit sem utasított vissza, aki a bocsánatát kérte” – írja a szerző. Felidéz egy különleges történetet: egy Istentől teljesen eltávolodott ember egyszer viccből elment gyónni, és vadabbnál vadabb történeteket mesélt el a papnak, anélkül, hogy megbánta volna, még dicsekedett is velük. A pap azt kérte tőle, menjen le a templom kriptájába, és a feszület előtt ismételje el tízszer Jézusnak: „Nem számít, hogy meghaltál értem.” Az ember megtette ezt, néhányszor elmondta a pap kérését, de aztán zokogva borult a földre. Visszament a paphoz, és most már őszintén meggyónt, megkapta a feloldozást. Megtért, Isten szeretete megragadta.

Rudolf Gehrig interjút készített a hatvanéves Klaus Dick nyugalmazott püspökkel, aki különleges gyóntató atya, nálánál évtizedekkel fiatalabbak bizalmasa. Vallja: mivel a gyónás a hét szentség egyike, csakúgy, mint a többit, Jézus Krisztus alapította, ezért egészen biztosak lehetünk abban, hogy Isten ereje valóban megbocsátja a bűneinket, amikor a pap kimondja a feloldozás szavait. Isten a szeretet, ezért érdeklik a bűneink, és mindig korlátlanul megbocsát, még azokat a bűnöket is, amelyeket a gyónásban elfelejtettem mondani. Ha azonban egy súlyos bűnt tudatosan nem gyónunk meg, ez azt jelentené, hogy nem bántuk azt meg. Bánat nélkül pedig Isten semmilyen bűnt nem tud megbocsátani. Dick püspök arra is figyelmeztet: érvénytelen a gyónás, ha nincs szándékomban utána megjavulni. Ha pedig úgy követem el a bűnt, hogy közben arra gondolok: nem baj, Isten úgyis megbocsát, ez „vakmerő bizakodás Isten irgalmasságában a bűnökkel kapcsolatban”. Aki halálos vagy súlyos bűnt követ el, egyértelműen nemet mond Istenre, fontos dologban szeg meg egy parancsolatot, tudatosan, szabad akarattal. Ilyen bűnnek számít régóta a hitehagyás, a gyilkosság és a házasságtörés. Manapság hozzá kell tenni ezeket is: súlyos rágalmazás, segítség megtagadása életveszélyben, magzatelhajtás, emberkereskedelem, kizsákmányolás, a megélhetéshez szükséges anyagiak megvonása. A főpásztor egy dolgot tart alapvetően fontosnak a gyónásnál: azt, hogy megvalósítsam az újrakezdést, amellyel Isten megajándékozott. Mert lehet, hogy tízszer elhatározom; „tízszer nem sikerül, de tizenegyedszerre mégis működik”.

A kötet előszavát Andrea Süs, a Nightfever (világszerte terjedő mozgalom, egyszerre nyolc-tíz pap gyóntat a templomban, Magyarországon a budapesti Árpád-házi Szent Margit-templomban működik, ANGYAL elnevezéssel, adventben és nagyböjtben – a Szerk.) egyik elindítója írta, aki állítja: „A gyónás erőt ad: az Istennel való kiengesztelődés felszabadító erejét, és lehetőséget az újrakezdésre Istennel.”

Youcat: Gyónás – Megújulás
Vigilia Kiadó, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír