„Élő vizet” osztott egy pap a zenei fesztiválon

A kérdésre maga Damir Stojič atya válaszolt, egy horvát szalézi, aki Torontóban született ugyan, de a Horvát Szalézi Tartomány tagja.

„Miért jött el az Ultrára? Ön támogatja az Ultrát? Hogy érzi magát az Ultrán? Az Ultra egy papnak való hely? Ezeket, és más, hasonló kérdéseket teszi fel nekem számtalan ember – hívők, bulizók és újságírók – ezekben a napokban. Igen, én az idén is ott voltam az Ultrán, úgy, mint tavaly, és ott volt ötven másik fiatal férfi és nő is, önkéntesek egész Horvátországból.

Az evangéliumban azt olvassuk, hogy Jézusnak hasonló kérdéseket tettek fel. Sokan nem értették Jézus viselkedését, így választ és magyarázatot kerestek. Jézus történetekben és példabeszédekben válaszolt nekik. A történetek sokkal meggyőzőbbek, mint az elméletek és az érvek, mert megnyitnak bennünket az üzenetre, amit hordoznak. Szeretnék tehát ezekre a kérdésekre én is három történettel válaszolni...

Az első: észrevettem egy lányt, később elmondta, hogy Bethanynek hívják, és Írországból jött, egyedül ült a járdán, láthatóan rossz állapotban volt. Sokáig figyeltem. Senki nem ment oda hozzá. Amikor megkérdeztem tőle, hogy van, azt mondta, hogy egyedül van, és nincs jól. Hoztam neki vizet. Átvetettem a kezét a vállam fölött, és elvittem az elsősegélysátorba, ahol átvették, és gondoskodtak róla.

A második: öt zsidó fiatal Izraelből megállt nálunk, hogy vizet igyanak. Amikor észrevették, hogy pap vagyok, megkérdezték, hogy hiszem-e, hogy a zsidók még mindig a választott nép. Azt válaszoltam, hogy igen; a zsidók még mindig a választott nép, mert Isten nem vonja vissza a szavát. Próbára tették a tudásomat a zsidó üdvtörténetről. Azon kívül, hogy összekevertem a pátriárkák feleségeinek a nevét, elégedettek voltak a válaszokkal. Végül együtt elimádkoztuk a népszerű zsidó imát héber nyelven, a Sema Jiszraélt, és egyikük meghívott a Szentföldre, mondván, hogy az a hazája.

A harmadik: egy ismeretlen olasz odajött hozzám, kezet csókolt, megölelt, és megköszönte, hogy ott vagyok. Keresztet rajzoltam a homlokára, és ő továbbment. Sok ilyen találkozás volt.

És hogy miért jöttem az Ultrára? Ferenc pápa arra hív bennünket, hogy jöjjünk ki a kolostorainkból, és hozzuk létre »a találkozás kultúráját«, és legyünk ott, ahol az emberek vannak. Számomra, szalézi számára ez mindig azt jelenti, hogy ott, ahol a fiatalok vannak. Az Ultrán nem prédikáltam a fiatalok körében, nem tanítottunk valamilyen doktrínát. Igazából, mi a tanokat és a doktrínát átültettük a gyakorlatba. Vizet adtunk a szomjazóknak. Semmi mást. Néhányan megköszönték, mások nem. Néhány megálltak beszélgetni, mások nem. Néhányukkal imádkoztunk.

Sokan kérdezik, ért-e bármilyen kényelmetlenség, vagy volt-e bármilyen negatív tapasztalatom. Igen, volt kettő: a bóra és néhány média. Mindkettő kellemetlen volt, mert port hintett az emberek szemébe, és zavarta a munkánkat.

Végül, szeretnék válaszolni arra a kérdésre, hogy mi keresnivalója van egy papnak az Ultrán. Felidézem az esetet, amikor Jézus Krisztus a kútnál találkozott a szamáriai asszonnyal. Kétezer év távlatából nekünk, nyugatiaknak ez nem probléma, de Jézus idejében beszélgetni egy szamáriai asszonnyal a kútnál elképzelhetetlen volt, és szinte megbotránkoztató. De Jézus mégis ott volt. E találkozás során Jézus élő vizet kínált, és ezzel megsértett minden tabut és társadalmi elvárást, mert hajlandó volt megtenni mindent egy emberért. Ezért mentem én el az Ultrára.”

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír