„A kereszténységet nem lehet magányosan megélni” – Beszélgetés Puss Sándor jezsuita szerzetessel

Az éppen kassai szolgálatát végző Puss Sándor jezsuita szerzetes szerint a Felvidéken kicsit eltérő felfogás uralkodik, mint az ország más területein: Szlovákiát vallásos országnak tekintik, ám érdemes különbséget tenni vallás és keresztény hit között, nemcsak a szóhasználatban, de az életfelfogásban is. Vallási gyakorlatnak tekintik a vasárnapi templomba járást és a gyermek megkeresztelését is.

Azzal kapcsolatban, hogy sok a félreértés, a vita és sajnos a sértődés is a keresztelők kapcsán, Puss Sándor rámutatott: a gyermekeiket megkeresztelni vágyó szülők különböző esetekkel találkozhatnak. Van plébánia, ahol a pap jobbnak látja elutasítani egy gyermek megkeresztelését. Ezt azzal indokolja, hogy nem ismeri a fiatal párt, mivel nem járnak templomba vagy azért, mert a szülők nem házasodtak össze. Egy másik plébánián egy másik plébános viszont szó nélkül megkereszteli a gyermeket. Ilyenkor aztán a szülők joggal gondolkodnak el, hogyan is van ez, mik a szabályok. A jezsuita szerzetes szerint nincs egyértelmű megfogalmazás – szinte valamennyi esetet külön, egyénileg kell kezelni.

A kassai érsekség arra kéri a papjait, próbáljanak mindenkivel egyénileg foglalkozni, személyesen beszélni, és senkivel ne éreztessék azt, hogy el akarják utasítani. Viszont tudatni kell a szülőkkel, hogy a keresztség nemcsak abból áll, hogy beírják a gyereket az anyakönyvbe, annál sokkal többet jelent. „A Felvidéken, ezen belül a Csallóközben három évet töltöttem segédlelkészként, és az a tapasztalatom, hogy nincs két egyforma eset. Valahányszor hozzám fordultak, mindig volt valami »bökkenő«, amit tisztázni kellett. A keresztség kérése mögött mindig volt valami, amit nehéz volt elintézni” – beszélt tapasztalatairól a szerzetes.

Egyre gyakrabban előfordul, hogy leányanya kéri gyermeke megkeresztelését. „Hála Istennek, a leányok megszülik gyermekeiket, és nem hiszem, hogy büntetni kéne őket ezért, vagy éreztetni velük, hogy »törvénytelen« a gyermekük” – fogalmazott Puss Sándor, és hozzátette: tudatosítani kell az édesanyában, hogy az Egyház örül, hogy megszülte gyermekét, és hogy bemutatja őt a templomban. „Személy szerint én ilyenkor arra szoktam kérni az édesanyát, találjon egy megfelelő házaspárt keresztszülőknek” – mondta a szerzetes –, ezzel is biztosítva a gyermek számára a jövőt, a nevelést, a hovatartozást. Egy keresztény házaspár nagyon jó garancia arra, hogy a gyermek keresztényként fog felnőni. Puss Sándor kiemelte: a keresztszülőknek példás életet kell élniük, amelyet követhet keresztgyermekük. A keresztszülőnek vállalnia kell, hogy megtartja a gyermeket a keresztény hitben, közösségben.

Arra a kérdésre, hogy van-e olyan eset, amikor a szülő maga is megkeresztelheti gyermekét, Puss Sándor elmondta, az életveszélyes helyzetben született gyermeket maga a szülő is megkeresztelheti, amennyiben keresztényként él. „Olyan esetekről is tudok, amikor egy ápolónő a szülők tudta nélkül keresztelt meg haldokló kisgyermekeket, mert úgy érezte, jobb, ha közénk, keresztények közé tartoznak. Az ápolónő keresztanyaságot is vállalt ilyenkor, és utólag tudatosította a szülőkben, hogy gyermekük még a halála előtt meg lett keresztelve” – mesélte a jezsuita szerzetes, aki szerint ez leginkább arról szól, hogy mindannyiunknak tartoznunk kell valahová.

Az Egyház szerint a vegyes házasságok esetében is katolikusnak kell keresztelni a születendő gyermekeket. A jezsuita szerzetes úgy vélte, ezen a téren is nagyon sok a félreértés és az eltérő hagyomány. Felvidéken, főként a Csallóközben például az a legelterjedtebb szokás, hogy a leánygyermek az édesanya, míg a fiúgyermek az apja vallását követi. Ám ami jogilag előírt és ragaszkodni is kell hozzá, az az, ami a házasságkötéskor elhangzik – hangsúlyozta Puss Sándor. „A nem katolikus fél tudtára kell adni, hogy a gyermeket a katolikus hit szerint nevelik és keresztelik. Nem kell hogy beleegyezzen, csak tudjon róla. A katolikus szülőnek pedig felelősséget kell vállalnia abban, hogy katolikus hitben neveli majd a gyermekét.”

Havasi Péter kérdésére, hogy az Egyház vezet-e statisztikát arról, hányan veszik fel a keresztséget felnőtt korban, a jezsuita szerzetes úgy válaszolt, statisztikai adatok vannak, de a gyakorlat sokkal szomorúbb képet mutat. Felnőtt fejjel gyakran csak azért keresztelkednek meg, mert ez a házasság feltétele. Nagyon kevés az a felnőtt, aki miután felveszi a keresztséget, keresztényként is folytatja az életét, azaz történik is valami változás az életében.

Vitatott kérdés, hogy felnőtteket vagy gyerekeket kell-e keresztelni. Puss Sándor a Szentírásra hivatkozott, melyből kitűnik, hogy egész családok együtt, egyszerre vették fel a keresztséget. Tehát ilyen értelemben már az őskeresztény közösségekben is kereszteltek gyermekeket. A hangsúly a közösségen van: a család változik, a család lesz keresztény.

Fontos megértetni a szülőkkel, házaspárokkal, hogy a valódi keresztény életmód egy kicsit más, mint a vallásos hagyományok, amit magunk körül látunk – hangsúlyozta a szerzetes, aki szerint sokszor a szokás hatalma az, ami a gyermekeket beviszi a templomba, az Egyházba. Gyakori jelenség, hogy amikor az ilyen módon nevelt gyermek fiatalként kikerül a megszokott környezetéből, elhagyja a szokásait, a vallásgyakorlást.

A gyermekként nem megkeresztelt fiatalok életében döntő pillanat az, amikor keresztény beállítottságú közösségbe, baráti társaságba kerülnek, ahol fontos a vallás. Szeretnének a közösséghez tartozni, ezért megkeresztelkednek. „Felnőttként, józan ésszel, tapasztalatokkal a hátuk mögött vállalják a keresztény hitet. Ezek a megkeresztelkedések sokkal hitelesebbek, sokkal érettebbek, egészségesebbek, és általában megmaradnak.”

Puss Sándor egy érdekes megállapítást is tett a beszélgetés során. Úgy vélte, hogy 1989 előtt több lehetőségük volt a fiataloknak hiteles keresztény közösségekbe kerülni, mint manapság. „Ma már szinte valamennyi iskolában van kötelező hitoktatás, ami éppen e kötelezőség miatt elveszíti közösségi dimenzióját” – figyelmeztetett a jezsuita. A mai fiatalok nem nagyon keresik a hiteles keresztény közösséget, és ezt még az is felerősíti, hogy az internetes közösségek azt a benyomást keltik a fiatalokban, tartoznak valahová.

Arra kérdésre, hogy mit kell tennie annak, aki még nincs megkeresztelve, de szeretne részesülni a szentségben, a szerzetes elmondta: „Elsősorban találnia kell egy keresztény közösséget, ahol jól érzi magát és ahová tartozni szeretne. A kereszténységet nem lehet magányosan megélni.” Puss Sándor érdekes hasonlattal élt: „Egy focicsapathoz is tartozni kell. És nemcsak focizni kell vasárnaponként a meccseken, de el kell járni az edzésekre is. Tehát találni kell egy csapatot, el kell menni az edzésekre és felkészülni: így előbb-utóbb labdába is rúghat az ember.”

Forrás: Felvidék.ma

Fotó: Szalai Erika, Pixabay.com

Magyar Kurír