„Nem akarok lógó orrú szenteket” – Nagyböjti elmélkedés felnőtteknek

Isten valóban csodálatos! Tanárként ezt jobban értékeljük, mint a legtöbben. Diákjaink tiszta tekintetűek, lelkesek, értelmesek; néhányan merészek, mások egy kicsit félénkek; van, aki szemlélődő, van, aki sportos; van, aki szabályokat fektet le, van, aki szabályokat rúg fel; sokuk pedig mindennek a keveréke. De mindenkiben van valami, ami közös – a lehetőség.

Tanácsadóikká, ápolóikká, titkáraikká, társaikká, védelmezőikké és pedagógusaikká válunk. Munkánk természeténél fogva „szülőpótlékok” leszünk. Ismerős valahonnan? Különösen nektek, házas tanároknak, akiknek saját gyermekeik is vannak?

Minden évben több száz diákot fogadunk második családunkká. Mindegyikük számára a legjobbat akarjuk, ami azt jelenti, hogy meg kell ismernünk őket, a személyiségüket, a képességeiket és adottságaikat. Magunkra vesszük az örömeiket és a bánataikat; örülünk a sikereiknek, és felitatjuk a könnyeiket, amikor balul sül el valami. Megszidjuk őket, amikor elvetik a sulykot, és nevetünk velük a vicceiken. Tanítjuk őket a világ dolgaira, és reméljük, hogy emlékezni fognak a leckékre azon a napon, amikor el kell hagyniuk a fészket.

Nem számít, hogy égszínkék a hajuk, vagy rózsaszín, sárga pöttyökkel, hogy rendíthetetlenül elkötelezettek Isten iránt, vagy egyáltalán nem hisznek Istenben. Isten egyik legcsodálatosabb tulajdonsága, hogy türelmesen kivárja, hogy elveszett gyermekei hozzá forduljanak. Lukasz testvér egy mantrát tanított a diákjainknak, amit ők nagyon szeretnek: „Isten jó – mindig! Mindig – Isten jó!” (God is good – all the time! All the time – God is good!)

Törődünk azzal, hogy mennyire boldogok, és hogy teljesültek-e a vágyaik, és Isten is csak ezért aggódik. Látjátok, hogy átvettem ezt Istentől? Arról prédikálok, hogy mit akar Isten. Elnézést, Istenem! Remélem, nem bánja, de annyira szeretném, hogy a diákjaink a lehető legjobban induljanak neki az életnek. Bosco Szent Jánosnak igaza volt. (Na tessék, már megint! Feltételezek!) Azt akarta, hogy a fiúk a lehető legjobban kezdjék el az életüket, és keményen dolgozott, hogy ezt – Isten és a Szűz Mária segítségével – biztosítsa, mi pedig arra törekszünk, hogy a nyomában járjunk.

Bosco Szent János receptje a szentségre megdöbbentette néhány diákunkat a maga egyszerűségével:

1. Legyél boldog!

2. Imádkozz és tanulj!

3. Tegyél jót másokkal!

Nem volt kevésbé megdöbbentő az a recept sem, amit a szentté váláshoz adott! „Mindenki arra hivatott, hogy szent legyen, és szentté válni könnyű: csak szokatlanul szorgalmasan végezd a szokásos hétköznapi feladataidat.”

Ez tényleg ilyen könnyű? Vagy ilyen nehéz? A hétköznapi dolgok néha nehezek lehetnek a diákok számára, a kortársaik rájuk nehezedő nyomása és a modern élet sok követelménye mellett. A helyes útra kell irányítanunk őket. Néha a vonat kisiklik, vagy átmenetileg megáll, és türelmesen kell várni, amíg helyreáll a menetrend. Így van ez a diákjaink életével is, csak ott kell lennünk mellettük, türelmesen.

„Nem akarok itt lógó orrú szenteket” – jelentette ki Don Bosco. Csak a fiúk boldogságával törődött, hogy örömteliek legyenek, és szeretettel forduljanak Isten és a Szűzanya felé.

(...) Reméljük, hogy Don Bosco példája megihlet bennünket, és egy nap majd Bootle-i Szent Tracyhez vagy Kirkdale-i Szent Finlay-hez imádkozunk, akik szokatlanul jól végezték az élet megszokott dolgait.

Forrás: Szaléziak.hu; Salesians.org.uk

Fotó: Pexels.com

Magyar Kurír
(vn)