Hatszáz nővér halála után is segít az Alzheimer-betegeken

Megszentelt élet – 2018. március 1., csütörtök | 19:57

A Miasszonyunkról Nevezett Iskolanővérek minnesotai közösségének segítségével kulcsfontosságú összefüggéseket fedeztek fel a kutatók, melyek hozzájárulnak az egészséges agyműködés megőrzéséhez, a demencia megelőzéséhez.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Harminc évvel ezelőtt hatszáz szerzetesnővér, mindannyian 75 évesek vagy annál idősebbek, beleegyeztek, hogy részt vegyenek egy tudományos kutatásban, hogy ezáltal segítsék az öregedéssel és különösen az Alzheimer-kórral kapcsolatos tudás fejlődését – számol be az Aleteia katolikus portál. A minnesotai Mankatóban élő iskolanővérek többek között abba egyeztek bele, hogy agyukat felajánlják haláluk után tudományos vizsgálat céljaira – így még elhunytuk után is segíthetnek másoknak.

Az 1833-as alapítású rendből 1847-ben érkeztek az első nővérek Észak-Amerikába, hogy a német bevándorlók gyermekeit tanítsák. Mankatóban 1865-ben kezdték meg az oktatást a helyi katolikus családok kérésére; az itt található Jótanács Oktatási Központban (Good Counsel Learning Center) ma a nővérek elsősorban korrepetálást, személyre szabott együtt tanulást vállalnak; gyerekek, fiatalok és felnőttek olvasás- és íráskészségét, nyelvtudását, matematikai ismereteit egyaránt fejlesztik. Külön programot hoztak létre a menekültek oktatására: elsősorban angolt tanítanak, de gyakorlati tudnivalókkal is támogatják a menekült asszonyokat; házhoz mennek azokhoz, akik nem tudnak közlekedni, vagy családtagjaikat gondozzák.

A népesség elöregedésével az is együtt jár, hogy egyre többen szenvednek Alzheimer-kórban: világszerte mintegy 44 millióan. A nővérek hozzájárulása azért is volt rendkívül nagy jelentőségű, mivel hasonló korúak, hasonló életmódot folytatnak, hasonlóan étkeznek, azonos az életállapotuk, hasonló a hátterük – mindez tökéletes résztvevőkké tette őket, vizsgálatukból kulcsfontosságú következtetéseket lehetett levonni.

A CNN hírügynökség egy videójában Sanjay Gupta orvos beszélget Rita Schwalbe SSND nővérrel a kutatásról („The Nun Study”). A szerzetesnővér elmondja, amikor feltették a kérdést nekik, hogy vállalják-e a részvételt, egyikük így felelt: „Persze, hogy beleegyezem, mire lenne jó, ha az agyam is ott lenne két méter mélyen a föld alatt?”

A hatszáz nővért érintő vizsgálatból láthatóvá váltak a fizikai különbségek a demenciában szenvedő és az egészséges agy között. Az iskolanővérek emellett azzal is segítették a kutatást, hogy rendelkezésre bocsátották az önéletrajzukat, melyeket a rendbe való belépéskor kellett elkezdeniük, s egész életükben frissítettek.

A kutatók az írások révén további következtetéseket vonhattak le; világosan látszott az összefüggés a komplex nyelvtani szerkezetek és összetett elképzelések megfogalmazása és a demencia között. Aki mindig is bonyolultabb nyelvtani szerkezeteket használt és összetett elgondolásokat fejezett ki írásban, az jóval kisebb eséllyel szenvedett demenciától későbbi éveiben. A vizsgálat eredményei létfontosságúak hosszú távú mentális egészségünk megőrzése szempontjából; mint Rita nővér említi: olyan aprónak tűnő dolgok, mint például a gyerekek szókincsének fejlesztése kulcsszerepet játszhatnak későbbi életminőségük szempontjából.

Forrás: Aleteia.org; GCLearningCenter.org; SSNDCentralPacific.org

Fotó: GCLearningCenter.org; SSNDCentralPacific.org

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria