A győri bencés öregdiákok legnagyobb találkozója – Ismét megtartották a Győri Bencés Bált

Megszentelt élet – 2018. február 12., hétfő | 14:00

Immár hatodik alkalommal rendezték meg a Győri Bencés Bált. Az Alma Mater, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium épülete február 3-án ismét ünnepi díszbe öltözött, és kitárta kapuit az egykori diákok és a győri bencés közösség barátai előtt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az est idén is „becsengetéssel” kezdődött, melyet a Szent Benedek-himnusz közös eléneklése követett. A bálon az ünneplő öregdiákok mellett jelen voltak a bencés atyák és a gimnázium tanárai.

A díszvendég a győri bencés gimnáziumban 1997-ben érettségizett Kocsis András, Magyarország hágai nagykövete volt. Köszöntőjében kiemelte, a holland nagyvárosban is többen vannak volt győri bencés diákok, és élő a kapcsolat köztük. Ott ismerte meg Bruckner Mátét, a Kelemen Áron bencés atya által vezetett Collegium Musicum Jaurinense énekesét, aki két éve érettségizett Győrben, most pedig régizenét tanul a hágai Királyi Konzervatóriumban.

A nagykövet a győri gimnáziumi éveket felelevenítve két, számára meghatározó tanárt is említett, és az élmények mellett felidézte azokat az életre szóló leckéket, melyeket tőlük kapott. Máthé Romuáld atyától azt tanulta, hogy nem szabad megijedni a kihívástól, akkor sem, amikor a megoldandó feladat más, mint amire előzetesen számítottunk. Németh Ottó tanár úrnak az irodalomórák végén elmesélt történetei pedig többek között annak felismeréséhez segítették hozzá, hogy a rohanó világban tudatosan kell törekednünk a megállásra, a szeretteinkkel való együttlétre. Kocsis András szerint a bencés bál is remek alkalom erre – alkalom a hazatérésre és a találkozásra. 

A díszvendég egy bencés címerrel ellátott babaruhát kapott ajándékba gyermeke számára, aki a napokban született. A győri bencés közösség ezzel fejezte ki, hogy köszönti és várja egyik legifjabb tagját.

A vendégeket, köztük Czepek Gábort, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárát, bencés öregdiákot és Fekete Dávidot, Győr alpolgármesterét a bál védnöke, a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumot fenntartó Szent Mór Bencés Perjelség elöljárója, Sárai-Szabó Kelemen OSB perjel köszöntötte. Egyúttal köszönetet mondott Tóth Konstantin OSB gimnáziumigazgatónak és Barkó Ágoston bencés atyának, hogy pártfogolják a győri bencés öregdiákok legnagyobb éves találkozóját, és háláját fejezte ki a szervező öregdiákcsapat munkájáért is.

A házigazda, Tóth Konstantin atya azon örömének adott hangot, hogy a gimnázium mostani és volt diákjai közül számosan önkéntesként vesznek részt a bál szervezésében és megrendezésében. Úgy fogalmazott, ez az elegáns, mégis otthonos – vagyis „bencés” – mulatság sokak számára nagyon fontossá vált; a báli előkészületek és a szervezés közben pedig egy lelkes, összetartó csapat alakult ki a gimnázium körül. A gimnáziumigazgató név szerint felsorolt mindenkit, aki részt vett a bál szervezésében és a lebonyolításában.

Az est háziasszonyai Mohácsi Szilvia, a KarcFM munkatársa, valamint Panykó Ágota győri bencés öregdiák voltak.

A vacsora után fellépett a gimnázium lánykara, a Vox Angelorum, majd a néptáncos diákok és öregdiákok adtak műsort, akik ezután táncházba várták az érdeklődőket. A díszteremben a Gerappa Party Band gondoskodott a zenéről.

Éjfél után, immár hagyományosan, cigányzenével mulattatta a bálozó közönséget ifjabb Greznár Zoltán és bandája. Az iskolaépület földszintjén ismét berendezték a „Retro termet”, ahol a győri bencés öregdiákok – régi iskolai bútorok, emléktárgyak, fényképek segítségével – „időutazást” tehettek gimnazista éveikbe. A tombolajegyekből származó bevételt és adományokat ezúttal a gimnázium oktató-nevelő munkájának támogatására fordítják.

A Győri Bencés Bál idén is szép találkozások, a nosztalgia és az önfeledt öröm helye volt közel négyszáz bálozó számára.

További képek ITT.

Fotó: Kovács Tibor István

Magyar Kurír
(bh)

Kapcsolódó fotógaléria