A pannonhalmi jezsuita sírok nyomában

A szocializmus évtizedei alatt a jezsuiták nem működhettek papként. A fiatal szerzeteseknek az ötvenes években el kellett hagyniuk az országot, hogy tanulmányaikat befejezhessék és papként szolgálhassanak. Az idősebb szerzetesek többsége itthon maradt, és különféle foglalkozásokban – gyári munkás, MÁV-raktáros, sekrestyés, kántor, harangozó – helyezkedtek el, s közben ahol tudtak, segítették a papság szolgálatát alkalmi misézésekkel, lelkigyakorlatokkal. Utolsó éveikben Pannonhalmára, az ottani idősek otthonába kerültek, és ott is hunytak el.

Így lehetett, hogy a hatvanas években Közép-Európa legnagyobb jezsuita rendháza Pannonhalmán volt – a pannonhalmi temető pedig a legnagyobb jezsuita temetőnek számít az országban. A sírkert számos jelentős személy nyugvóhelye, köztük Csávossy Eleméré, Kerkai Jenőé, Szavas Miklósé, valamint Mócsy Imréé.

A megemlékezők november 2-án Mócsy Imre sírjánál meghallgatták a szerzetes visszaemlékezését, melyben hivatásának lényegét foglalta össze. Mócsy Imre nagy tudású biblikus professzor volt, Rómában doktorált, és fényes tanári pálya állt előtte. A kommunizmus időszakának kezdetén hazatért szülőföldjére. Több évet raboskodott különféle börtönökben, majd a MÁV-nál raktárosként dolgozott – szabadidejében pedig lelkigyakorlatokat tartott.

Forrás és fotó: Jezsuita.hu

Magyar Kurír