A változás a kicsinyeken kezdődik – Egy misszionárius a kenyai utcagyerekek között

2018. június 25. hétfő 19:56

Nairobiban 150 ezer, egész Kenyában 300 ezer utcagyerek él – a számok nyugtalanítóan magasak. Kizito atya, komboniánus szerzetes, a Koinonia közösség alapítója segítségével sokan új életet kezdenek.

Nagyon összetartó csoportokban élnek, mozognak a főváros utcáin ezek a gyerekek: aprópénzt koldulnak, majd félrevonulnak szipuzni, ragasztóval, kerozinnal. Késő este Nairobi nyomornegyedeibe mennek csoportosan, jegyet vesznek maguknak a barakkokból kialakított mozikba az akciófilmekre, nem is annyira azért, hogy élvezzék a történetet, a szereplők akrobatikus ügyességét, hanem hogy legalább néhány órát zárt helyen legyenek. Így élnek a kenyai utcagyerekek, akiket kicsi korukban a nyomor, a családon belüli erőszak, az éhség kényszerített az utcára. A kicsik éveinek száma egy kezünkön megszámolható, a nagyok kamaszok.

Az UNICEF adatai szerint 300 ezren vannak, közülük 150 ezer Nairobiban él. Az afrikai országok közül Kenya az elsők közé tartozik, ha a gazdasági fejlődést nézzük. Ugyanakkor hatalmas szociális problémákkal küzd. A fővárosában található Afrika legnagyobb nyomornegyede, Kebira, ahol egymillió ember él, nagy részük gyerek: néhány négyzetméteren barakkok tízezrei sorakoznak, nincs csatornarendszer. Az emberek gyakorlatilag a soha el nem szállított szemét között élnek. Az utcák esőben mocsárrá változnak, amelynek hányingert keltő kigőzölgései keverednek az ételszaggal. Kicsiny üzletek sorakoznak az utcák mentén, amelyek labirintusszerűen, kiismerhetetlenül keresztezik egymást.

Nairobiban található Kelet-Afrika legnagyobb szeméttelepe is, a Dandora. Évtizedek alatt duzzadt hatalmas kiterjedésűvé: mindenféle hulladék lerakóhelye lett, naponta körülbelül 900 tonna szemetet hordanak ide. Négyezer ember él a szemétből, szétválogatják és átadják a telep őrének: kilónként 0,15 dollárnak megfelelő kenyai shillinget kapnak érte, miközben olyan veszélyes hulladékokkal érintkeznek, mint ólom, higany, kadmium.

Kizito atya (eredeti nevén Renato Sesana – a ’70-es évektől dolgozik Afrikában, és az egyik ugandai vértanú miatt választotta ezt a nevet), komboniánus szerzetes, újságíró, a Koinonia közösség alapítója szerint Kenyában kulcskérdés a gyerekek sorsa. Közösségük ezért kezdettől fogva úgy döntött, hogy a gyerekekkel és a fiatalokkal foglalkozik, közülük is a legszegényebbekkel. „Az utcagyerekeknek megvan a maga törvénykönyve, nagyon szoros egységben vannak egymással, különösen, ha évek óta az utcán élnek; erős identitástudattal rendelkeznek” – mondja.

A Koinonia 1989-ben alakult, ma már van befogadó központjuk, három bentlakásos intézményük, egy orvosi rendelőjük, és fizikoterápiás szolgáltatást is nyújtanak. Jelenleg több mint kétszáz utcagyerekkel foglalkoznak, iskolákat működtetnek számukra. Úgy ismerik meg az utcagyerekeket, hogy a szociális munkások – köztük sok volt utcagyerek – kimennek hozzájuk, megismerkednek, sokszor ott is alszanak velük az utcán, és a mindennapos együttélés során próbálják meggyőzni őket, soha nem erőszakosan, hogy vegyenek részt a programjukban. Ezt követően azon munkálkodnak, hogy újra kapcsolatba hozzák a gyerekeket családjaikkal, a helyi közösséggel, és felkészítik őket az iskolára.

„Valóságos szertartást találtunk ki arra az alkalomra, amikor a gyerek – miután legalább négy hónapon keresztül rendszeresen találkoztunk vele, az utcai munkásaink felkészítették – végre belép a befogadó központba. Lezuhanyozik, új ruhát kap, és elégeti a régit: mintha ezzel a gesztussal véget vetne régi életének, és elkezdené az újat. A ’90-es években sokat küszködtünk azzal, hogy megtaláljuk a helyes utat: a gyerekek azért jöttek hozzánk, hogy elsődleges szükségleteiket kielégítsük; maradtak egy kicsit, aztán elmentek. Amióta új módszerrel dolgozunk, és megértettük, hogy nem kell mást tennünk, mint megértőnek lenni velük, melléjük szegődni, hogy aztán ők maguk döntsenek úgy, hogy végleg felhagynak az utcai élettel, azóta drasztikusan, szinte nullára csökkent azoknak a száma, akiket elveszítünk” – meséli Kizito atya.

A rehabilitációs szakasz évekig is eltarthat; ezt követően segítenek a gyereknek, hogy visszakerüljön a családjához, vagy – ha ez nem lehetséges – kapcsolatot alakítson ki rokonaival, régi barátokkal, a helyi közösséggel, akik támogatni tudják fejlődésében.

„Otthon nem volt elég ennivaló mindenkinek – meséli a húszéves Evans, aki korábban utcagyerek volt, most elismert rapper Humble Prince néven. – Apukám nagyon kicsi koromban meghalt, anyukám késő estig dolgozott. Valójában senki nem gondoskodott rólam, és ötévesen az utcán végeztem. Éjjelente jött a rendőrség, megvertek minket, úgy bántak velünk, mint az állatokkal, nappal pedig jártuk az utcákat egy kis aprópénzért. Aztán jött Jack…” Jack is utcagyerek volt régen, 15 éve fogadta be Kizito atya, ma már a befogadó központok vezetője. Nagyon népszerű a gyerekek között, termetes alkata miatt is. Szaladnak hozzá, és többen egyszerre másznak fel rá.

„Először azt hitték, rendőr vagyok. Aztán odamentem hozzájuk minden reggel, vittem ennivalót, néha szerveztem focimeccset, olykor velük aludtam. Amikor Evans csoportja megértette, hogy egy vagyok közülük, és érdekel az életük, maguktól döntöttek úgy, hogy eljönnek mindannyian a központba” – meséli Jack.

A 24 éves Friederic, aki szintén rapper (Bigfred Cheche), elmondta: „Először jó kalandnak tűnik az utcai élet, erősnek érzi magát az ember, drogot szipuzik; az egész napot azzal tölti, hogy járkál mindenfelé, felhasználható maradékot keresve; keres fát a főzéshez, aztán elmegy a nyomornegyedbe, hogy megnézzen egy filmet. Aztán egyszer csak, amikor mindenki csak bántja, felteszi magának a kérdést: Mi rosszat tettem, hogy így végeztem? Voltak velünk anyukák is, sőt, nagymamák, akik az utcán éltek, akiknek soha nem volt otthonuk.”

Kizito atya a Domus Mariae házban misézik vasárnaponként, ahol befogadó központ és iskola is működik. A szentmisére mindenki elmegy, még a muszlim gyerekek is: szabadon dönthetnek, és elmennek, hogy együtt táncoljanak, énekeljenek a többiekkel.

A Mater Nigrita-kápolnában több száz gyerek zsúfolódik össze, nagy vidámságban: egy kiengesztelődött társadalom képe ez, ahol a változás a kicsinyeken kezdődik.

Forrás: Vatican Insider

Fotó: Koinonia Comunity/Facebook; Vatican Insider

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
karrier-es-csalad-egokabatban-es-alazattal
„Szólj be a papnak” Debrecenben: Karrier és család – egokabátban és alázattal

„Család–karrier, hol van az egyensúly?” címmel rendezett beszélgetést Debrecenben a Szólj be a papnak! csapata november 19-én. A szervezők beszámolóját adjuk közre az estéről.

20:40
ferenc-papa-ne-gondoljuk-hogy-meg-tudunk-valtozni-szentlelek-segitsege-nelkul
Ferenc pápa: Ne gondoljuk, hogy meg tudunk változni a Szentlélek segítsége nélkül!

November 21-én a Szentatya a tízparancsolat utolsó mondatairól tartotta katekézisét: „Ne kívánd el felebarátod feleségét […], ne kívánj el semmi egyebet, ami az övé!” Hangsúlyozta, hogy e felszólítások a bajok gyökerére mutatnak rá, a bennünk rejlő helytelen kívánságokra, melyektől csak Isten tisztíthatja meg a szívünket.

16:25