Alapításának 90. évfordulóját ünnepelte a Ferences Szegénygondozó Nővérek rendje

Megszentelt élet – 2017. október 10., kedd | 15:11

Október 6-án ünnepelte alapításának 90. évfordulóját a Ferences Szegénygondozó Nővérek rendje. Az ünnepséget az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontban tartották, ahol kiállítás is nyílt a rend tevékenységéről.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A rend a mai napig aktív hazánk három városában, bár a nővérek száma erősen megfogyatkozott, csak tizennyolcan vannak. Kóródi M. Veronika általános főnöknő szerint szükséges a megújulás, és ehhez a gyökerek adhatnak jó kiindulópontot számukra. Hangsúlyozta, olyan segítségre van szükség a mai szegénygondozásban, amely nemcsak felületi kezelést nyújt egy-egy kis adománnyal, hanem mélyebb megoldást nyújt a problémákra.


Ternyák Csaba egri érsek ünnepi beszédében emlékeztetett, a két világháború között az állam, a civil szervezetek és az Egyház összefogásával alakult ki Egerben a szegénygondozás új rendszere, amely az „Egri Norma” nevet kapta. Ez bővült később országossá.

A főpásztor arra is rámutatott, szegények mindig voltak és lesznek, ahogyan ezt maga Jézus is megfogalmazta, az Egyház pedig mindig gondot viselt az elesettekre, már az apostolok korától.

A szegények szolgálata az évszázadok során mindig áttüzesítette Jézus követőinek szívét – fogalmazott Ternyák Csaba. – Gondoljunk csak a legnagyobbakra, például Szent Ferencre, akinek néhány nappal ezelőtt volt az ünnepe, vagy Teréz anyára. De nagyon sokan vannak még, akik a történelem során fontosnak tartották a szegények szolgálatát – napjainkban az Egri Főegyházmegye, az egész Magyar Katolikus Egyház elsősorban a nővérek szolgálatán, a Katolikus Karitászon, aztán a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül teszi ezt, de mindegyiket ugyanaz az eszme fűti, hogy a szegényekben és a rászorulókban is Jézus Krisztust lássuk meg.

Az ünnepség során a nővérek rövid ismertetőt tartottak a rend kialakulásáról és működéséről, zárásként pedig az Egri Érseki Fiúkórus lépett fel.

Az „Egri Norma” elmúlt 90 évéről kiállítás nyílt az érseki palota földszinti kiállítóterében. A látogató korabeli fotók, dokumentumok és egyéb tárgyak révén kaphat képet a szegénygondozás elmúlt évtizedeiről. A tárlat december 31-ig tekinthető meg.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria