Az én szerzetesem: Hegedűs Kolos OFM

2015. december 11., péntek | 20:03

A megszentelt élet évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Azt kérjük olvasóinktól, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő számukra. Kolos testvért rendtársa, Zatykó László OFM köszönti.


Kolos atyát növendéktársai – egymás között – ugyanazokkal a szavakkal jellemezték, mint amilyenekkel Sir Thomas More-t (1478–1535), VIII. Henrik vértanú lordkancellárját méltatták kortársai: „Kinek se nap, se szél”. Ezen a címen jelent meg 1969-ben az Európa Kiadónál – Vas István fordításában – Robert Bolt drámája Morus Tamásról. Kolos testvért rabul ejtette ez a dráma. Részeket tudott belőle kívülről. Tudtuk, bármiről is kezdünk beszélgetni vele, Morus Tamásnál lyukadunk ki. Kolos életre szóló barátságot kötött e szent vértanúval.

Tartományfőnökként (1988–1994) szívügye volt, hogy Kamarás Mihály atya fordításában megjelenjen a Morus Tamás, a lelkiismeret szentje című igen színvonalas, színes és impozáns album, mely gazdagon elénk tárja a szent világát. „Madarat tolláról, embert barátjáról”. Kolos egész egyéniségére rávilágít ez a Morus-barátság. Mert hát: similis simili gaudet, azaz: a hasonló a hasonlónak örül.

A Kinek se nap, se szél könyvcímmel Kolos testvérnek azt a szívósságát, fáradhatatlanságát, kitartó küzdőképességét fejeztük ki, mely megnyilvánult a túrákon (tanárként, igazgatóként a diákokkal a hajmeresztő erdélyi hegyek között kerekezve), a focipályán és a munkabírásában egyaránt. Az ablakából láttuk, hogy a szűk szobájában, késő éjszaka is még kezében a tankönyvvel fel-alá sétál, s már hajnalban is ugyanez a kép fogadott. Egészsége is rendíthetetlennek tűnt. Most is ilyen rendíthetetlennek tűnik szenvedés-, fájdalom- és betegségtűrő képessége. Akit nem tudott legyőzni „se nap, se szél”, azt ledöntötte az alattomban támadó kullancs, a boréliafertőzés. Ettől kezdve Kolos atyánál az erő – a Lélektől kapott lelkierő – „a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében” (2Kor 12,9). Ebben is tanítómesterét, nagy barátját követi, aki a Tower sötét pincebörtönében töltött tizenöt hónapját – már nagy betegen – lányának írt levelében így összegzi: „valójában fogságomat tekintem a legnagyobb kegynek, amelyet a király velem szemben gyakorolt”.

De miként köthet barátságot egy markazi parasztgyerek Anglia legfőbb arisztokratájával? Itt is érvényesül a similis simili gaudet elve? A magyar parasztság színe javának mindig is arisztokrata tartása volt. Az arisztokrata alatt itt nem társadalmi réteget, hanem minőséget értek. Ebben az értelemben használja a szót Bálint Sándor is a Képek Ausztriából című úti beszámolójában (Korunk szava 1936): „a bűnnek demokráciája uralkodik az egész világon és az emberség arisztokráciáját olyan kevesen akarják vállalni: nem akarunk Isten fiai lenni (…). Ezt az arisztokratikus úriságot ma már a szerzeteseknél lehet föltalálni”. Az arisztokratikus úrisághoz hozzátartozik a méltóság és a büszkeség. Mire büszke egy szerzetes? Magára? Teljesítményeire? „Mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 4,7) – kérdezi Szent Pál. Mire büszke? Mindenek előtt és fölött arra a legnagyobb ajándékra, amit méltatlanul, kegyelemből kapott: Istenre, Isten barátságára; arra, hogy kimondhatja a 62. zsoltár szavaival: „Isten, te vagy az én Istenem… Lelkem szorosan átölel téged, és a jobbod szilárdan tart engem”. Ez a legszemélyesebb kincse, mondhatni, intim, titkos kincse minden egyes szerzetesnek, és – csodálatos paradoxon – ebben rejlik a közösségük is egymással. Ugyanaz a méltóságuk és a büszkeségük forrása. Ez köti őket össze. Ezt ezért együtt is ki kell mondaniuk. Ez a közös ima. Ennek nélkülözhetetlen összetartó ereje van. Közös munkájuk kreativitásának is ez a forrása. Kolos ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelyik ezt fölismerve szorgalmazta az imádság primátusának helyreállítását a provinciai közösségeinkben. Maga pedig élen járt és jár e primátus érvényesítésében.

A proletárt az a törekvés jellemzi, hogy „a múltat végképp eltörölni” (Internacionálé). Az arisztokratát, az emberség arisztokratáját pedig épp az ellenkezője, hogy a múltat – a megbecsülendőt – végképp megbecsülni, büszkének lenni rá, élni belőle. Ez a szemlélet vezette Kolos atyát történelemtanárként, de még inkább a saját múltjának az értékelésében. Szüleire, a ferences hivatását egyengető ferences Dávid atyára, az esztergomi ferences atyákra olyan szeretettel, lelkesedéssel, ízzel, büszkeséggel tud emlékezni, mint egy olimpikon, amikor a saját világra szóló diadalára emlékezik vissza.

Morus Tamás a börtönéből is fáradhatatlanul tanít. Kolos atya abban is követője az angol szentéletű arisztokratának, hogy a tanítás életeleme. Tanít, nemcsak a Szentendrei Ferences Gimnázium – tíz éven át – igazgatójaként, tizenkilenc éven át tanáraként, de minden beosztásában, akár tartományfőnökként, akár lelkipásztorként. Megmaradt mindig tanárnak, tanítónak. És, mert ő is – szent barátjához hasonlóan – az emberség igaz arisztokratája, sohasem arisztokratikus magaslatról (ez a proletár stíl), hanem társként, kisebb testvérként a legkisebbek között. Ezt tanúsítja az a sok száz óvodás, akikkel negyven-ötven éven át, az óvodások számára bemutatott szentmiséken szót értett. Szót értett, mert jézusi módon szolgálta őket. Nem az óvodásoknak kellett megtanulniuk a Kolos atya nyelvét, lelkét, ez reménytelen lett volna, hanem fordítva, a kicsinyek kisebb testvéreként, ő tanulta meg az ő lelkületüket, nyelvüket. Tapasztalt szenvedőként pedig egészen alkalmassá vált arra, hogy „erősítő párbeszédben” tanítsa a betegeket, öregeket, hogy hiteles vigasztaló legyen. Él is vele, fáradhatatlan gyóntatóként.

Kolos atyának mindig voltak kedvencei. Az iskolában is, rendi elöljáróként is. Kivételezett, királyi módon. Ahogy a zsoltárokban gyakran olvassuk, hogy az Úr, Izrael királya kivételezik, felkarolja a gyengét, a bajbajutottat, „nem veti meg a szegény nyomorát”. Egy alkalommal késő este érkeztem haza a rendházba. Épphogy leszálltam a Pasaréti téren az 5-ös buszról, követni kezdett egy férfi. Meggyorsítottam lépteimet, ő is. Amikor a félelmem a tetőpontra hágott, mellém szegődött, és megkérdezte, hogy nem ismerem-e meg, mert tanítottam őt Szentendrén. Bevallottam, hogy nem tudom azonosítani. Megértő volt. Elmondta, hogy csak két évet járt hozzánk a gimnáziumba, mert kirúgtuk. Heccből elemelt egy csokoládét az üzletből, lebukott. Kolos atya eltanácsolta az iskolából. Ő ezért neki egy életre hálás, meg azért is, ahogyan kirúgta. Megengedte ugyanis neki, hogy év végén külön levizsgázzon. Sőt, kijelölt neki a pasaréti rendházban egy szobát, és arra kötelezte, hogy ott délben tanuljon, ugyanazokat a tantárgyakat, mintha iskolába járna. Délután, amikor Kolos atya megérkezett Szentendréről, szigorúan kikérdezte, aztán megebédeltette. Év végén kiválóan levizsgázott. Egy életre tanítást kapott a szigorú tisztességből és a jószívű emberségből. Két felnőtt fia van, őket is erre nevelte.

Elöljáróként Kolos atyának különös gondja volt az öreg és a beteg testvérekre. Anyai gyengédséggel, igen-igen áldozatosan szolgálta, karolta fel őket. Csak kívánni tudom, hogy ezt a gyengédséget neki maga a Jóisten viszonozza, hogy a nehéz időkben ugyanazt tapasztalhassa meg, amit Morus Tamás a végső nyomorúságában: „Nekem úgy tűnik, hogy Isten gyermekké tett, ölébe vesz, és becézget”.

Zatykó László OFM

Hegedűs Kolos, a ferences rend szentendrei gimnáziumának korábbi igazgatója és a rendszerváltás éveiben provinciálisa 1945. december 11-én, vagyis hetven éve született. Ebből az alkalomból hálaadó szentmisét tartanak december 12-én, szombaton 18 órakor a Margit körúti templomban.



Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink – olvasta már?
ferenc-papa-nagycsutortok-este-annak-van-legnagyobb-hatalma-aki-leginkabb-szolgal
Ferenc pápa nagycsütörtök este: Annak van legnagyobb hatalma, aki leginkább szolgál!

Április 18-án a Szentatya a Rómához közeli Velletri település börtönében mutatta be a nagycsütörtök esti misét, amelynek keretében megmosta tizenkét különböző nemzetiségű fogvatartott lábát. Az elítéltek közül lelkileg is sokan készültek az alkalomra, például meg is gyóntak.

2019. április 18., csütörtök
erdo-peter-mutatta-be-nagycsutortok-esti-szentmiset-esztergomban-96211
Erdő Péter mutatta be a nagycsütörtök esti szentmisét Esztergomban

Április 18-án, nagycsütörtökön este Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét az esztergomi bazilikában. A liturgia során a főpásztor elvégezte a lábmosás szertartását.

2019. április 18., csütörtök
Útravaló – 2019. április 18., nagycsütörtök

Útravaló – 2019. április 18., nagycsütörtök

Napról napra közreadunk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat. Húsvét második vasárnapjáig Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót: elmélkedései a római egyház ősi stációs liturgiája útján vezetnek.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle