Az engesztelés lelkisége

Az engesztelés lelkisége című kötet fő célja, hogy bemutassa: az engesztelés mentőöve, amelyet Isten ma is felkínál az oly sok veszélynek kitett emberiségnek, beleillik a hivatalos kinyilatkoztatásba és az Egyház hitébe.

A Bocsa József SP által szerkesztett könyv ezt a célt a Szentírás engesztelésre vonatkozó kijelentéseinek elemzésével, az egyházi tanítóhivatali megnyilatkozások bemutatásával szeretné elérni. János első levelében írja: „Arról ismertük meg (Isten) szeretetét, hogy életét adta értünk. Így kell nekünk is életünket adni a testvéreinkért… A szeretet nem abban áll, hogy mi szerettük Istent, hanem abban, hogy Ő szeretett minket, és Fiát engesztelésül küldte bűneinkért” (3,16; 4,10). Bocsa József rámutat: ezek a szavak az engesztelés spiritualitásának szilárd alapját képezik, amely Krisztus követésének megvalósítása, tökéletes részvétel Jézus Atya iránti és emberek iránti szeretetében. Mivel az engesztelés lényegét tekintve egyértelműen a szeretet lelkisége, ezért szükséges hozzá az élő találkozás Jézus Krisztus személyével, a vele való állandó szeretetkapcsolat. Jézus egész élete engesztelő élet volt, amelyet jól összefoglalnak az utolsó vacsorán főpapi imájában mondott szavai: „Értük szentelem magam, hogy ők is szentek legyenek az igazságban” (Jn 17,19). Jézus tanítványai is felhívást kaptak arra, hogy éljék ezt az odaszentelt engesztelő életet, „amit Jézus eléjük élt”. Bocsa József figyelmeztet: „Minden kereszténynek, nem csak a papoknak, Alter-Krisztusként, második Krisztusként kell folytatnia az emberek megváltásának és szentté tételének a művét. Ez az engesztelés lényege: Krisztussal egyesülten felajánljuk életünket az Atyának a világ, minden ember üdvösségéért, vele együtt folytatjuk az Ő tanítói, megváltói, papi, gyógyítói tevékenységét.”

A piarista szerzetes külön fejezetben tárgyalja, hogy Istennel kapcsolatban nem szabad megijednünk a „haragvó”, „büntető”, bosszúálló”, féltékeny” jelzőktől. A Bibliában Ő alkalmazza ezeket saját magára, csak helyesen kell értenünk, úgy, hogy azokat megfosztjuk negatív tartalmuktól, és csak a pozitív tartalmat látjuk bennük. Isten „emberi testet, érzelmeket is magára öltött szerető Isten, aki mindenben a javunkat akarja. Értünk haragszik, és nem ellenünk, büntetésével is a legnagyobb rossztól, a tőle való végleges elszakadástól akar megmenteni minket. Bosszúja nem emberi bosszú, hanem bosszújával=megtorlásával=szankcióival is az élhető rendet védi, a szeretet uralmát biztosítja.” Ugyanakkor annyira ember is, hogy szomjúhozza a mi emberi szeretetünket, együttérzésünket, „koldulja” szeretetünket. Jézus pedig kiengesztelte Istent irántunk, emberek iránt. Összebékítette egymással Istent és az embert. „Isten nem tartja számon azok vétkeit, akik bánják azokat és maguk is ki akarnak engesztelődni Istennel” – írja Bocsa József atya.

A szerző elemzése szerint az engesztelés, kiengesztelődés, vezeklés, megbocsátás, bocsánatkérés egymással szoros kapcsolatban lévő fogalmak. Az engesztelés célja, hogy minél több ember eljusson a kiengesztelődésre, vagyis hogy helyes kapcsolatba kerüljön Istennel, önmagával, embertársaival és az egész teremtett világgal. A kiengesztelődésre a bocsánatkéréssel és megbocsátással jutunk el. Bocsánatot kell kérnünk Istentől és embertársainktól, akiket megbántottunk. Képletesen Istennek is „meg kell bocsátanunk”, hogy megenged az életünkben olyan történéseket is, amelyeket mi inkább elkerültünk volna. Bocsa József az engesztelést tartja napjaink legfontosabb tevékenységének. Az a civilizáció, amelyben élünk, „minden eresztékében recseg-ropog…, összeomlása elkerülhetetlen”. Ám csak az emberi építmények omlanak össze, de mindaz, ami Istentől való, megmarad. „Isten nem a halál és a pusztulás Istene. Ő szüntelenül megújít, újjáteremt mindent. Elkezdte a szeretet új civilizációjának a felépítését is.”

A kötetnek az engesztelés gondolatának az elmélyítéséről szóló fejezetét Szegedi László történész és Szederkényi László lelkipásztor jegyzi. Szegedi kiemeli: a kibékülés folyamata „nem okos, rendes emberek agyában született meg,” és nem emberi erőfeszítésből jött létre, hanem az Atya irgalmas szeretetéből, aki elküldte egyszülött Fiát a bűnösökhöz. „Krisztus Urunk főpapunk, aki érettünk él, helyettünk tevékenykedik, élünkön áll és vezet bennünket az üdvösségre.” A szerző az engesztelő magán-kinyilatkoztatások mivoltát is bemutatja, a fatimai üzenet tükrében, hangsúlyozva, hogy a gonosz erői tönkre akarják tenni a természetet, az ember testét, lelkét, ezzel szemben a Szentlélek meg akarja menteni „az egész bűnbe esett, egyre lázadóbb emberiséget”. Isten alapmagatartása a végsőkig menő irgalom a megtérő bűnösökkel szemben. Minden igazság, erő, természet fölött „az Atya végtelen személyes szeretete áll Fiával, Szűz Máriával és a Jézusba öltözött nép iránt”. A gonosz evilági eszközökben, pénzben, hatalomban, tömegekben óriási fölényben van Isten táborának „kicsiny” nyájával szemben. Ezért nekünk nem elsősorban társadalmi, tudományos erőre kell támaszkodnunk: „az égiek mindig arra hívják fel figyelmünket, hogy… Krisztusba öltözzünk. Krisztusba vetett hitünket vessük be fegyvernek, és az égiek pártfogását kérjük, hogy a mennyei Atya vesse a kárhozat helyére a Sátánt, hozza el az Isten országát”.

Szederkényi László többek között Szent István diakónus, Szent Péter, Boldog Apor Vilmos, Szent II. János Pál pápa példáján keresztül vizsgálja, miként volt és van jelen az ellenségszeretet az Egyház hagyományában. Összegzése: az ellenségszeretet alapja az a meggyőződés, hogy „minden bántás és bűn elsősorban azt sérti, aki elköveti, mert megfosztja őt a Lélek javaitól, kiszakítja a szeretet világából. Az ellenségszeretet annak az erőnek a megnyilvánulása, amely képes Istenre, az Igazságos Bíróra hagyni az igazságszolgáltatást. Az ellenségszeretet Jézus keresztjéből meríti erejét, alapja tehát a megváltás, célja pedig a megváltás kegyelmeinek befogadása, végső soron pedig az örök élet elnyerése.”

A kötet szerint az lehet jó engesztelő, „aki kiengesztelődik Istennel, embertársaival és önmagával. Vagyis aki megbánja és meggyógyítja bűneit, és bocsánatot kér nemcsak Istentől, hanem azoktól is, akiket ő megbántott, és megbocsát azoknak, akik őt bántották, és ezt a kiengesztelődést szüntelenül gyakorolva békességben él Istennel, önmagával és embertársaival, mindenkinek a javát akarja.”

Az engesztelés lelkisége
Piarista Rendház, Vác, 2017

Fotó: Merényi Zita 

Bodnár Dániel/Magyar Kurír