Az európai szerzeteseket képviselő szervezet elnökévé választották Labancz Zsoltot

2018. március 10. szombat 16:50

Labancz Zsoltot, a Piarista Rend Magyar Tartománya tartományfőnökét választották a Szerzetesi Nagyobb Elöljárók Európai Konferenciáinak Uniója (UCESM) elnökévé a romániai Snagovban március 10-én.

A piarista tartományfőnök korábban kérdésünkre válaszolva elmondta: „Mi, szerzetesek, amikor a saját hivatásunkra, életünkre tekintünk, akkor az Isten irgalmával találkozunk, az Ő elfogadó szeretetével, amely újra és újra fölemel, erőt ad és küld minket. Egy szerzetes nem lehet más, mint irgalmas szívű ember, hiszen az egész élete arról szól, hogy folyamatosan tapasztalja az irgalmat az Istentől, és ezt szeretnénk egymás felé is közvetíteni a közösségben és azon túl is.”

Labancz Zsolt, 1974. szeptember 28-án született Kecskeméten. Szülővárosában volt piarista diák 1989 és 1993 között, majd a piarista rendbe lépve 2000-ben tett örökfogadalmat. Hittan–latin szakos tanári diplomája megszerzése után a rend kecskeméti és budapesti gimnáziumaiban tanított. 2005-től az egyszerű fogadalmas szerzetesek növendéknevelője volt 2011-ig.

2011-től a Piarista Rend Magyar Tartományának vezetője, 2012-től a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájának elnöke.

Az UCESM (Unio Conferentarium Europae Superiorum Maiorum) a rendeket és az apostoli élet egyéb társaságait európai szinten fogja össze, székhelye Brüsszelben van. A szervezethez harminchét nemzeti konferencia tartozik, és összesen négyszázezer tagot reprezentál.

Forrás: Scolopi.org

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
-koszonom-hogy-hazajohettem-osei-szulofalujaba-latogatott-michael-august-blume
„Köszönöm, hogy hazajöhettem!” – Ősei szülőfalujába látogatott Michael August Blume

Michael August Blume-mal, hazánk apostoli nunciusával és Veres András győri megyéspüspökkel, az MKPK elnökével ünnepelte az öröm vasárnapját Himod hívő népe és mindazok, akik a rábaközi faluba érkeztek december 16-án, advent harmadik vasárnapján.

2018. december 16. vasárnap
eljunk-ugy-hogy-annak-isten-is-oruljon-pal-feri-atya-az-oromrol
Éljünk úgy, hogy annak Isten is örüljön – Pál Feri atya az örömről

Pál Feri katolikus pappal, mentálhigiénés szakemberrel az örömről beszélgettünk a Gaudete vasárnap apropóján.

2018. december 16. vasárnap
Adventi kalendárium – 2018. december 16., advent 3. vasárnapja

Adventi kalendárium – 2018. december 16., advent 3. vasárnapja

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba csöndben, magányban, imádsággal, megtéréssel.

Előző napok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle