Az Isten országa köztünk – A szemlélődő imáról Jálics Ferenc 90. születésnapján

Megszentelt élet – 2017. november 17., péntek | 15:45

November 16-án, kilencvenedik születésnapján több százan vettek részt a budapesti Jézus Szíve-templomban a Jálics Ferenc jezsuita szerzetes által mondott misén. Az ünnepeltről és az ünnepelttel beszélve Mustó Péter prédikált.

Hogy minél közelebb lehessenek az atyához, jó néhányan térdelőszékeken, az oltár körül helyezkednek el, a hangulat családias. Vízi Elemér tartományfőnök bevonulás utáni köszöntőbeszédében hálát ad az Úristennek azért, hogy népének és rendjének ajándékozta Jálics atyát, és az őt itthon és világszerte tisztelők-szeretők sokaságát emlegeti. – Imautat és életmódot tanítottál nekünk – mondja –, a műhelyednek minden magyar jezsuita a tanítványa volt, mert szerettél és befogadtál bennünket. A szemlélődő lelkigyakorlat mestere vagy, erre tetted fel az életedet.

Az olvasmány A bölcsesség könyvéből nagyon jó választás a mai napra. A bölcsesség mibenléte a címe: „Benne ugyanis lélek van: értelmes és szent, egyetlen, sokféle és finom, ékesen szóló, gyors és szeplőtelen, biztos, kellemes, jót kedvelő és éles, akadályt nem ismerő, jótékony, emberbarát, kegyes, állhatatos, szilárd, minden erővel teljes, mindent látó, minden szellemen átható, az értelmeseken, tisztákon, legfinomabbakon. Mert minden gyorsnál gyorsabb a bölcsesség, tisztaságánál fogva mindenen áthatol, mert Isten erejének lehelete s a mindenható Isten dicsőségének tiszta csordulása.” Az evangélium pedig egy gyakran elfelejtett, noha fontos jézusi megállapítás helye Lukács evangéliumában, és szintén mintha eleve egyenesen Jálics atya jubileumára szánták volna: „Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, ezt válaszolta nekik: »Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani: ‘íme itt van’, vagy ‘amott’. Mert az Isten országa köztetek van.«”

A szentbeszédet mondó Mustó atya ott folytatja, ahol a tartományfőnök abbahagyta: a hála szavaival. Majd az evangélium alapján a mennyek országáról beszél, hangsúlyozva, hogy az mindig embereken keresztül növekszik. Olyasmi, mint a tavasz – mondja a tél kezdetén, az első havas napok küszöbén, ha lehet hinni az előrejelzéseknek –: a tavasz, amelyet közeledtekor már mindig a levegőben érez az ember. „Akik ma itt vagytok, legtöbben úgy ismeritek Ferit, mint aki megtanított benneteket imádkozni, mint aki révén a mennyország közelebb került hozzátok” – szólítja meg a jelenlevőket, majd Jálics atyához fordul: – Az életed, a csended, a meghallgatásod, a tanácsod minden hozzád forduló életében nyomot hagyott.

Feri – meséli tovább Mustó Péter – időről időre a lelkére beszélt, hogy menjen lelkigyakorlatra, de ő két éven át mindig elengedte a füle mellett a kedves invitálást. Mégis újra meg újra hívogatta. – Mert te soha nem felejtetted el az embereket, a szívedben hordoztad őket, bennünket, és ez mélyen hatott ránk.

Jálics Ferenc Argentínában, a hatvanas években, egy olyan korban kezdett az imával elmélyülten foglalkozni, amikor a megújulás szele fújt egyházi berkekben. Azzal kezdett foglalkozni, hogyan lehetne a mai embert megtanítani imádkozni. Mindenki imára buzdított ugyanis, de hogy ez pontosan mit jelent, azt már nem tudták megmondani. Még a lelkigyakorlatok is prédikációkból álltak, és kevés kapaszkodót adtak az Istenre találáshoz. Jálics Ferenc arra ébresztett rá, hogy az ima nem feltétlenül Istenhez intézett szavakat jelent, hanem a lélek elcsendesedését: figyelmet, jelenlétet. – Isten felhasznált téged, Feri, az elhurcolásod fájdalmát is, hogy e téren valami új születhessen, és az imáról tisztuljon a képünk – mondja Mustó atya, és a rövid prédikáció innentől kérdezz-felelekbe vált át. – Kinek vagy hálás te? – kérdezi az ünnepeltet. – Anyámnak, aki először imádkozni tanított, és a szerzetnek, a rendtársaknak, az elöljáróimnak. – Hogyan fordultál a tőled segítséget kérőkhöz? – Mindig megpróbáltam magamat minél mélyebben beleélni az ő helyzetükbe, hogy igazán megértsem őket, átérezzem a nehézségeiket.

Köszönjük Istennek, hogy tanításoddal és léteddel megajándékozott bennünket – zárja a prédikációt Mustó atya, a tartományfőnök pedig először azokért ad hálát, akik Feri atyát segítették, majd azokért, akiket tanított, örömeiért és szenvedéseiért, végül pedig azért, hogy az Isten igazgyöngyöt készített a szenvedései révén.

A mise végén Mustó atya bemutatja a frissen megjelent, nagyváradi kiadású, Isten jelenlétében élni című könyvet, amely Jálics atya rövid életrajzát és egy először a Vigiliában közölt tanulmányát tartalmazza. Ez annak igazolására született, hogy az atya imamódja egyáltalán nem idegen a Szent Ignác-i lelkigyakorlattól.

Ha Istenre figyelsz, vele állhatatosan kapcsolatot keresel, az a mindennapi életedben meg fog mutatkozni: türelmesebb, figyelmesebb, a nehézségeket könnyebben elviselő leszel – hangsúlyozza Mustó atya. – Jálics Ferenc legfőbb célja mindig az volt, hogy Isten működhessen a világban rajtunk keresztül.

Mise után az altemplomban folytatódik az ünneplés: tortával, fotózkodással, sok-sok öleléssel és beszélgetéssel. Feri atyához akkora sor áll, hogy fél óra alatt sem lehet a közelébe jutni. A gyengéd gesztusoknak ez az áradata minden szónál többet mond a köztünk – és általunk is – megjelenő Isten országáról.

Fotó: Orbán Gellért/Jézus Szíve jezsuita templom

Kiss Péter/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria