Az utcán élt, ma étterme van – Augusta, akit a szaléziak mentettek meg

2019. március 11., hétfő | 15:27

A húszéves Augusta Sierra Leonéban született. Amikor mosolyog, az arca szinte sugárzik, a tekintete őszinte és élettel teli. Senki sem tudná elképzelni, hogy valaha a főváros, Freetown utcáin élt.

Augusta február 27-én Rómában az általános kihallgatáson találkozott Ferenc pápával. Őszintén érdekelte a lány története, hiszen a pápa következetesen fellép az emberkereskedelemmel és a kizsákmányolással szemben. Jorge Chrisafulli szalézi atya, aki elkísérte Augustát, elmondta, hogy azért jöttek Európába, hogy bemutassák a Love című dokumentumfilmet, amely a gyermekprostitúció áldozatairól szól, azokról a lányokról, akik Freetownban az utcákon élnek. Augusta átélte a „poklot a földön”, majd találkozott a szaléziakkal, akik menedéket és képzést nyújtottak neki. A fiatal nő jelenleg egy kis éttermet üzemeltet, és főzni tanít hozzá hasonló sorsú lányokat.

Augusta árva. Hatéves kora óta az utcán élt, és prostitúcióra kényszerült, hogy túléljen; 16 éves volt, amikor a Don Bosco Fambulban szolgáló szaléziak megmentették. A lányt, aki csak egy szám volt a város egészségügyi nyilvántartásában, a szalézi házban ismét a nevén szólították, a valódi nevén, amit a város utcáin nem mondtak ki. Most már húszéves, és beteljesült az álma, amikor Rómában találkozhatott a pápával. Röviden elmondta a Szentatyának az élettörténetét. A pápa megáldotta őt, és vele együtt megáldotta a sok lányt, akik hasonló nyomorúságban és kizsákmányolva éltek és élnek.

Jorge Chrisafulli atya nehezen állja meg, hogy ne érzékenyüljön el, amikor azokról a fiúkról és lányokról beszél, akiket megmentett Freetown utcáiról, és még inkább, ha azokra gondol, akiket elvesztett. Más szaléziakkal együtt kora reggel elindul, hogy bejárja azokat a helyeket, ahol általában meghúzzák magukat a szexuálisan kizsákmányolt, 6 és 14 év közötti lányok. Meleg ételt, gyógyszereket visznek nekik, és – mindenekelőtt – felajánlják, hogy egy biztonságos házba költözhetnek az utcáról, távol ettől a pokoltól.

A Spanyolországból érkező elkötelezett szakemberek egy csoportja próbálja a világ elé tárni a gyermekek kizsákmányolásának valóságát. Madridból Freetownba jöttek, hogy az utcát járva a szaléziakkal felkutassák ezeknek az emberi drámáknak a bizonyítékait, és megtörjék a súlyos problémát övező csendet.

Augusta, a szerzetesek és a média találkozását sokan véletlenszerűnek mondanák. Ám ők úgy gondolják: a lány vallomása, a szaléziak hivatása és a kommunikációs eszközök nyújtotta lehetőségek azért kapcsolódtak össze, hogy a Sierra Leone kormánya által eddig tagadott valóságot láthatóvá tegyék, sikerüljön elérni a nemzetközi és állami fórumokat, sőt, hatékony törvényekkel visszaszorítani a gyermekkereskedelmet. A szaléziak hiszik, hogy ebben az „egybeesésben” az isteni gondviselés van jelen.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink – olvasta már?
320-eve-tortent-az-elso-sumegi-csoda
320 éve történt az első sümegi csoda

A Sümegi Csodatévő Szűzanya emlékévéhez kapcsolódva március 15-én Márfi Gyula érsek mutatott be szentmisét a Sarlós Boldogasszony ferences kegytemplomban Reisz Pál ferences házfőnökkel, Nagy József kanonokkal, sümegi főesperes plébánossal, valamint környékbeli papokkal együtt.

12:04
csak-azok-kepesek-vedelmezni-akik-szeretettel-szolgalnak-ferenc-papaert-adtak-halat-budapesten
Csak azok képesek védelmezni, akik szeretettel szolgálnak! – Ferenc pápáért adtak hálát Budapesten

Ferenc pápa megválasztásának hatodik évfordulója alkalmából Michael August Blume érsek, apostoli nuncius ünnepi hálaadó szentmisét mutatott be magyar nyelven, Szent József főünnepén, március 19-én a budapesti Szent István-bazilikában.

2019. március 19., kedd