Don Bosco-ünnep Nyergesújfalun

Megszentelt élet – 2018. január 29., hétfő | 11:30

Szentmisével és műsorral ünnepelte a Szalézi Család a rend alapítóját, Bosco Szent Jánost Nyergesújfalun január 27-én.

Az ünnepi eseménynek a szaléziak első magyarországi iskolája, az 1919-ben alapított Zafféry Károly Szalézi Középiskola adott otthont. A szentmisét az iskola szomszédságában levő Szent Mihály-plébániatemplomban mutatta be Ábrahám Béla tartományfőnök.

Szentbeszédében Ábrahám Béla az idei évi rendi útmutatásról, a rendfőnöki strennáról szólt amely Jézus találkozását idézi a szamáriai asszonnyal. A tartományfőnök rámutatott, hogy Bosco Szent János nagyon szépen kísérte a fiatalok útját, vezette őket és segített nekik választásaikban, döntéseik meghozatalában, életük kialakításában, hivatásuk minél teljesebb megélésében. Az út az élet helye, a találkozás helye, és arra vagyunk meghívva, hogy kutak legyünk, vagy kutakat építsünk. Az oratórium, Don Bosco műve egy ilyen kút: az életet adja, ha kell, valódi vizet, ha kell, az örök élet vizét, amiről Jézus beszél. A tartományfőnök felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes kreatív szeretettel és bátor lélekkel elgondolkodni arról, hogy egy szerzetesi közösség, munkatársi csoport, iskola vagy plébánia hogyan tud kúttá lenni. Szólt a tiszta vízről is – amit manapság elég nehéz megtalálni, sokszor úgy kell fölfedezni. Nagyon sokan szomjasak körülöttünk, bár sok mindent kipróbáltak már – az élő vízre, Jézusra szomjaznak. Az a keresztény ember, aki befogadta Krisztust, Don Bosco nyomán, a Szalézi Család tagjaként átélte, milyen jó itt töltekezni, de nem akarja ezt továbbadni a másiknak – ez vajon mit jelent? Meg kellene értenünk, hogy aki már eljutott az élő vízhez, annak nem elég ezt megőriznie, hanem tovább kell adnia, mert ezáltal ő is újabb vízhez jut. „Legyen Don Bosco oratóriumának falikútja jelképe a találkozásnak Jézussal, egymással, Don Boscóval, az élet ajándéka, amiért fáradozunk, és az élet nagyszerűsége és öröme, amit továbbadunk!” – zárta beszédét Ábrahám Béla.

A szentmise után a vendégek a Zafféry Károly Szalézi Középiskolában megtekinthették a SZÁMALK–Szalézi Szakgimnázium hallgatóinak ikonkiállítását, majd kezdetét vette az ünnepi műsor. Felléptek a Szabolcsi Bence Zeneiskola fúvószenekara és a Diótörő Táncegyesület balett-táncosai, az iskola diákjai pedig rövid jeleneteket, modern és népi táncokat, árnyjátékot és zenés-táncos darabot mutattak be, a kazincbarcikai diákok pedig oratóriumukról adtak elő vidám jelenetet.

Az ünnepi műsor keretében adták át a tartomány kitüntetéseit is. A Don Bosco-díjat, amelyet minden évben egy olyan személynek adományoznak, aki kiemelkedően sokat tett a szalézi ügyért, idén Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője vehette át, aki hosszú évek óta tevékenyen és önzetlenül segíti a magyar szaléziakat nemcsak Péliföldszentkereszten és Nyergesújfalun, de országos szinten is. A Boldog Sándor István pedagógiai díjat Wierlné Kárász Tímea szalézi munkatárs, a nyergesújfalui iskola tanára vehette át, a Szalézi Ifjúsági Mozgalom Savio Domonkos-díját pedig Pup Ádám szombathelyi animátor. Életművéért Szent Gellért-díjjal tüntették ki Sediviné Balassa Ildikót, a SZÁMALK–Szalézi Szakgimnázium igazgatóját. Ezt a díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére.

Az ünnepség végén az óbudai szalézi munkatársak képviseletében Ónodi Gábor átadta a herbolyai oratórium vezetőjének, Fülöp Tibor szalézi testvérnek az „adventi buszjegyek” révén összegyűlt adományt, amit a kazincbarcikai gyerekek balatoni nyaralására fordíthatnak.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria