Egy évre bezárt a bakonybéli templom

Megszentelt élet – 2017. szeptember 26., kedd | 13:58

Különleges jubileumra készül Bakonybél: az 1300 lelkes település nemcsak alapítása ezredik évfordulóját ünnepli, de egy pályázatnak köszönhetően temploma is megújul a jeles alkalomra. A szeptember 24-i templomzáró szentmisét Várszegi Asztrik bencés főapát mutatta be.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Jövőre lesz ezer éve, hogy Szent István király megalapította a Szent Mauríciusz-monostort, a későbbi Bakonybél alapját. A millenniumra megújul a templom, addig, a munkálatok idejére viszont bezár.

A templomtól a szerzetesközösség és plébánia hívei Várszegi Asztrik főapát úr által vezetett ünnepi szentmisével búcsúztak el. A szentmisén a hívek köszönetet mondtak Asztrik atya 27 éves főpásztori szolgálatáért.

A felújítás után a bakonybéli templom visszanyeri majd eredeti pompáját, és méltó helyet biztosít a plébániai közösség istentiszteleteinek és a szerzetesi liturgiának, emellett kényelmesebb  is lesz. Az épület fűthető is lesz, nem kell januárban–februárban 2-3 fokban dideregniük a híveknek. A szerzetesi stallumokat és a padokat is kényelmesebben rendezik el, a templomtér korszerű és energiatakarékos világítási rendszert kap, amely méltó a műemléki környezethez.

A templom felújítása mellett újabb épület is létesül a községben: „A romos kaszinó helyén olyan közösségi ház lesz, amelyet minden bakonybéli kedvére használhat rendezvényekre. Az idelátogató turisták mellett a bakonybéliek is szívesen látott vendégek az ajándékboltban, amely a felújítás után nagyobb területen fogadja vásárlóit, vagy azokat, aki egy tea mellett elbeszélgetnének a szerzetesekkel. Az építkezések nem önmagukért történnek: szeretnénk megőrizni és továbbadni spirituális, kulturális és természeti értékeinket” – mondta el Halmos Ábel perjel.

A templom megújulása és a monostor alapításának ezredik évfordulója egyaránt fontos Bakonybél önkormányzatának is. „A munkálatok ideje alatt a faluház ad helyet a szentmiséknek és a szertartásoknak, ezzel tudjuk segíteni az egyházközség zavartalan életét. A munkálatok révén megszépül a templom előtti tér is, amely már méltó központja lesz a településnek. A falu lakossága is készül a millenniumi évfordulóra, 2018-ban és 2019-ben több közösségi rendezvényt, kiállítást tervezünk, amelyek egyszerre szolgálják a falu és a hitéleti hagyományt képviselő monostor ismertségét” – mondta Márkus Zoltán, Bakonybél polgármestere.

A szerzetesi közösség szerette volna, ha a sok újdonság mellett a régi emlékeknek is nyomuk marad, ezért gyermekrajzpályázatot írt ki Az én falum és templomom címmel. A díjakat Várszegi Asztrik főapát adta át.

Forrás és fotó: Szent Mauríciusz-monostor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria