Együttműködés a magyarországi szerzetesrendek között

Megszentelt élet – 2018. február 15., csütörtök | 10:50

Kiss Didák, a Magyarországi Szerzetes-elöljárók Konferenciáinak Irodája vezetője volt február 8-án a Katolikus Rádió Reggeli riport című műsorának vendége. A ferences szerzetes arról beszélt, hogy januárban megkezdődött a Magyarországon működő rendek szolgálatainak összehangolása.

A 2015-ben tartott szerzetesek éve előtt már öt évvel a Magyar Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) és a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciája (FSZK) elnöksége tervezni kezdte, hogy a jövőben milyen együttműködések lehetségesek a rendek között, és beszéltek arról, hogyan látják Magyarországon a szerzetesek jövőjét – mondta el a rádióban Kiss Didák ferences, kiemelve: „Ennek ez együttműködésnek egy szép lehetősége volt a szerzetesek éve, a programot közösen valósítottunk meg.”

2018 januárjában a férfi és a női elnökség meghatározott hat területet, amiben szeretnék erősíteni az együttműködést a megszentelt élet közösségei között. Ezek: a hivatásgondozás, a gazdasági ügyek, a szerzetesi képzések, a köznevelés, a szociális intézmények, valamint a lelkigyakorlatos és zarándokházak összefogása. Kiss Didák hozzátette: „Ez azt jelenti, azon gondolkodtunk és azon gondolkodunk, hogy egy pár év múlva milyen szerzetesi közoktatási intézményeket szeretnénk látni, vagy milyen speciális arculata legyen a szerzetesi fenntartású szociális intézményeknek. Beszélünk arról, hogyan gondolunk a hivatásgondozásra, milyen lépéseket teszünk közösen.

Az látszik, hogy a rendek egyedül elfáradnak bizonyos tevékenységekben, és nagyon sok energia vész így el. Megpróbáljuk mederbe terelni, összefogni és megosztani egymással az erőinket. Ha minden közösség a saját területén egy kicsit bele tud tenni a közös munkába, talán sokkal jobb intézményeink lesznek, sokkal jobb hivatásgondozás működik majd, sokkal jobban tudjuk képviselni a gazdasági ügyeinket, sokkal profibban tudunk képzéseket szervezni, mintha csak egy rend önmagában munkálkodik.”

A ferences szerzetes konkrét példát is említett az együttműködésre: „Egy szerzetesközösség család, de mindenhol vannak kisebb vagy nagyobb konfliktusok, és nagyon fontos, hogy a szerzetesek hogyan kezelik ezeket. Egy rend esetleg szeretne képzést biztosítani a tagjainak konfliktuskezelés témában, de lehet, hogy kevesen vannak, vagy nem akar mindenki részt venni a képzésben, és emiatt egyszerűen nem tudják megszervezni. Viszont ha az egész magyarországi szerzetességben gondolkodunk, ami január 1-jén 1402 fő volt, akkor már elég sok emberről beszélhetünk, és hogyha így szervezünk meg egy képzést, az szépen meg fog telni.”

Az együttműködésben önkéntesen vesznek részt a rendek. A tízfős elnökségből minden területnek van egy felelőse, és témánként négy-hat szerzetes csatlakozik hozzájuk különböző rendekből. „Ez azt jelenti, hogy körülbelül harminc ember gondolkodik a szerzetesség jövőjéről, az együttműködésekről Magyarországon. Ez szerintem nagyon nagy dolog. Reményeim szerint már február végére mind a hat munkacsoport működőképes lesz” – mondta el Kiss Didák. Hozzátette: ez egy egymást gazdagító tudáscsere, a csoportok szabadon gondolkodnak és vetnek fel ötleteket, melyek nyomán az együttműködések a gyakorlatban is megvalósulnak.

A Magyarországi Szerzetes-elöljárók Konferenciáinak Irodája vezetője arról is beszélt a Katolikus Rádióban, hogy tavalyhoz képest idén januárban 44 szerzetessel kevesebb szolgál hazánkban. Körülbelül hatvan szerzetes halt meg, és húsz szerzetes lépett be a rendekbe. Ma Magyarországon 33 férfirendben körülbelül 570 szerzetes és 66 női közösségben körülbelül 830 nővér él. Decemberben elhunyt Maróthy Erzsébet Lúcia nővér, az Eucharisztia Szolgálóleányai Társasága utolsó magyarországi tagja, így az ő rendje megszűnt hazánkban.

Forrás: Szerzetesek.hu

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria