Életével tanított, emberi tartásra nevelt – Placid atyát búcsúztatták Budapesten

Megszentelt élet – 2017. január 26., csütörtök | 17:10

Több százan vettek búcsút Olofsson Placid bencés szerzetestől, és rótták le kegyeletüket a koporsójánál január 26-án a budai ciszterci Szent Imre-templomban.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ez alkalomból Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát mutatott be szentmisét – többek közt Dékány Sixtus ciszterci főapát koncelebrálásával –, majd elvégezte a beszentelés szertartását.

A szentmise kezdete előtt gordonka hangja és rózsafüzér imádság töltötte be a templomot, az oltár elé helyezett koporsónál sorra rótták le kegyeletüket Placid atya tisztelői. A koporsóra a szerzetes pap Szent Imre-templomban használt miséző kelyhét helyezték, és lengyel hívek küldtek ostyát, pontosabban oplatkát (ostya formájú édességet); Placid atya ehhez hasonló ostyával misézett hajdanán a Gulágon.

A Szent Imre-plébánia közösségének képviselőjeként Virághalmy Judit emlékezett a száz esztendőt megélt Placid atyára, sok szentimrevárosi hívő gyóntatójára, eskető papjára, hitet, erőt adó tanítójára.

Néhány szóval vázolta a bencés szerzetes életútjának főbb állomásait, többek közt a hivatás kezdetét, majd a Gulág dermesztő hétköznapjait, a hazatérés után az itthoni rideg „kincés” lét monotóniáját (bencésként nem működhetett), a hallgatás és a lehallgatás eltűrését.

Virághalmy Judit hálát adott a sok szenvedés után is életörömmel teli szerzetes személyiségéért, humorral fűszerezett gondolataiért. „Hálát adunk Istennek, hogy ismerhettük őt. Őt, aki példát mutatott nekünk, mivé válhat az ember, ha nem bújik ki a rászabott élethivatás alól.”

Az emlékező hangsúlyozta: Placid atya lelki hagyatékának továbbvitele azon múlik, hogy tetté tudjuk-e váltani. Virághalmy Judit felidézte a bencés szerzetes századik születésnapján elmondott áldását-könyörgését a családokért, az ellenségekért, „édes magyar hazánkért” és felelős vezetőiért, hogy megtalálják az emberibb élet felé vezető utat.

Az emlékezés után Sinkovits-Vitay András szavalta el Ratkó József Jézus című versét.

A szentmise kezdetén Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát így szólt a hívekhez: „A feltámadott Úr szeretetébe ajánljuk Palcid atyát, aki hozzánk tartozott, a miénk volt, de ugyanakkor az ég polgára is volt a szentségek és szerzetesi fogadalmai révén.”

„Semmi nem szakíthat el Isten szeretetétől”, „ Ha Isten velünk, ki ellenünk”, „Diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket” – az olvasmány Római levélből vett szakaszát és a Máté-evangéliumi boldogmondásokat a főapát választotta erre az alkalomra. Szentbeszédében elmondta, ezek az újszövetségi részek mint testamentumok kifejezik keresztény küldetésünk lényegét, teljességét, miképpen Placid atya életének titkát is. „Jézus, az új szövetséghozó a szeretet törvényét hirdeti: ha helyet tudunk készíteni magunkban Isten szent jelenlétének, akkor Ő boldoggá, örömtelivé, szabaddá tesz. Placid atya élete példa erre: nem maga körül forgott, hanem Isten szándékát kívánta megvalósítani – mondta Várszegi Asztrik. – Harmincévesen már kész életprojekttel rendelkezett, többek közt bencés tanárai hatására szerzetesnek jelentkezett, ő is tanár szeretett volna lenni. Isten azonban egy váltót állított az élete sínpárjára: a szenvedések közepette vigasztalójává vált a körülötte élőknek.”

Megtapasztalta Isten szeretetét, s ezáltal szabaddá vált, képes volt szolgálni az embereket, mindenkit. Azért szolgált, hogy rávezesse a híveket, mit jelent Istent megtapasztalva élni – a szenvedések közepette is.

„Felejthetetlen élmény, amikor néhány hete, éppen ezen a helyen, tolókocsiban ülve szólt hozzánk: »Deo Gratias«-t és  »Allelujá«-t mondott, majd a halál utáni viszontlátásról beszélt” – idézte fel a közelmúltat a főapát. „Köszönjük Istennek, hogy ismerhettük őt, hogy annak idején meghívták ide, a Szentimrevárosba szolgálni, s a hívek ragaszkodnak hozzá, s hogy innen búcsúztathatjuk őt méltó módon, nagy szeretettel! Lelkiatyánk volt ő, tanítónk, testvérünk, az utóbbi években számos elismerést kapott, nagyon örült a XI. kerület díszpolgára kitüntetésnek. De Placid atya elsősorban boldog volt, akit a halál sem választhat el Isten szeretetétől, amely Krisztusban valósult meg” – zárta homíliáját Várszegi Asztrik.

A szentmise után személyes hangú búcsúbeszédek hangzottak el a bencés család, a szentimrevárosi plébániaközösség, az újbuda-szentimrevárosi önkormányzat képviselője és egy hajdani tanítványa részéről. Csillag Péter diakónus József Attila Tanítások című versciklusából idézett, majd Virághalmy Judit és Sinkovits-Vitay András felolvasták a Placid atya által írt keresztutat, amelyben alázattal és fohászkodva eleveníti fel szenvedéssel teli életének nehéz pillanatait.

Az emlékezéseket követte a hamvasztás előtti beszentelés szertartása, amelyet Várszegi Asztrik főapát végzett, majd Placid atya koporsóját szentimrés férfiak ünnepélyes menetben vitték ki a templomból a halottszállító autóhoz.

Olofsson Placid OSB temetése február 3-án lesz a pannonhalmi bazilikában a 14.30-kor kezdődő szentmise keretében, az elhunyt hamvait a Boldogasszony-kápolna kriptájában helyezik örök nyugalomba.

Olofsson Károly Placid OSB életének 101., szerzetességének 84., áldozópapságának 78. évében, a betegek szentségével megerősítve, 2017. január 15-én hunyt el.

A Pannonhalmi Főapátság által közzétett dokumentum alapján Placid atya így írt magáról, összefoglalva életét:

„Született Rákosszentmihályon 1916. december 23-án. Középiskoláját a Budapesti Bencés Reálgimnáziumban végezte. Érettségi után 1933-ban belépett a pannonhalmi bencés rendbe. A teológiát Pannonhalmán végezte. Magyar–német bölcseleti tanári diplomáját Pannonhalmán, Münchenben és Budapesten szerezte meg. 1940-ben doktorált a budapesti Pázmány Péter Egyetemen magyar irodalomból.

1939-ben szentelték pappá Szombathelyen. Utána egy évig káplán volt Győrszentivánban, majd egy évig tábori lelkész a komáromi és az érsekújvári hadikórházban. Ezt követően a soproni, a pápai és a budapesti bencés gimnáziumokban tanított. 1946 tavaszán azonban letartóztatták. Előbb az Andrássy út 60.-ban, majd a Markó utcai börtönben volt, s végül a megszálló szovjet hadsereg budapesti hadbírósága több év kényszermunkára ítélte a Szovjetunióban levő politikai foglyok számára készült Gulág rabtelepeken. 1955. november 25-én térhetett haza, de Pannonhalmán nem kapott lakhatási engedélyt. Édesanyjával élt Budapesten. Két éven át fűrészgéppel dolgozott betanított munkásként, majd kórházi mosodavezetőként húsz évig, s mint ilyen került nyugdíjba 1977. június 1-jén. Közben természetesen – ahogy lehetett – triduumokat, lelkigyakorlatokat tartott sok helyen az országban, de eljutott Pozsonyba, Kárpátaljára és Csíksomlyóra is. Később a budai Szent Imre-templomban kisegítő lelkészként lelkipásztorkodott.”


Placid atya így vallott életéről: „az életem mindig többet kívánt tőlem, mint amire képes voltam”, és „a Jóisten mindig mellettem állt, s nemegyszer csodálatosan segített”.

Placid atyát 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. 2003-ban neki ítélték a Parma Fidei – Hit Pajzsa kitüntetést, 2005-ben Magyar Örökség, 2006-ban Pro Ecclesia Hungariae díjjal ismerték el. 2010-ben vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2016. október 23-án pedig Magyar Becsület Rend kitüntetést kapott páratlanul hosszú és példaadó életútja elismeréseként, és azért a „reményt adó derűért”, amellyel megélte élethivatását a legembertelenebb körülmények között is.

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria